Rájátszás, Ördögkatlan fesztivál (2019.)

Ezt is elviszik magukkal: a Rájátszás utoljára a Müpában

A Rájátszás története a Müpában most ugyan lezárul, de a koncert mégsem a búcsúról szól majd, hanem a közösen eltöltött tizenegy év ünnepléséről, arról az örömről, amely a vers és a zene játékos párbeszédéből született.
 
Fotó: Eric Melzer

Budapesten (is) koncertezik a mezítlábas hegedűművésznő

Patricia Kopatchinskajával lép színpadra a Budapesti Fesztiválzenekar a Müpában, valamint londoni és lyoni turnéin Fischer Iván vezényletével. A világsztár hegedűművész csakúgy, mint a koncerteken hallható Stravinsky vagy a BFZ, nem híve a konvencióknak: mezítláb játszik a...
 
 
Katona Klári fellép a Müpában

Katona Klári fellép a Müpában

Azoknak kis csalódást kell okoznunk, akik azt várják, felcsendüljenek legszebb és legszeretettebb dalai: ezen az esten saját írásait adja elő. Soraihoz Fekete-Kovács Kornél, Gőz László és ifj. Kurtág György improvizatív hangszerjátékkal kapcsolódik majd.
 
Fotó:Réthey-Prikkel Tamás

A zsenik nem mind angyalok... Reggeltől estig Strauss szól szombaton a Müpában

A Müpa és a Budapesti Fesztiválzenekar hagyományos, közös rendezvényén idén reggeltől estig a német zeneszerző, Richard Strauss műveit játsszák a magyar zenei élet legkiválóbb szólistái, kamaraformációi és szimfonikus zenekarai.
 
Megnyílik Hókirálynő birodalma: ingyenes koncertekkel (is) vár a Müpa Sátor

Megnyílik Hókirálynő birodalma: ingyenes koncertekkel (is) vár a Müpa Sátor

Épül a város egyik legszebb kilátással bíró jégpályája, hamarosan megnyílik a Müpa Sátor, érkezik a decemberi időszak legkedveltebb Recirquel-előadása, a Kristály, és egy vadonatúj ünnepi produkcióban Szabó T. Anna magával ragadó története is megelevenedik. Idén először...
 
Egy szólóra kérték fel, de a japán dzsessztrombitás telejátszotta a dalt

Egy szólóra kérték fel, de a japán dzsessztrombitás telejátszotta a dalt

Az elmúlt néhány hónapban a Mörk dalról dalra vezette fel november 11-én megjelenő, In the Golden Hour című második nagylemezét. A sort a Baby című track zárja, amiben a japán Takuya Kuroda is közreműködik
 
 
Tom Waits dalait énekli a Müpában a norvég díva

Tom Waits dalait énekli a Müpában a norvég díva

Rebekka Bakken egyesek szerint olyan karakteres a hangja, hogy egy James Bond-film főcímdalába kívánkozik, mások pedig egyenesen aranyba foglalnák a pop, a blues és a jazz területén egyaránt rendkívül otthonosan mozgó nevét. A norvég díva november 2-án pótolja a Müpában elmaradt...
 
Fotó: Enzo Avitabile Official

A Szigeten már négyszer is fellépett a boroshordósokkal, most a Müpába jön!

Enzo Avitabile emlékezetes koncerteket adott a Szigeten, már négyszer is, de koncertteremben itthon most hallhatjuk először – természetesen legfőbb kísérőivel, a boroshordókon, dézsákon teljesen egyedi ritmust adó Bottari ütőegyüttessel. 2021. október 30-án a Müpában!
 
Fotó: sinco

Egy londoni rapperrel készített közös dalt a Mörk

A zongoracentrikus szerzeményben egy feltörekvő dél-londoni rapper és költő, Brother Portrait hallható. Az All Alone a negyedik kislemez a novemberben megjelenő, második, In the Golden Hour című nagylemezről, amelyet a közönség november 5-én hallhat először a MüPában
 
A Szigeten puszta kézzel tépte a gitárhúrokat – most a Müpában lép fel Patti Smith

A Szigeten puszta kézzel tépte a gitárhúrokat – most a Müpában lép fel Patti Smith

Talán vannak még, akik emlékeznek Patti Smith első magyarországi koncertjére (mi sajnos nem...): a punk keresztanyjának 23 évvel ezelőtti fellépése a Szigeten azzal zárult, hogy a hölgy puszta kézzel letépte a húrokat a gitárjáról, majd egy elegánsan hanyag mozdulattal a színpadon...
 
Egy ragyogó tehetség a tűzhányók és gleccserek országából – Víkingur Ólafsson a Müpában

Egy ragyogó tehetség a tűzhányók és gleccserek országából – Víkingur Ólafsson a Müpában

Figyelemre méltó eredetisége és egészen kivételes talentuma az utóbbi évek egyik legsikeresebb feltörekvő klasszikus zenészévé avatta az izlandi zongoraművészt, aki lemezről lemezre bizonyítja: nincsen olyan matéria, amelyből ne tudná kihozni a legjobbat. Legutóbb Mozart és...
 
Makám, Charlie, Bagossy Brothers – Bartók Tavasz könnyedén

Makám, Charlie, Bagossy Brothers – Bartók Tavasz könnyedén

Az első Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek nemcsak a klasszikus és a világzene vagy a tánc műfajában ígér kikapcsolódást a művészetek iránt rajongók számára, de a május 28-áig tartó fesztivál programjában a magyar könnyűzene népszerű előadói is helyet kaptak.
 
Egy csipetnyi New Orleans Keszthelyen – nyárzáró gálakoncert a kastélyban

Egy csipetnyi New Orleans Keszthelyen – nyárzáró...

A Festetics-kastély nyárzáró gálakoncertjén Tóth Vera, Gájer Bálint, Majsai Gábor és Mihályi Réka mellett fellépnek a jövő ifjú...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Ahol Neked is szól egy dal: exkluzív koncertek a Szegedi Szabadtérin!

Magyarország kedvenc nyári színházi fesztiválja, a 94 éves Szegedi Szabadtéri Játékok kulturális élmények sokaságát nyújtja minden nyáron! Bár a Dóm téri nagyszínpad grandiózus operett- és musical előadásai, az Újszegedi Szabadtéri Színpad szórakoztató vendégjátékai minden színházrajongó számára tartogatnak...

ELMARAD: Annie Lennox szelleme is velünk lesz: EURYTHMICS – Dave Stewart feat. Vanessa Amorossi az Arénában

Dave Stewart, a Eurythmics társalapítója és zenei mozgatórugója nyári turnéja keretén belül – eredetileg 38 nap alatt 19 koncert szerepelt a tervben – 2025. július 29-én a Papp László Budapest Arénában lépett volna fel, de a budapesti – és még pár – állomást kivették a turnéból. (Nem kaptunk magyarázatot, miért.)

Fesztivál vagy turné után – lelombozódva...

A fesztivál utolsó napján, amikor már a nap is fáradtan csorog végig a sátrak vásznán, és a színpadok körül lassan kiürül minden, valami furcsa érzés kezd motoszkálni benned. A zene még ott lüktet a fejedben, a barátaid – legyenek régiek vagy újdonsültek – nevetése visszhangzik a gondolataidban, de közben már érzed, hogy...

Hogyan tudunk élni Demjén Ferenc nélkül?

A napokban elindult a 2023-as év legnézettebb magyar filmje, a „Hogyan tudnék élni nélküled?” folytatásának forgatása. A „Mindig ugyanúgy” munkacímet viselő második rész a Balaton-parton forog, és a tervek szerint 2026-ban kerül majd a hazai mozikba.
Új koncertek