A Nova Rock cáfolja, hogy oltási igazolást kérnek a fesztiválon

A Nova Rock cáfolja, hogy oltási igazolást kérnek a fesztiválon

A NR21-et június 2. és 5. között rendeznék meg a szokott helyen. A fesztivál tegnap közleményben cáfolta a felröppenő híreket a rendezvény FB-oldalán.
 
 ROMBO fotója a Pexels oldaláról

A pandémia alatt feltámadt a gitár

A Dalszerző szemlézte a Variety magazint, ott jelent meg először az a meglepő hír, hogy 2020 egyik nagy nyertese a gitár.
 
 
A beatkorszakban kezdődött minden, ami később a rockban fontos lett

A beatkorszakban kezdődött minden, ami később a rockban fontos lett

Folytatta a magyar beatzene eddig ismeretlen fejezeteinek bemutatását Bálint Csaba. A Rockmúzeum vezetőjének Beatinterjúk II. című kötete a Metro, a Dogs, a Meteor, a Ferm és a Sámson zenekar sztoriját meséli el mára elfeledett közreműködők megszólaltatásával.
 
Hat ország 120 zenészével együtt zenélt Magyarország legnagyobb rockzenekara

Hat ország 120 zenészével zenélt együtt Magyarország legnagyobb rockzenekara

A szegedről indult CityRocks szervező csapata úgy döntött, a járvány ellenére összehozza a zenészek számára az együtt alkotás és a közös zenélés örömét.
 
Új albummal jelentkezik a nemzetközileg is elismert svájci rockzenekar

Scájci sapka, svájci bicska, svájci rockzenekar

A Sinplus hosszú idő után, négy, friss szerzeménnyel jelentkezik. Az új dalok teljesen ösztönösen születettek, hagyták, hogy a zene csak előjöjjön a legtisztább formájában belőlük, ennek eredménye egy rock - new wave esszencia lett.
 
Fotó: BOBAL photography

Tulpa-gyorstalpaló, avagy mi a célja egy rockzenekarnak 2020-ban Magyarországon?

De mi az a Tulpa? A lexikon szerint a tulpa egy olyan különleges szellemi entitás – gyakorlatilag egy energiákból alkotott lény –, melyet csak kivételes képességű beavatottak tudnak létrehozni.
 
 
 Whitney Houston halhatatlan lett

Whitney Houston halhatatlan lett

Nem mintha a dalai nem tették volna azzá, de egy gesztussal megerősítették ezt: bevonult a Rock and Roll Hírességek Csarnokába. Mivel mind a popsztár, mind lánya, Bobbi Kristina Brown tragikusan fiatalon hunyt el, anyja, a 87 éves Cissy Houston és sógornője, Pat Houston köszönték meg...
 
Elton John saját Barbie-t kapott az évfordulójára

Elton John saját Barbie babát kapott az évfordulójára

Az 50 dollárét megvásárolható babát a Mattel abból az alkalomból dobta piacra, hogy 45 éve, októberben (25-26.) volt Elton John legendás, kétnapos koncertje a Los Angeles-i Dodger Stadionban, amelyen mintegy 100 ezer ember vett részt, s akkor ez a szám minden addigi rekordot megdöntött,...
 
Fotó: Double Rise

Double Rise fesztivál koncertsorozattal kápótolja a látogatóit

Háromállomásos koncertsorozatot tart az erdélyi Double Rise fesztivál, amelyet az idén a többiekhez hasonlóan nem tudnak megtartani a koronavírus-járvány miatt.
 
Fotó: The Sun

Nem minden punk pszichopata

A punk, a keményebb rock, a heavy metal és pár más, nem annyira dallamközpontú zenei műfaj rajongóiról sokan azt gondolják, hogy defektesek, labilisak, agresszívak. Ma már pszichológiai kutatások igazolják, mennyire téves ez a feltételezés. Mindezt a Díványon olvastuk. Nem a díványon...
 
A System of a Down mellé felsorakozott a Muse is: jövőre a Nova Rockra kell menni

A System of a Down mellé felsorakozott a Muse is: jövőre a Nova Rockra kell menni

Hacsak valamelyik kényszerszünetre küldött hazai fesztivál nem igazolja le őket... Szerintetek, mekkora ennek az esélye?
 
 Az ország egy pillanat alatt beleszeretett a rockoperába

Az ország egy pillanat alatt beleszeretett a rockoperába

Harminchét éve, 1983. augusztus 18-án, a városligeti szánkódombon mutatták be első alkalommal az István, a király című rockoperát – az Újságmúzeum posztját közöljük.
 
Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek