Baráti karanténbulinak indult, bazinagy nemzetközi projekt lett belőle – világsztárokkal
Az úgy kezdődött, hogy a Los Angelesben élő Czomba Imre felhívta pár barátját, lenne-e kedvük egy otthonról felvett közös dalban részt venni. A listája azonban pillanatok alatt teleszaladt olyan sztárokkal, mint Michael O'Neill (Barbra Streisand Band, George Benson), Alphonso Johnson...Rászoruló zenészek
Szerintünk óriási dolog, amit az EJI (Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület) és az Artisjus tett: csaknem 400 zenésznek ítéltek meg egy bruttó 160 ezer forint összegű (egyszeri) támogatást. Nulla bevételnél ez jelentheti a rezsi kifizetését, a mindennapi betevőt, de a szorult...Egymillió forintot kap, aki megírja az MTK új indulóját!
Zeneszerzők, szövegírók, figyelem! Új csapatinduló megalkotására írt ki pályázatot az MTK vezetősége – a nyertes a dicsőségen túl bőséges anyagi juttatásban is részesül.Nem zenél idén Magyarország legnagyobb zenekara
Újabb hét kezdődött ma karanténos életünkben, és sajnos még mindig nem fogytunk ki a rendezvény-törlős hírekből. Mai áldozatunk a CityRocks Hungary.Közzétették, milyen feladatot kell vállalniuk a zenészeknek az állami támogatásért
Arról már beszámoltunk, hogy az Emmi egymilliárd forinttal segíti a független előadóművészeket. Ebben benne vannak a színészek, színházi dolgozók, bábszínészek, a népzenei, néptánc- és cigányzenei művészek, a kortárs tánc művészei, az artisták, a cirkuszi dolgozók, a...Véssétek fel a dátumokat: június 5., július 3.!
Jó látni, hogy nem csak civil kezdeményezések próbálnak segíteni a zeneipar bajba jutott szereplői megsegítésére, de manapság egy magára valamit is adó nagyobb cég sem viselkedhet közönyösen. Főleg akkor, ha például békeidőben a zenészekből él...Virágboltosnak jobb lenni, mint zeneipari dolgozónak?
Tegnap, a Portfolió cikke alapján összeállított írásunkban az olvasható, hogy ha az idei fesztiválok elmaradnak a nyáron, az emiatt a magyar gazdaságból kieső jövedelem akár a 442 milliárd forintos összeget is elérheti. Ez közel 1%-át jelentené a 2019-es magyar GDP-nek.Kisebb és olcsóbb produkciók jönnek majd
"Kicsit olyan ez, mint a futball, az egy hétvégén pályára lépő összes futballista közül csak egy nagyon vékony réteg tagjai keresnek ténylegesen óriási összegeket. A szomorú tény az, hogy csak kevés zenész keresi meg az átlagfizetést" – idézi a 24.hu a brit zenész szakszervezet...A fiataloknak hiányzik majd leginkább a fesztiválszezon – de mindenkinek fájni fog
A PORTFOLIO.HU közölt – még a Nagy Bejelentés előtti napon – egy terjedelmes cikket arról, hogy mi mindennel jár a fesztiválszezon törlése. Az írás a HÉTFA Kutatóintézet elemzésén alapul, amelyben a hazai fesztiválpiac kilátásait taglalták. Einstandoltunk belőle néhány...Dido sajnos marad a kanapéján: idén elmarad a VeszprémFest
A mai bejelentésnek köszönhetően áradnak a hivatalos közlemények a rendezvények részéről. Jobb esetben próbálkoznak a halasztással, rosszabb esetben egy évet várnunk kell rájuk. Mint például a VeszprémFest esetében is... :(Amit elhalasztanak: Paloznak, utcazene, Alterába
Gulyás Gergely mai bejelentése után várható volt, hogy beindul a fesztivál-mentő gépezet, és bár a nagyobb rendezvények hivatalos közleményeit még várjuk, vannak híreink a kisebbekről.Németországban kifizetik az elmaradt fellépések honoráriumának jelentős részét
Mentőcsomagot szerveznek Németországban a koronavírus-járvány miatt bevétel nélkül maradó szabadúszó művészeknek a szövetségi kormány, a tartományok és a helyi önkormányzatok támogatási programjainak összehangolásával és új intézkedésekkel.









































