Véssétek fel a dátumokat: június 5., július 3.!
Jó látni, hogy nem csak civil kezdeményezések próbálnak segíteni a zeneipar bajba jutott szereplői megsegítésére, de manapság egy magára valamit is adó nagyobb cég sem viselkedhet közönyösen. Főleg akkor, ha például békeidőben a zenészekből él...Mama, kérlek: ma estig minden megtekintés 1 forintot fial, hajrá!
Hétfőn debütált a YouTube-on Bródy János ikonikus dalának újragondolt verziója, amelyben négy hazai sztárelőadó énekel. A megtekintések pedig jótékony forintokat érnek!Idén bárki felléphet az Eurovízión!
Enyhén szólva is kissé szokatlan eurovíziós év a 2020-as, ehhez képest a közvetítés sem lesz szokványos.Dániában az autós mozik példájára autós koncerteket tartanak
Dániában sem lehetségesek a tömegrendezvények, de egy dán város kreatív módon megkerülte az érvényben lévő rendelkezéseket.Virágboltosnak jobb lenni, mint zeneipari dolgozónak?
Tegnap, a Portfolió cikke alapján összeállított írásunkban az olvasható, hogy ha az idei fesztiválok elmaradnak a nyáron, az emiatt a magyar gazdaságból kieső jövedelem akár a 442 milliárd forintos összeget is elérheti. Ez közel 1%-át jelentené a 2019-es magyar GDP-nek.Kisebb és olcsóbb produkciók jönnek majd
"Kicsit olyan ez, mint a futball, az egy hétvégén pályára lépő összes futballista közül csak egy nagyon vékony réteg tagjai keresnek ténylegesen óriási összegeket. A szomorú tény az, hogy csak kevés zenész keresi meg az átlagfizetést" – idézi a 24.hu a brit zenész szakszervezet...Ja, bocsi: 500 FŐ ALATT sincs tömegrendezvény augusztus 15-ig
Azt nem értjük, hogy ezt miért nem lehetett az első vödör jeges vízzel ráönteni a szakmára, de bízunk benne, hogy velük egyeztettek, tisztában voltak vele, csak nekünk új infó...A fiataloknak hiányzik majd leginkább a fesztiválszezon – de mindenkinek fájni fog
A PORTFOLIO.HU közölt – még a Nagy Bejelentés előtti napon – egy terjedelmes cikket arról, hogy mi mindennel jár a fesztiválszezon törlése. Az írás a HÉTFA Kutatóintézet elemzésén alapul, amelyben a hazai fesztiválpiac kilátásait taglalták. Einstandoltunk belőle néhány...A Campus Fesztivál osztódással éli túl ezt a hardcore nyarat
És újra, és újra, és újra... Úgyis tudjátok már a szokásos szöveget. Campus Fesztivál törölve. Azonban...!!!Dido sajnos marad a kanapéján: idén elmarad a VeszprémFest
A mai bejelentésnek köszönhetően áradnak a hivatalos közlemények a rendezvények részéről. Jobb esetben próbálkoznak a halasztással, rosszabb esetben egy évet várnunk kell rájuk. Mint például a VeszprémFest esetében is... :(Hitelt vesz fel a Rockmaraton, hogy vissza tudja adni a jegyek árát
Drámai hangulatú posztban közölte a rockfesztivál, amit ma mindenki közölni kényszerül, komolyan összeszorul az amúgy is összeszorult gyomrunk tőle...2020. nem bizonyult szerencsés évnek: elmarad a 13. Ördögkatlan Fesztivál
És ezzel így van az az augusztus 15. előttre tervezett összes fesztivál is pillanatnyilag, árad a balszerencse... 2020. október 22- 25. között viszont egy hosszú hétvégén át tartó rendezvényt, egyfajta Ördögkatlan-napokat szeretnének tartani – a falvak várják a visszatérőket, de a...








































