Houston, nincs baj: NAZA koncerten jártunk
Péntek este sikeresen abszolválta első klubkoncertjét a Szűcs Krisztián-Mező Misi vezette NAZA zenekar az Akváriumban. A szokásos humorbonbonok, és adok-kapok mellett végre élőben is meghallgathattuk a csapat 3 vadiúj dalát.Ringo Starr immár hivatalosan is lovag lett!
Március 20-án ünnepélyes keretek közt lovaggá ütötték a The Beatles zenekar egykori dobosát, az idén 78. életévét betöltő Ringo Starr-t.Sztárparádé a 15 éves A38 szülinapi fesztiválján
Szinte hihetetlen, de már 15 éve bulizhatunk Európa legkedveltebb állóhajóján az A38-on. A szülinap alkalmából az ünnepelt ajándékokkal is készül hűséges társainak, ugyanis majd két héten keresztül érkeznek hazai és nemzetközi kedvenceink a színpadokra.Tudtad, hogy Quincy Jones Picasso szomszédja volt?
Van pár dolog, amit érdemes tudni Quincy Jones-ról – nemhogy érdemes: kell is, mert olyan pályája volt ennek a pasasnak, ami nem sok embernek adatik meg a világon. A siker nem hullott az ölébe: tehetségének és nyitottságának köszönheti, hogy a kortárs könnyűzene egyik legnagyobb...Johnny Depp akkorát zúzott egy koncerten, mintha 20 éve rockzenész lenne
Egyelőre csak egy dal erejéig, de ki tudja? Mostanában több helyről is hallani, hogy vonzza a zenei pálya.Ingyenes koncertet ad a Budapest Bár a Hold utcai piacon
A koncert adatlapja minda közösségin, mind a weboldalukon meglehetősen szűkszavú, de mivel március 8-án lesz, azt sejtjük, a hölgyeket ünneplik ezzel az ingyenes koncerttel. Ha nem, majd szólnak...Presser Gábor az 1507. számú koncertjét az Arénában tartja
Ezt onnan tudjuk, hogy írt egy posztot a közösségire, amely a "Képzelt riport..." bemutatásának 45. évfordulójáról emlékezett meg. Aztán a múltból a jövő felé fordult...Sokféle dolog sokféle különböző embernek: Jazzanova
Mintegy 40 helyszínen több mint 150 programmal és számos világsztárral várja a közönséget 2018. március 30. és április 22. között a Budapesti Tavaszi Fesztivál. A legátfogóbb művészeti fesztivál így már több mint 3 hétig tart, a színes kínálat része komolyzene, opera, jazz és...Radics Gigi is fellép Quincy Jones különleges budapesti koncertjén!
A zenész márciusban ünnepli majd 85. születésnapját, ez alkalomból mindössze két nagyszabású koncertet ad Európában, ezek egyike lesz a magyarországi fellépés – írja az Index kultrovata.Elköltözik Zamárdiból a B.my.Lake
Idén kicsit tovább kell ülni a vonaton annak, aki a fesztiválra utazik: Zamárdi helyett Keszthelyen kell leszállnia, ott pedig a Zala kempinget kell keresni augusztus 22. és 25. között.Három dobossal érkezik a kultikus zenekar Budapestre
A King Crimson Uncertain Times című turnéjának június 29-i állomása nem más lesz, mint a Müpa hangversenyterme.Még egyszer a mobilizásról – a koncerteken
A legutóbbi koncerten ismét szembesültem azzal a nagyon idegesítő szokással, hogy némely emberek mintha csak azért mennének el egy-egy ilyen buliba, hogy mobiltelefonjukkal rögzítsék a kedvenc dalukat, olyan fotót készítsenek, amin ők is és a színpadon éppen "dolgozó" sztár is látható.



































