A Duna tévé vasárnap este élőben közvetíti a 90. Oscar-gálát
Elég ritkán fordul elő, hogy embertömegek szegeződnek a tévé elé vasárnap hajnalban... Tavaly ilyenkor is megtörtént pedig, és most is ez lesz: Enyedi Ildikóék testről és lélekről című filmjéért izgul az ország. Ne aludjatok!Boldog szülinapot, Fecó!
Március másodikán ünnepli születésnapját Balázs Fecó. Pályatársai, hazai hírességeink ebből az alkalomból köszöntötték a lírai hangvételű énekest, sok sikert, boldogságot kívántak neki, és régi, közös emlékeket idéztek fel.Felléphet-e egy fesztiválon az ország leggyűlöltebb feleséggyilkosa?
Egy francia fesztiválon, a májusban tartandó normandiai Papillons de Nuit-n bejelentették Bertrand Cantat, a "gyilkos rocksztár" fellépését is. Válaszul internetes petíció indult, immáron 65 ezren írták alá.Viva La Rock! Az örökmozgó basszeros Budapestre érkezik vasárnap
Marco Mendoza idén két alkalommal is ellátogat hazánkba, a The Dead Daisies elnevezésű formáció mellett saját zenekarával is fellép Budapesten. Új albumának turnéja március 4-én érkezik meg fővárosunkba.A lett srácok elhozzák a tavaszt a Dürerbe: Carnival Youth
A lett zenekar szerethető, indie-folk dalaival egy perc alatt belopja magát a szívedbe – próbáld ki –, hiszen zenéjük olyan, mint egy tavaszi bolondozás a barátokkal: feltölt és mosolyt csal az arcodra. A fiatal csapat már többször megörvendeztette a hazai közönséget, most pedig...Felvételt hirdet a Magyar Rádió Gyermekkórusa
Keresik az utánpótlást a Magyar Rádió Gyermekkórusába: leendő első osztályos, valamint felsőbb osztályokba járó lányokat és fiúkat várnak meghallgatásra.Feró életműkoncertjén mutatkozik be a Beatrice új gitárosa
Nagy Feró egyszeri és megismételhetetlen életműkoncertre készül 2018. április 7-én, a Papp László Budapest Sportarénában. A nagykoncerten a Beatrice 40. születésnapját is megünnepli vendégekkel, meglepetésekkel. A jubileumot már nem várta meg Magasvári Viktor Gyula, a zenekar...Caro Emeraldnak elfelejtettek szólni, hogy egy arénában lép fel
Hétfő este nagyon sok ember volt kíváncsi Caro Emeraldra és héttagú zenekarára. Legalábbis ahhoz a térhez képest, amelyet lekanyarítottak a Budapest Sportarénából.A karszalagod lesz a pénztárcád az idei Szigeten!
No nem alá fogod tömködni a bankjegyeket vagy a -kártyát, de majdnem. A Szigeten, a VOLT-on és a Balaton Sound-on is új fizetési rendszer jön 2018-ban – értesült a Portfolio.hu.Te mennyit fizetnél egy Rolling Stones jegyért?
Zúgolódnak a Rolling Stones rajongók, miután kiderült mennyit kellene leperkálniuk azért, hogy élőben hallhassák kedvenc bandájukat.Menő párosítások – ingyenes koncertek a Várkert Bazárban
Többek között Szokolay Dongó Balázs, a Dresch Vonós Quartet, Szabó Balázs és bandája várja az érdeklődőket május 11-ig a Várkert Bazár Nagytermében és a Bazaar Eclecticában a 2017-2018. évi magyar V4 elnökség alkalmából megrendezésre kerülő ingyenes koncerteken.Marót Viki megmondja, hány érintés kell naponta a boldogsághoz
Marót Viki és a Nova Kultúr Zenekar 2017 végén kezdte publikálni vadonatúj dalait, az "Észre se vetted" című Novai Gábor szerzeménnyel nyitva a sort.



































