Az Őrölt Nők Ketrece
Fotó: Tátrai Tibor/FB

Tátrai Tibor életműdíjat kapott, az énekesnők egyöntetűen lemondtak a jelölésükről Fábián Juli javára

Kedd este harmadik alkalommal adták át a Petőfi Zenei Díjakat – ezúttal a Zamárdi STRAND Fesztivál nyitónapján. Kilenc kategória jelöltjei versengtek azért, hogy átvehessék a bronzból készült Petőfi-szobrokat. A nomináltak közé nem a teljes magyar paletta, hanem csak azok...
 
Fotó: Ördögkatlan Fesztivál/FB

Amikor Zergét futni hagyják a rendőrök – Ördögkatlan 1. rész

Immár 11. alkalommal tartották meg idén augusztus elején az Ördögkatlan fesztivált, amely a Fishing on Orfű mellett a másik legélhetőbb hazai fesztivál. Helyileg a villányi borvidék néhány településén rendezik, érdekesség, hogy a borvidék központja, Villány sosem rendezvényhelyszín.
 
 
Fotó: Billboard Music Awards

Letaszították Michael Jacksont a trónról

Már nem a pop néhai királyának Thriller című anyaga a legtöbb példányban eladott album – adta hírül a Menedzsmentfórum.
 
Fotó: College Fashion

New Orleans Swingfesztivállal zárja a nyarat a MÜPA

Az 1930-as, 1940-es évekbe repíti vissza a közönséget, és a műfaj hőskorának három ikonikus alakját idézi meg az augusztus 24-26 között megrendezésre kerülő New Orleans Swingfesztivál a MÜPA-ban.
 
Komoly mezőnyben az Imagine Dragons vitte el a legjobb videóklipért járó díjat

Komoly mezőnyben az Imagine Dragons vitte el a legjobb videóklipért járó díjat

Az együttes az idei MTV Video Music Awards (rövidítve VMAs) egyik kategóriájában lett a legjobb: ők kapták a Legjobb Rock Zenei Videóklipnek járó díjat.
 
A Debreceni Egyetem virágkocsija (MTI Fotó: Czeglédi Zsolt)

Táncolj, Debrecen!

Az idén első alkalommal nem augusztus 20-án, hanem egy nappal később ér véget a debreceni virágkarnevál: ma este Ráadás - táncol a város címmel esti karneváli felvonulást rendeznek a Debrecen belvárosában.
 
 
És akkor Zrínyi ismét kirohan...

És akkor Zrínyi ismét kirohan...

Ismét hagyományőrzők elevenítik fel Zrínyi Miklós kitörését Szigetváron a Zrínyi Napokon, amelyet idén szeptember 6. és 9. között rendeznek meg.
 
5 év után ősszel új albummal jelentkezik a Hellogoodbye

5 év után ősszel új albummal jelentkezik a Hellogoodbye

Az együttes az októberben érkező új albumról adott egy kis ízelítőt az augusztus elején megjelentetett új videóval és dallal, ez a S’Only Natural.
 
Dupla koncerttel ünnepel a Csík Zenekar

Dupla koncerttel ünnepel a Csík Zenekar

Folyamatosan koncertezik, ősszel felvidéki turnéra megy, decemberben pedig dupla budapesti fellépéssel ünnepel az idén 30 éves Csík Zenekar.
 
A 18+-os buli – DreherFeszt

A 18+-os buli – DreherFeszt

Sörkülönlegességekkel, koncertekkel, sörgyári túrával és számos egyéb programmal várja a közönséget a DreherFeszt szeptember 1-jén a Dreher Sörgyárak területén.
 
Fotó: bootlegsheavyrock.blogspot.com

Videón rögzítették Marilyn Manson színpadi bukását

Rájár a rúd az egykoron antikrisztusnak kikiáltott Marilyn Mansonra. Az utóbbi időben folyton történik valami negatív dolog a környezetében, vagy vele, ami miatt lemondani kényszerül egy-egy koncertjét. Most sem úszta meg váratlan lelépés nélkül.
 
A fotó forrása: YouTube

Bencze Máté döntős!!!

A Magyarországot képviselő Bencze Máté szaxofonos bejutott a döntőbe a Fiatal Zenészek Eurovíziós Versenyében Edinburghben.
 
35 év után a Quimby történetét talán nem is a Quimby tudja a legjobban elmesélni

35 év után a Quimby történetét talán nem is a...

Több mint három évtized, megszámlálhatatlan koncert, rengeteg közös történet – és legalább ugyanennyi, egymásnak olykor ellentmondó emlék....
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Ádám 75 koncert – egy zenei karakter kiteljesedése

Ádám 75 Neoton Ünnep címmel tartották meg Végvári Ádám születésnapi nagykoncertjét az Erkel Színházban. A Neoton legendás zenésze visszatekintett pályájára, és még a rutinos rajongóknak is tudott újat mutatni. Pontosabban nem is újat, hanem mindazt, amit eddig nem láttunk.

Nem a sztárok maradnak pénz nélkül, hanem azok, akiket még nem is ismerünk

Két, egymástól független költségvetési terv is kevesebb pályázati pénzt hagyna a kultúrára: az egyik Magyarországon, a másik az Európai Unióban. Első pillantásra mindez politikai és/vagy gazdasági hírnek tűnhet, a következményeivel viszont a koncerttermekben, a fesztiválokon és a zenei kínálatban találkozhatunk.
Új koncertek