Bonobo felfedezettje Budapestre jön!

Bonobo felfedezettje Budapestre jön!

Február 28-án Ibiza elegáns, előremutató arcát keltik életre a Teslában: megidézik a nyarat, azt, hogy milyen zenéktől lesz hangos az idei szezon a legendás, Luis Güell tervezte Café Del Mar-ban és a szigeten, ahol a lassú house és a downtempo fűti igazán a nyaralókat.
 
PIRAMIS: a 40. évad második koncertje

PIRAMIS: a 40. évad második koncertje

A 40 éves jubileumi turné január 16-án indult útjára a Barba Negra Music Clubban, az eseményhez méltó slágerfelhozatallal. A buli pedig most folytatódik. A második állomás ugyanis március 13-án, pénteken a budakalászi Rockház lesz.
 
 
A NYERS igazság: újra összeáll a zenekar

A NYERS igazság: újra összeáll a zenekar

A csaknem huszonöt éve alakult, leginkább a kilencvenes-kétezres években népszerű Nyers pont tíz éve köszönt el közönségétől: 2005-ben gondolták úgy, hogy itt az ideje befejezni a közös zenélést. Utoljára 2009-ben és 2010-ben álltak össze egy-egy koncert erejéig, de idén még...
 
Crossover - José Cura és Mahó Andrea koncertje az Arénában

Crossover - José Cura és Mahó Andrea koncertje az Arénában

Mindjárt az elején be kell vallanom, hogy Mahó Andrea hangjától alapvetően kiráz a hideg, nem annyira szeretem a vibrátós, operettes hangokat. José Cura ismerős nekem régebbről, a Budapesti Tavaszi Fesztiválról, különleges személyiségű operaénekes, aki nem idegenkedik a különböző...
 
Balaton Sound: egy  húszéves formáció és több húszéves DJ

Balaton Sound: egy húszéves formáció és több húszéves DJ

A hírek szerint fellép Zamárdiban a 20. születésnapját ünneplő Faithless, a tehetséges és ambiciózus Zedd, az elektronika meghatározó alakja Kaskade – és sokan mások. Ez utóbbiak annyi évesek, mint a jubiláló zenekar...
 
Jesus Loves Electro: ezúttal  nem lesz szesztilalom!

Jesus Loves Electro: ezúttal nem lesz szesztilalom!

Sikeres múlt évi koncertje után ismét hazánkba látogat a Jesus Loves Electro. A norvég banda a CrossSound 2015-ös programsorozatának első eseményére érkezik, és a PRLMNT-ben lép fel február 28-án.  
 
 
Ligeti Karnevál a Quimbyvel, Bérczesi Róberttel és a Korai Örömmel

Ligeti Karnevál a Quimbyvel, Bérczesi Róberttel és a Korai Örömmel

Noha a farsang már a farkát is behúzta, még sincs vége a szezonnak, hiszen karnevállal búcsúztatja a telet az Arborétum szervezőgárdája a Petőfi Csarnokban: március 7-én fellép a Városligetben a Quimby, Bérczesi Róbert, a Lóci játszik, a Korai Öröm és Kovács Pista (Indigó utca).
 
Flogging Molly a Barba Negra Track-ben!

Flogging Molly a Barba Negra Track-ben!

Jó, nem a jövő héten, sőt, még csak nem is a jövő hónapban, de júliusban ideérnek. Most éppen azzal a Gogol Bordellóval turnéznak, akik utánuk egy hónappal teszik tiszteletüket Budapesten. Minden út ide vezet!
 
Balaton Method - filmvetítések és minikoncert!

Balaton Method - filmvetítések és minikoncert!

Március 1-én premier előtt részleteket láthatunk a Kodály Method Balaton Method című filmjéből, a Menjek/Maradjak két új epizódjából: a Sweet Home-ból és az Inside Berlinből. A sor még nem ért véget, mert az itthon már csak elvétve látható Szabó Simon: Fal című filmet is...
 
Anti-Flag, a Skindred, LessThan Jake - a névsorolvasás folytatódik

Anti-Flag, a Skindred, LessThan Jake - a névsorolvasás folytatódik

A sajtótájékoztatón, tudjátok, ahol a HS7 bejelentette, még se hírük, se hamvuk nem volt, most azonban hirtelen három nemzetközi sztár is bejelentkezett a Budapest Park idei programfolyamába. Július 19-e erős napnak ígérkezik: jön az Anti-Flag, a Skindred és a Less Than Jake.
 
Spirituális középpont: Kurt Cobain ma lenne 48 éves

Spirituális középpont: Kurt Cobain ma lenne 48 éves

1967-ben ezen napon látta meg a napvilágot a grunge és alternatív rock emblematikus alakja, Kurt Cobain, aki korai halálával belépett a huszonhetesek klubjába, Morrison, Hendrix, Janis és Brian Jones, egy szóval: a legendák páholyába.
 
Ismét lesz Kerge Olimpia Hargitafürdőn

Ismét lesz Kerge Olimpia Hargitafürdőn

Március 7-én ismét megszervezik a székelyföldi Hargitafürdőn a „Kerge olimpiát”, az ötletes csúszásra alkalmas saját készítésű „kergemobilok” versenyét.
 
 Mindenféle harmonikák  vs. cimbalom – jubileumi Cimbaliband koncert a Fonóban

Mindenféle harmonikák vs. cimbalom – jubileumi...

A Cimbaliband 20 éves fennállását ünneplő koncertre március 21-én este kerül sor, mégpedig egy eddig soha nem látott formációban: az ünnepi...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Placebo 30 az Arénában

A kultikus brit zenekar idén ünnepli debütáló lemeze 30. évfordulóját, a jubileum apropójából pedig bejelentették az album átdolgozását Placebo RE:CREATED címmel és egy ünnepi turnét is, ahol a Placebo és a Without You I’m Nothing dalai lesznek a középpontban. Brian Molko és csapata 10 év után koncerteznek ismét Budapesten,...

A magyar zene szentélye a Szigeten: Budapest Park Stage

A 2026-os program első névsorolvasása alkalmával a Sziget főszervezője, Kádár Tamás már jelezte: az utóbbi években gyakran érte kritika a fesztivált, miszerint a nemzetközi sztárkínálat mellett kevesebb figyelmet kapnak a hazai előadók. Ezen változtatva a Budapest Parkkal együttműködésben 2026-ban már egy dedikált magyar...
Új koncertek