Egyetlen koncert: KFT lemezbemutató 1983

Egyetlen koncert: KFT lemezbemutató 1983

Nem, nem mi írtuk el, és a forrásunk sem tévedett: tényleg "KFT lemezbemutató 1983" az esemény címe, s az 1983-as Üzenet a liftből/Fodrász (két)című – oldalanként egy-egy – albumát mutatja be 2013-ban újra a zenekar.
 
Az Antré Fesztivál egy zsűritag szemével

Az Antré Fesztivál egy zsűritag szemével

Akadt olyan fellépőtől érkező levél, amely Budapest kulturális életének hiánypótló tehetségkutatójaként jellemezte az Antré Fesztivált. Valóban ilyesmiről van szó, négy napon át sok-sok helyszínen, sok-sok műfajban és stílusban mutatták meg magukat az indulók, akik közül...
 
 
Révész 60 - ünnepi koncertek a MOM-ban

Révész 60 - ünnepi koncertek a MOM-ban

Révész Sándort élőben legutóbb 2009-ben hallhattuk, ami nem most volt, a néhány előadásos turné mégis feledhetetlen emlék a közönség számára. Éppen ezért várta nagy érdeklődés idei, jubileumi koncertsorozatát, így érthető, hogy akadt helyszín, ahol már hetekkel korábban...
 
Hazatértek az utcazenészek: Bohemian a New Orleans Clubban

Hazatértek az utcazenészek: Bohemian a New Orleans Clubban

Néptánccal, vetítéssel és akusztikus hangszerekkel ünnepli Utcabetyár című lemezét a Bohemian Betyars a New Orleans Music Clubban október 17-én.
 
A Turbo játszik a New Model Army előtt

A Turbo játszik a New Model Army előtt

Hazai zenekar turbózza fel a közönséget a több mint 30 éve működő New Model Army újabb budapesti koncertjére: az október 14-i estén a Turbo fellépésével kezdődik a program az A38 Hajón.
 
Cseh Tamás-presszókörút

Cseh Tamás-presszókörút

Cseh Tamás életének meghatározó színtereit ismerhetik meg az érdeklődők a Hosszúlépés csapatának egyik új sétáján, a Café Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál keretében.
 
 
Mátyás Attila 50: F.O.S, Sex Action, Agnus Dei

Mátyás Attila 50: F.O.S, Sex Action, Agnus Dei

Mátyás Attila 50. születésnapja alkalmából fesztivált rendeznek az A38 Hajón, az eredeti Sex Action és a legendás F.O. System részvételével. A különleges műsor egyetlen alkalommal, november 15-én lesz látható.
 
Elektronikus zene -  vajon mi? Most megtudhatod!

Elektronikus zene - vajon mi? Most megtudhatod!

Érdekes sorozatot indított a Corvintető támogatásával két filmes és két zenével foglalkozó alkotó, akik Beats Per Minute (BPM) címmel kisfilmeket készítenek, bemutatva az elektronikus zene különböző válfajait.
 
Anna and the Baby képviseli az országot az Eurosonicon

Anna and the Baby képviseli az országot az Eurosonicon

A magyar Rádió döntése szerint az Anna and the Barbies képviseli Magyarországot jövő januárban a hollandiai Groningenben a 28. Eurosonic Noorderslag fesztiválon. Mivel egy bulvárműsorban a frontasszony azt nyilatkozta, oda már a kisbabáját is viszi magával, nyugodtan át lehet keresztelni...
 
BelMozi=Belmondo koncert+kultuszfilmvetítés

BelMozi=Belmondo koncert+kultuszfilmvetítés

Különleges koncertet ad október 12-én a Belmondo zenekar a budapesti KINO Kávézó mozitermében. Az élőben előadott rockdalok alatt külföldi és magyar kultuszfilmekből vetítenek részleteket, a közönség pedig érdekességeket is megtudhat például a Hair, A profi, a Boogie Nights vagy...
 
Zappa dobosa a Trafóban - 8 lábdobbal!

Zappa dobosa a Trafóban - 8 lábdobbal!

Két világhírű dobos, Terry Bozzio (USA) és Borlai Gergő megmutatja, hogy a dobszerelés nem egyenlő egy zenekar ritmus-szekciójával. Egész estét betöltő, teljes koncert élményre számíthatunk, mely még a szakmabeliek számára is tartogathat meglepetéseket a hangszer sokrétűségéről,...
 
Ingyenesen letölthető az új Marge kislemez

Ingyenesen letölthető az új Marge kislemez

Október 19-ig ingyenesen letölthető a hazai dalszerző-énekesnő, Marge legújabb, Stronger című kislemeze, amely három számot és egy remixet tartalmaz.
 
Új fejezet kezdődött a víz alatt – a James Hetfield-sztori túlélésről, veszteségről és újrakezdésről

Új fejezet kezdődött a víz alatt – a James...

Amikor James Hetfield 2026 márciusában, egy víz alatti merülés során megkérte Adriana Gillett kezét, a hír könnyen tűnhetett egy újabb különc...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Mindenféle harmonikák vs. cimbalom – jubileumi Cimbaliband koncert a Fonóban

A Cimbaliband 20 éves fennállását ünneplő koncertre március 21-én este kerül sor, mégpedig egy eddig soha nem látott formációban: az ünnepi koncerten három kiváló harmonikás csatlakozik Unger Balázs virtuóz cimbalmos csapatához, így összesen kilenc zenész lesz a színpadon, akik közül többen gyerekkoruk óta együtt muzsikálnak.

Majdnem egy évtizednyi szünet után lép fel a Tankcsapda az Arénában

Egészen pontosan: kilenc év után ad ismét önálló koncertet a Tankcsapda a Papp László Budapest Sportarénában március 28-án. Ezen az estén mutatkozik be hivatalosan a zenekar új gitárosa, Vörös Attila.
Új koncertek