Liza Minelli is lájkolta Gábriel alakítását
Liza Minnelli is elismerősen nyilatkozott Farkas Gábor Gábrielről a Kabaré konferansziéjának megformálásáról, de nemcsak ez az egyetlen kötődési pont a két művész között.Az amerikai metálbanda új albumával jön a Hajóra: Fates Warning
A progresszív metál úttörőjének tekintett és az idén 30. születésnapját ünneplő csapat október 16-án visszatér Budapestre, hogy a lemezbemutató turné egyik állomásaként zúzzon egy jót az A38-on.Egy eltévedt koncert: Lajkó Félix Óbudán
Lajkó Félix divat lett. Még jóval az előtt lett trendi, mielőtt elfoglalta a világzenei ranglista első helyét. Azért lett ennyire népszerű, mert egyrészt nem hajt erre a népszerűségre, másrészt lenyűgöző, ahogy a hangszerével együtt él, ahogy átlényegíti és alázattal...Kórus Spontánusz: százfős kórus énekli a Carmina Buranát
Soproni és raidingi énekesekből álló százfős kórus adja elő Carl Orff népszerű oratóriumát, a Carmina Buranát Liszt Ferenc szülőhelyén, Doborjánban (ma: Raiding), a zeneszerző szülőháza mellett 2006-ban megnyílt koncertteremben szombat este.Rendhagyó koncertet ad a Bikini a ZP-ben
A zenekar turnétemető koncertje Londonban lesz, de előtte még a fővárosban is tiszteletüket teszik: a megszokottól eltérő programmal, az ismert slágerek mellett ritkábban játszott dalokkal érkezik a ZP-be szombaton az ország egyik legnépszerűbb zenekara.Egy seggfej vagyok - a többi csak illúzió: The Illuzionist
A sajtótájékoztatóra menet azon morfondíroztam, hogy fogom én ezt beadni nektek, mert a produkció minden, csak nem koncert. Utána már nagyon sokat nem tűnődtem, ráadásul zenei utalásokat is találtam. Így hadd szóljon, és rövidesen játszunk is a tiszteletjegyekért.A Soerii & Poolek búcsúbuli, bónusz: ByeAlex
A Soerii & Poolek a közelmúltban ünnepelte 5. születésnapját, a 17 zenekaros Hajdihó Fesztivállal, ahol az Elton John-slágert annyiszor és annyiféle verzióban hallhatta a közönség, hogy többen még most is azt a dallamot próbálják kiverni a fejükből...Bill kapitány lenyomja az életművét a ZP-ben
Egész életművét átölelő, igazi best of műsorral vár mindenkit a Zöld Pardonban Deák Bill Gyula és zenekara. A blues hazai királya ezúttal karrierjének minden korszakából csemegézget majd, így egy igazi slágerparádé várható szeptember 20-án, péntek este 20 órától a Rákóczi...Pszichedelikus randevú a Dürerben: ColorStar, Óperentzia, Sonar
Az elektronikával beoltott pszichedelikus rock képviselői közül végre egy színpadra állnak a műfaj legkarakteresebb hazai zenekarai: a ColorStar, az Óperentzia és a Sonar. Persze, nem egyszerre, de így még jobb. A hármas koncertre 2013. szeptember 28-án, szombaton kerül sor immáron zárt...Fesztiválbúcsú a nyártól: Kapuzárási Pánik a PARKban
Szeptember utolsó napjaiban izgalmas koncertsorozattal búcsúzik a Park, ami méltó megünneplése az 5 hónapos folyamatos bulizásnak, és ami után elégedetten zárhatja kapuit a Budapest Park, hogy aztán 2014 késő tavaszán újból megnyithassa azt a közönsége előtt.Beatles 50 újratöltve - Belmondo és barátaik a Kinoban
A tavaszi óriási siker után szeptember 25-én újabb Beatles 50 koncertet rendeznek Budapesten. Czutor Zoltán és a Belmondo zenekar, valamint meghívott vendégeik a Kino Kávézó mozitermében zenével és vetítéssel idézik meg a könnyűzene legendáit.Britney-leaks: kiszivárogtatták az énekesnő új számát
Az van, hogy én, műveletlen, azt sem tudtam, hogy még énekel, gondoltam, vígan elvan abból a zséből, amit a bulvárlapok fizetnek neki, meg még ott van persze a gyerektartás is. Ezzel szemben de. Azonban - hogy, hogy nem - egy teljes nappal a hivatalos megjelenés előtt kiszivárgott az...








































