Az Őrölt Nők Ketrece
Bringával a Bondoróra

Bringával a Bondoróra

Tavaly augusztusban adták át a BuBa, azaz a Budapest-Balaton kerékpáros útvonalat, amit a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség (MAKETUSZ) egy kerékpáros túrával, az I. BuBa Epic-kel ünnepelt meg. A szövetség idén is megszervezi az eseményt, ezúttal azonban több újítás is...
 
Mégis megtartják az életmű-koncertet Török Ádám zenészbarátai

Ma lett volna Török Ádám éleműkoncertje – egy hónap múlva emlékkoncertet rendeznek

A Blikk értesülése szerint Török Ádám zenésztársai és barátai megrendezik az Erkel Színházba, május 8-ra tervezett életműkoncertet, amely így zenés tisztelgéssé alakul. Ez annyit változott csupán, hogy nem ma, hanem JÚNIUS 8-án lesz a "Kegyelet" elnevezésű emlékkoncert.
 
 
Fotók: ZSámbéki Nyári Színház

A csendes sétától a hangos koncertekig: közeleg a II. Zsámbéki Pünkösdi Fesztivál

Május 26-28. között a II. Zsámbéki Pünkösdi Fesztivállal nyílik meg idén a Zsámbéki Nyári Színház kapuja. Akárcsak tavaly, a fesztivál születésekor, idén is három napon át a hazai könnyűzene meghatározó, emblematikus alternatív előadói lépnek színpadra akusztikus...
 
Fotó: Müpa (2019.)

Egy napra az egyetemistáké lesz a Müpa

Május 16-án a hallgatók kora délutántól késő estig, első kézből tapasztalhatják meg, milyen az élet egy ekkora kulturális intézményben, és a vizsgaidőszak előtt eltölthetnek egy sűrű, de annál élvezetesebb napot társaikkal és az intézmény dolgozóival.
 
Fotó: Szeidl Marian

Krúbi rappel, Kiss Tibi gitározik a Kispál és a Borz legújabb albumán

A zenekar 2022-ben állt össze újra, és már akkor elmondták: dalokat írnak és új albumot készítenek, hiszen csak így van értelme a visszatérésnek. 2023 májusában, 19 év szünet és több mint egy év munka után végül megjelent a 11. Kispál és a borz-lemez, a Beszorult mondat.
 
Innentől fogva dübörög a Gyárkertben a munka

Megnyitott a Gyárkert, várják a koncertmelósokat: ma a StereoMC’s lesz a műszakvezető

Megnyitotta kapuit Veszprémben a Gyárkert KultúrPark, ahová egész nyáron érdemes lesz beblokkolni – a pop-up rendezvényhelyszín 4 hónapon keresztül több mint 60 külföldi és magyar előadó koncertjének, zenei programjának ad majd otthont, amelyek között lesznek ingyenes bulik is.
 
 
Korda Györgynek és Balázs Klárinak repült a Fonogram-életműdíj

Korda Györgynek és Balázs Klárinak repült a Fonogram-életműdíj

Tegnap este a Budapest Park színpadán derült fény arra, hogy a Fonogram – Magyar Zenei Díj 2023-as életműdíjasa Korda György és Balázs Klári. Az idei elismerések listája továbbá a legendás hangmérnök, Kraft Tamás nevével vált teljessé, aki szakmai életműdíjat kapott.
 
Fotó: Óbuda Napja/FB

Már ácsolják a színpadokat a Fő téren – Óbuda (két) Napja május 6-7.

Már elkezdődtek az előkészületek a hétvégére, amely ingyenes koncertek sorát hozza el a kerületben (Fő tér, Szentlélek tér, Kobuci Kert és más helyszínek). Nézzük, hogy a jó túrós csuszán kívül miért érdemes Óbudára kimenni.
 
 Megjelent Curtis és Charlie közös dala

Jöhet egy jég dupla valamivel? Megjelent Curtis és Charlie közös dala

A Sztárban Sztár hatodik élő showjában Curtis egyik legnagyobb ikonja, Charlie bőrébe bújva adta elő a „Mindenki valakié" című rock 'n' roll örökzöldet. Ez volt a gyönyörű barátság kezdete...
 
Fotó: Ed Sheeran/FB

Mindenki nyugodjon le, Ed Sheeran-nek mégsem kell abbahagynia a zenélést

Ugyanis azzal fenyegetőzött, hogy hátat fordít a zenélésnek, ha elveszíti az ellene folyó plágiumpert. Hogy ez hatotta meg a bírákat vagy az érvelés, nem tudjuk, mindenesetre győzött.
 
Harmadik alkalommal osztották ki a WMMD Digitális Zenei Díjait

A WMMD harmadik alkalommal osztotta ki a Digitális Zenei Díjakat

Az ezernél is több partnerrel rendelkező terjesztő cég 2021-ben döntött úgy először, hogy egy díjjal jutalmazza a legjobban teljesítő előadóit, és ezt a szokást már harmadjára is megismételték, egyrészt azért, hogy motiválják a lelkesen dolgozó előadókat, másrészt pedig...
 
Kollár-Klemencz László, Harcsa Veronika, Maszkura – ingyenes koncertsorozat a veszprémi romok tövében

Kollár-Klemencz László, Harcsa Veronika, Maszkura és mások – ingyenes koncertsorozat a veszprémi romok tövében

Kollár-Klemencz László, Harcsa Veronika, Dresch Mihály, Pátkai Rozina, Maszkura, valamint Nyáry Krisztián és Bősze Ádám is fellép a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program irodalmi Romkoncert-sorozatának 2023-as évadában.
 
A dal, amely kilépett a színházból, és az egész világé lett

A dal, amely kilépett a színházból, és az egész...

2025 októberében, 486 előadás és egy 12 ezer néző előtti arénabúcsú után úgy tűnt, végleg bezár Az Őrült Nők Ketrece. Alföldi Róbert...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Neoton Finálé – exkluzív premier a zenekar tagjaival

Már országszerte elérhető a mozikban a Neoton Finálé koncertfilm, amely az együttes januári, MVM Dome-ban tartott koncertjét örökíti meg. Az exkluzív premierre mi is meghívást kaptunk, így újraélhettük a Finálét – nemcsak a legjobb pillanatokat, hanem még azokat is, amelyeket a koncerten nem láttunk.

Fesztiválbérlet a karácsonyfa alatt – megérkeztek a Művészetek Völgye első fellépői

Novemberben és advent idején megszaporodnak a fesztiválos névsorolvasások: a szervezők ilyenkor már a következő nyarat kínálják, abban bízva, hogy a karácsonyfa alá becsúszik egy-egy fesztiválbérlet is. Ehhez persze nem árt néhány ismerős név, még akkor is, ha a teljes programra hónapokat kell várni.
Új koncertek