Ők az idei Máté Péter-díjasok
2018. március 15-én adták át az első Máté Péter-díjat. Az elismerés emlékéremmel, oklevéllel, pénzjutalommal (kb. egymilló forint) és nyugdíj-hozzájárulással jár, utóbbi a Magyar Művészeti Akadémiától.Ma esti ajánlat: Kollár-Klemencz László és a Sváb Parti Zenekar
A Budakalászi Irodalmi Estek programsorozat vendége péntek este Kollár-Klemencz László és az újhartyáni Sváb Parti Zenekar lesz.#SongsforUkraine: Segélyakciót indít az Artisjus
A kezdeményezés keretében arra kérik a rádiós-televíziós szerkesztőket és más zeneszolgáltatókat, hogy válogassanak be ukrán dalokat a csatornáik zenei kínálatába.Régi-úk Kraftwerk-album jelenik meg március végén
Még 2020-ban jelentette meg digitálisan a ’70-es években alapított együttes 'Remixes' című válogatásalbumát, amely 2022. március 25-től fizikai formátumban is elérhető lesz végre. Amúgy egy komplett partit lehetne rá szervezni. Mármint a zenére, nem a megjelenésre. Vagy arra is? :)Zenészek egymás közt: Livius Lovasit faggatja
Április 7-én folytatódik a K11 Művészeti és Kulturális Központban Varga Livius (Varga Livius és a NeVa, A Kutya Vacsorája, Quimby) Zeneszín sorozata, melynek vendége ezúttal Lovasi András, a Kispál és a Borz és a Kiscsillag zenekarok frontembere, szóló előadó és többek között a...Idén nyáron is leTÁBORozhatsz Alsóörsön!
A fesztiválok és koncertek világába nem éppen kellemes hangulat uralkodott az elmúlt két évben. A Tábor Fesztivál ugyanúgy megszenvedte a covid-ot, mint sokan mások, mellette még egy névváltoztatási procedúrán is keresztül mentek.Első koncertjét adja idén az Ocho Macho pénteken
A fiúk az új felállásban csapnak a húrok közé, a legkedveltebb slágereik mellett új zenét is hallhatunk tőlük először élőben.Music Saves Ukraine: a magyar támogató koncertek egy helyen!
A Music Hungary Szövetség – mint mindannyian – megrendülten követi az ukrán eseményeket, és úgy érzi, ebben a helyzetben segítenie kell a bajba jutottakon, legyen szó akár az ott maradtakról, akár azokról, akik arra kényszerülnek, hogy elhagyják otthonaikat.Czutor Zoli a négyzeten – Belmondo és Nyers az Akváriumban
A hosszú hétvége elég jó programokat kínál országszerte, s a fővárosban sem kell céltalanul lődörögni. Szombaton például különleges koncertre kerül sor a közel 700 főt befogadó Akvárium KisHallban, ahol Czutor Zoltán zenekarai, barátai köré szerveződik minden.A Gastroblues Fesztivál jótékonysági koncerttel támogatja a kárpátaljai Visket
Reméljük, mire eljön a fesztivál ideje, elhallgatnak a fegyverek. Valójában minden reggel azzal a reménnyel kelünk fel, hogy vége a háborúnak. De ha imáink meg is hallgattatnak, és például holnap vége a rémálomnak, teendő és segíteni való akkor is akad majd bőven.A Rómeó és Júlia üzenete rég volt ennyire aktuális – a musical áprilisban az Arénában búcsúzik
„Szerelem a gyűlölet ellen!" Három év kényszerhallgatás után, 2022. április 14-én este ismét a Papp László Budapest Sportaréna színpadán látható Gérard Presgurvic világsikerű musicalje.Road, Down for Whatever, Juhász Marci – Március 20-án jótékonysági koncert lesz a Barba Negrában
Az immáron telt házas Road-koncert másnapján, március 20-án a Road, a Down for Whatever, Juhász Marci és a Barba Negra közös szervezésben jótékonysági koncert lesz a Neumann János utcai rockzenei bázison.







































