ByeAlex elfoglalja a BOK Csarnokot a Sleppjével
A 2020. január 11 – ez a nap mérföldkő lesz Márta Alex és zenekara életében, mert ugyan felléptek már az összes fesztivál nagyszínpadán és minden város klubjában, de ez lesz az első önálló, több ezer fős sportcsarnokos koncertjük.Pszichedelikus lemezt írt a Tankcsapda egykori dobosa
Több mint 20 év kihagyás után újra zenél Buzsik Gyuri, a Tankcsapda egyik alapítója. A dobos az Ölveti Blues Band egykori gitárosával, Bujdosó Bandival 10 dalt írt, és nagylemez formájában – The EasyFlow – név alatt meg is jelentették.Lara Fabian az Arénában is megünnepli 50. születésnapját
20 millió eladott albummal a háta mögött Lara Fabian visszatér vadonatúj, 50 World Tour elnevezésű turnéjával. Ezzel a koncertkörúttal egyszerre ünnepli 50. születésnapját, valamint 30 éves karrierjét. Lara új, francia albuma Papillon címmel februárban került a boltokba.Fish and Roll – zenészek vs. rajongók horgászverseny Délegyházán
2019. június 10-én a délegyházi Csendespart Horgásztavon lesz az a különleges fellépés", ahol az erre az alkalomra verbuválódott formáció – színpadi felszerelését maga mögött hagyva – pecabotot ragad, és rajongóival egy horgászverseny keretein belül méri össze erejét.Aki kukás akar lenni, zenésznek kell annak menni: Barbaró és a JUNKIES 25
Fennállásának 25. évfordulóját ünnepli idén a Junkies. A jubileum apropóján a zenekar több meglepetéssel is készült: április 5-én egy új dalokkal kiegészült, extra hosszú best of kiadványt jelentettek meg, június 15-én pedig egy nagyszabású, a banda negyedszázados pályafutásán...Kidobtak egy zenekart a Glastonbury fesztiválról
Az Infostart tudósított arról, hogy két együttes körül komoly vita keletkezett, végül az egyik nem is léphet fel a a Worthy Farmon. A Glastonbury fesztivál idén június 26 és 30-a között lesz, de már 2018 októberében elfogytak a jegyek rá – mintegy fél óra alatt.Az amerikai álom: az első rapper, aki milliárdos lett
A zenéjével és üzleti befektetéseivel saját birodalmát felépítő Jay-Z az első milliárdos rapper a Forbes üzleti magazin szerint.Bajba jutott zenészek jelentkezését várja a Fábián Juliról elnevezett alapítvány
Első alkalommal hirdette meg pályázatát a nehéz helyzetben lévő zenészek támogatására a Fábián Juli Alapítvány.A fűben ücsörgős hangulattól a nagykoncertekig: végleges a Paloznaki Jazzpiknik programja
Négy színpadon több mint 30 koncerttel a festői szépségű Balaton-felvidéken, a fűben ülős piknik hangulattól a klubhangulaton át a „nagykoncert” -élményig minden lesz az idei Jazzpikniken. Minden IS!Az árvízveszély miatt elköltöztetik a fesztivált
A Tisza magas vízállása miatt úgy döntöttek, máshová viszik a háromnapos szegedi Deja Vu Fesztivált.Mekkora parasztok ezek... – és azok is, akik hagyják
A Direkt36 egyik újságírója kitett egy rövid videót az Instagramjára a budapesti Liszt Ferenc repülőtér érkezési oldaláról, ahol dunai hajótörés bulit reklámoznak a fővárosba érkező turistáknak – írja a 444.hu.100 éves a strandfürdő: nagy buli lesz a Palán!
Tiszteletet parancsoló korba lépett a margitszigeti strand: immáron 100 éve várja a fürdőzőket s a harmincas évek vége óta hullámoztatja őket a Duna ölelésében. A jubileumot a Palatinus 100 elnevezésű minifesztivállal ünneplik meg.







































