Negyedszer is lármáznak a csajok a Dürerben
Immáron hagyomány, hogy egy estére összegyűlnek hazánk női zenészei, és kitömik a Dürer nagytermét. A Dáma Lárma idén március 7-én – a nőnap előestéjén – lesz.Új zenekarral fiatalít Galambos Dorina
A Diorával az énekesnő a fiatalabb korosztályt szeretné megcélozni, így a hamarosan megjelenő EP dalai leginkább róluk és az őket érintő témákról szólnak.A film, amely világszerte csak egyetlen napon látható a mozikban
Ez a nap pedig február 12-e (a szombathelyi vetítés egy nappal későbbi dátuma biztos csak egy baki) – Ray Manzarek (1939-2013) születésnapja.EDDA-retró az Arénában
Az EDDA Művek, 2020. március 7-én ismét beveszi a Papp László Budapest Sportarénát. Az este számos különlegessége mellett a közönség egy kisebb időutazás részese is lesz majd, mivel a zenekar az első 20 évének slágereit és a sokak által rajongott „bakancsos” korszakot is...A Quimby városában zenél idén az óriás zenekar – lehet jelentkezni a gigabandába!
Idén Dunaújvárosban rendezik meg Magyarország legnagyobb rockzenei flashmobját, a CityRocks Produkciót, amelyen csakúgy, mint a 2018-as szegedi és a 2019-es kecskeméti nagykoncerten, ezúttal is több százan fognak élőben együtt zenélni.Ez a január eddig nem a zenészek hónapja – a Faith No More is elbúcsúzott Reed Mullintól
Ahogy azt a Shockmagazin is megírta – úgy tűnik, az ő tisztük a sokkoló hírek közlése –, 53 éves korában elhunyt Reed Mullin, a Corrosion Of Conformity dobosa.Budapesten is törölték az összes kínai holdújévi fesztiválra szervezett ünnepséget
Bár a járvány sokakat megijeszt, de a kínai emberek –- bárhol éljenek is világon – felelősségteljesen viselkednek ebben a helyzetben, és szorosan követik a WHO irányelveit – írták az esemény oldalán.Szombaton bemutatkozik A Dal 2020 első 10 előadója
A sorozat három válogatójából összesen tizennyolc dal jut a két elődöntőbe, ezekből nyolc előadó kerül a március 7-i döntőbe.Milliós fődíj és fesztiválfellépések – Fülesbagoly Tehetségkutató idén három városban is!
Három városban rendeznek idén Fülesbagoly Tehetségkutatót: ez eddigi helyszínekhez, Martonvásárhoz és Budapesthez 2020-ban Debrecen is csatlakozott. A könnyűzenei versenyek különálló események, mindháromra lehet jelentkezni országhatáron belül és kívül. A döntőbe jutott...Reméljük, az Aerosmith jobban teljesít majd a Puskásban, mint a Grammy-gálán
Helyi idő szerint vasárnap este Los Angelesben, a Staples stadionban rendezték meg a 62. Grammy-gálát. A helyszín a Los Angeles Lakers otthona. Kobe Bryant ennek a csapatnak volt az ikonikus játékosa...Agysérülést szenvedett, kómában van Marilyn Manson basszusgitárosa
A sokkoló hírt a Shockmagazin közölte: a Marilyn Manson, a The Mars Volta és a Racer X basszereként ismert Juan Alderete kerékpárbalesetet szenvedett, mely során az 56 éves zenész olyan súlyos fej- és agysérülést szenvedett, hogy kómába esett.Te elmennél egy Madonna-koncertre, ha nem ugrál benne a világsztár?
Tegnap írtuk meg, hogy Madonna – 85 koncertből álló turnéja – nyolcadik koncertjét törölte egészségi problémákra hivatkozva. Most itt a kilencedik is...







































