Menopauza
 Jubileumi turnéját elhozza Budapestre a dEUS!

Jubileumi turnéjával Budapestre jön a dEUS!

A kontinens alternatív rockzenéjének talán legfontosabb zenekara június 8-án érkezik a budapesti Barba Negra Track színpadára, hogy a hazai közönségnek is elhozza az idén 20 éves kultuszalbum, a ’The Ideal Crash’ jubileumi turnéját.
 
Megvan A DAL első nyolc elődöntőse

Megvan A DAL első kilenc elődöntőse

A első elődöntőben az Acoustic Planet, DENIZ, a Konyha, Petruska, a The Middletonz, a The Sign, az USNK, Vavra Bence, valamint a yesyes versenyeznek majd.
 
 
Jótett helyébe Quimby ingyenjegyet várj!

Jótett helyébe Quimby ingyenjegyet várj!

A Quimby és a MagNet Bank közös akciójának köszönhetően most 15-15 önkéntes juthat tiszteletjegyhez a Quimby tagok összes zenekarát felvonultató Family Tugedör koncertekre március 29-30-án a Barba Negrában.
 
A tavalyi győztes (budapestdal.hu)

Űzz sportot a zenéből – vagy fordítva: ismét keresik Budapest dalát

A Fővárosi Önkormányzat idén is keresi Budapest Dalát. Idén dinamikus, sportos szerzeményeket vár majd a zsűri.
 
LGT, Csík zenekar, Tárkány művek: újra koncertezik a magyar zenészekből álló supergroup

LGT, Csík zenekar, Tárkány művek: újra koncertezik a magyar zenészekből álló supergroup

Szánjuk-bánjuk, de annak ellenére, hogy nyáron már volt egy koncertjük a Kobuciban, egyszerűen nem figyeltünk fel a formációra. Pedig megéri a figyelmet, mert a Napos Oldal elég különleges zenekar, amelynek tagjai a népzene, a jazz, illetve a rockzene világában már régóta jól ismert,...
 
Csütörtökön éjfélkor elhallgat a 89.5 Music Fm

Csütörtökön éjfélkor elhallgat a 89.5 Music Fm

Ahogy az előzetes híreinkből is tudható volt, 7 év után, csütörtökön éjfélkor elhallgat a Music Fm. Minden zenei adó elhallgatása miatt vérzik a szívünk, a munkatársaknak köszönjük az eddigieket – és kívánjuk nekik, hogy találják meg az új helyüket a rádiózás és/vagy a...
 
 
Kíméletlenül őszinte dokumentumfilm készült a Brosról

Kíméletlenül őszinte dokumentumfilm készült a Brosról

Harminc évvel a Bros-mánia után újra a Goss fivérekkel van tele a brit sajtó – írja a 24.hu.
 
Meghalt a Rock FM, éljen a Rocker Rádió!

Meghalt a Rock FM, éljen a Rocker Rádió!

Február elsején sugározta utolsó adását a Rádió Rock 95.8. Ugyanezen a napon felbukkant a FB-on a Rocker Rádió profilja. A két zenei adó között van egy közös pont: az új rádió bemutatkozó posztját író Kalácska Gábor.
 
Egy 16 éves lány és Pápai Joci nyerte a harmadik válogatót

Egy 16 éves lány és Pápai Joci nyerte a harmadik válogatót

Nagy Bogi és Pápai Joci nyerte holtversenyben A Dal 2019 harmadik válogatóműsorát szombaton. A zsűri döntésével még Petruska, a Ruby Harlem és a Mocsok 1 Kölykök, a tévénézők szavazataival a USNK jutott tovább az elődöntőbe.
 
Fröccs és zene doszt: Feszt!Eger

Fröccs és zene doszt: Feszt!Eger

A fesztiválévadot hagyományosan a Feszt!Eger nyitja, idén május 30-án. A három napon át tartó bulifolyam Magyarország legizgalmasabb fesztivál-helyszínén, a boráról és a látványos, löszfalba vájt pincéiről híres egri Bolyki-völgybe várja a fesztiválra szomjas látogatókat.
 
Fotó: Balázs Fecó/FB

Ma este Balázs Fecó lesz a A DAL vendégfellépője

Balázs Fecó és zenekara lesz A Dal 2019 harmadik válogatójának vendégfellépője.
 
Dawid Bowie fia letiltotta apja zenéjét a készülő életrajzi filmből

Dawid Bowie fia letiltotta apja zenéjét a készülő életrajzi filmből

David Bowie fia kritizálta az apja életéről készülő új filmet és közölte, hogy nem szerepelhet benne a néhai sztár egyetlen száma sem – számolt be róla a BBC News pénteken.
 
David Bowie mindig köztünk – most éppen kiállításokon, archívumokban, bakeliten

David Bowie mindig köztünk – most éppen...

Tíz éve annak, hogy nincs köztünk. A halála kerek évfordulója (jan.10.) miatt az elmúlt napokban ismét sok szó esik róla: kiállítások, archív...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Brian Hugh Warner, azaz Marilyn Manson kilenc év után visszatér Budapestre

A botrányokra és ikonikus vizuális világra épülő előadó legutóbb 2017-ben adott teltházas koncertet a Budapest Parkban, és akkor még senki sem gondolta, hogy közel egy évtizedig kell várni az újabb találkozásra. Most azonban visszatér: 2026. július 22-én ismét a Park színpadán áll majd.

Charlie Puth először Budapesten

Charlie Puth 2026 nyarán először ad koncertet Magyarországon: július 27-én a Budapest Park színpadán lép fel a Whatever’s Clever! 2026 World Tour egyik európai állomásaként. A koncert egy közel ötven állomásos világkörút része, amely Észak-Amerikát, Európát és az Egyesült Királyságot járja végig.

Neoton Finálé – búcsú helyett új kezdet

Pályafutásának 60 évét ünnepelte a Neoton 2026. január 10-én az MVM Dome-ban. Bár a cím a kezdetek óta megtévesztő volt, a Finálé korántsem búcsút, hanem megkoronázást, sőt valami új kezdetét jelentette.
Új koncertek