Önindítóval is jól megy a Zaporozsec

Önindítóval is jól megy a Zaporozsec

A tavalyi év elején még a Hooligans vendégeként járták a klubokat, aztán a NagySzínPad tehetségmutató versenynek is köszönhetően a nyáron minden jelentős fesztiválon színpadra állhattak. Első országos turnéjuk a Nemzeti Kulturális Alap és a Cseh Tamás Program támogatásával...
 
10 évig volt a Pokolgép gitárosa – most szólóban nyomja

10 évig volt a Pokolgép gitárosa – most szólóban nyomja

Nagy Dávid neve sokaknak ismerős lehet a Pokolgép zenekar múltjából, hiszen egészen fiatalon, 2001-től 10 éven át gitárosként erősítette azt. Ezúttal azonban egy egészen új arcát mutatja be a nagyérdeműnek. Dávid szólólemeze, a Hangos lesz márciusban jelenik meg.
 
 
Bach a peronon: Budapest ismét csatlakozik a nemzetközi zenei akcióhoz

Bach a peronon: Budapest ismét csatlakozik a nemzetközi zenei akcióhoz

A kezdeményezés New Yorkból indult el 2010‑ben, amikor Dale Henderson csellista Bach születésnapját úgy ünnepelte meg, hogy egy vasúti peronon ülve a mester zenéjét játszotta a járókelőknek. Az ötlet hamarosan nemzetközileg is elterjedt, Johann Sebastian Bach születésnapjára...
 
New Model Army és VHK Újbudán!

New Model Army és VHK Újbudán!

Két legendás zenekar, a brit New Model Army és a magyar Vágtázó Halottkémek ad közös koncertet március 10-én pénteken a fővárosi Barba Negra Music Clubban.
 
Te is ott lehetsz ma este a Fonogram-gálán!

Te is ott lehetsz ma este a Fonogram-gálán!

Ma este, 20:25-től az ATV élő közvetítésében kiderül, melyek voltak a 2016-os év legjobb albumai és hangfelvételei, s ezekért kik kapják az idei Fonogram-díjakat.
 
Kiss Tibivel turnézik a Csík Zenekar

Kiss Tibivel turnézik a Csík Zenekar

Márciusban több koncerten fellép a Csík Zenekarral Kiss Tibor, a Quimby együttes frontembere. Csík Jánosék a népszerű rockcsapat slágerét, a Most múlik pontosant és több más Quimby-dalt (például a Fekete l'amoure-t és a Tébolydát) dolgozta fel az elmúlt években.
 
 
Vár a holnap – és a The Biebers lemezbemutató koncert

Vár a holnap – és a The Biebers lemezbemutató koncert

Vár a holnap címmel új videója jelent meg az együttesnek. A dal már a The Biebers első magyar nyelvű nagylemezének az előfutára, melynek bemutató koncertje április 8-án lesz az Akvárium Klubban.
 
A koreai popzenék klipjei elevenednek meg a Lángban

A koreai popzenék klipjei elevenednek meg a Lángban

A Hip Hop phoenixi Olimpiájának hazai döntőjén a csapatoknak idén a megszokott kategóriákon túl koreai popzenék klipjeinek pontos másolatát kell nyújtaniuk, mind koreográfia és ruhák, mind a dal hangulatának átadásával. Többek között ilyen koreográfiákat is láthatunk majd a VI....
 
Budapesten lép fel a világ első számú dzsesszbőgőse

Budapesten lép fel a világ első számú dzsesszbőgőse

Március 25-én a MOM Kulturális Központban lép fel a Get Closer Budapest Jazz Fesztiválon Ron Carter többszörös Grammy-díjas dzsesszbőgős, aki pályája során mások mellett olyan nevekkel játszott együtt mint B.B. King vagy Miles Davis.
 
Plágiummal vádolja a U2-t és Bonót egy brit dalszerző

Plágiummal vádolja a U2-t és Bonót egy brit dalszerző

Plágiummal vádolja és 5 millió dollár kártérítésért perli a U2 rockzenekart és fontemberét, Bonót egy brit gitáros, énekes-dalszerző, aki egy manhattani szövetségi bíróságon nyújtott be keresetet - értesült a New York Post című lap.
 
Ugorj be egyet stúdiózni!

Ugorj be egyet stúdiózni!

A SuperSize Live Session egy olyan tartalomszolgáltatás, amely havonta jelentkezik stúdiókoncertekkel, videókkal. Műsoronként egy zenekartól mutatnak be 3-4 dalt 15-20 percben. A számokat rögzítik, több kamerával is felveszik, és a felvételt leadják.
 
Így kell néhány hét alatt világsztárrá válni!

Így kell néhány hét alatt világsztárrá válni!

A három ifjú hölgy egy kis kaukázusi falucskából az internet, a YouTube és a Facebook segítségével néhány hét alatt világsztárrá vált: a Trio Mandili először érkezik Magyarországra.
 
Macy Gray… Honnan ismerős ez a név?

Macy Gray… Honnan ismerős ez a név?

Lehet, hogy elsőre nem ugrik be az arca, sőt még a neve sem. Aztán megszólal: néhány másodperc az I Try-ból, és hirtelen minden a helyére kerül....
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Most akkor ez koncert vagy irodalmi est?

A kortárs spoken word nemzetközileg is elismert brit-nigériai előadója 2026. október 9-én először ad koncertet Magyarországon. A Turbina Kulturális Központban Ludvig Parmenttel közös produkciója érkezik Budapestre, amely a kimondott szót és az elektronikus zenét kapcsolja össze.

Működik-e a Sex Pistols Johnny Rotten nélkül? (koncertbeszámoló)

Ezt a kérdést már egyszer feltettük, mégpedig 2024-ben, amikor a Sex Pistols alapító tagjai (kivéve Lyndon) összeálltak, hogy egy londoni koncerthelyszín túlélésére szervezett pénzgyűjtő koncerten részt vegyenek. Két jó dolog is származott ebből, egyrészt a Bush Hall megmenekült és köszöni szépen, azóta is jól van,...
Új koncertek