Menopauza
Két szobra is lesz Kóbor Jánosnak

Két szobra is lesz Kóbor Jánosnak

A Blikk azzal kapcsolatban kereste meg az Omega menedzserét, hogy noha halála óta már eltelt két hónap, a zenész hamvai még nem kerültek végső nyughelyükre.
 
Ne kérjétek, hogy kiderítsük, ki van a fotón... Prince-családja. Vagy egy része...

Prince végrendelet nélkül halt meg: hat év kellett a 160 millió dolláros vagyon szétosztásához

Az énekes 2016-ban halt meg fentanil-túladagolásban. Hatalmas vagyon maradt utána, amelynek elosztása komoly kihívást jelentett az ügyvédek számára. A zenei öröksége ennél egyszerűbb ügylet... dúdoljuk.
 
 
Fotó: Love Zone

Párkeresés funkyval és titkosszolgálati eszközökkel

Nincs erőltetett társkeresés, a party a lényeg – az ismerkedés csak a ráadás. Ezt ígérik annak a rendhagyó bulinak a szervezői, amit a Symbol Budapestben rendeznek meg február elején.
 
Addig élj: Molnár György Elefánt beperli a Hulut dallopásért

Addig élj: Molnár György Elefánt beperli a Hulut dallopásért

A Blikk információja szerint az Omega Kossuth-díjas gitárosa, Molnár György – Elefánt – beszerezte azokat az okmányokat amelyek bizonyítják, hogy a szóban forgó, ellopott dal az ő és a tavaly decemberben elhunyt Kóbor János szerzeménye.
 
Fotó forrása: Magda Lajos/FB

Súlyos állapotban van a Magna Cum Laude egykori vendégzenésze

"Ha teheted, segíts Te is! Segítsünk EGYÜTT! Imádkozzunk együtt Laláért (Magda Lajos – aszerk.), hogy mihamarabb lássuk magunk között!" – olvasható a felhívás a zenekar FB oldalán.
 
A receopt itt: blog.partyrama.co.uk

Gigakoncerttel, utcabálokkal, katonazenekarral – és pudingversennyel ünneplik a királynő születésnapját

Ez nem vicc, tényleg pudingversennyel kezdődött hétfőn Nagy-Britanniában II. Erzsébet királynő platinajubileumi, vagyis a trónra lépésének 70. évfordulóját ünneplő több hónapos országos rendezvénysorozat, amelyen utcabálokkal, látványos parádékkal – és rendkívüli négynapos...
 
 
Nicki Minaj így búcsúziott tőle az Instagramon.

Telex: Meggyilkolták a Tupac Shakur hagyatékát is kezelő menedzsert

A lap értesülése szerint meggyilkolták Angela Kukawskit, aki több hollywoodi híresség menedzsere is volt.
 
A fotó forrása: Balatoni kikötők

Kóbor János és az Omega emlékére kegyhelyet terveznek a Balatonnál

Az Omega menedzsere a Borsnak beszélt a tervről – Trunkos András azt is megígérte, végigjárja az engedélyeztetés útját.
 
Másfél milláért megvehetted volna Liam Gallagher... csörgődobját

Másfél milláért megvehetted volna Liam Gallagher... csörgődobját

A becsült ár hétszereséért, 3600 fontért (1,5 millió forint) kelt el Liam Gallagher csörgődobja, melyet a Wonderwall című slágerben is használt.
 
Cher nem hagyja magát

Cher nem hagyja magát

Cher pert indított Sonny Bono örökösei ellen a közös dalaik jogdíjai miatt, amiktől szerinte megpróbálják megfosztani őt.
 
Fotó: Curtis/FB

Too much: Curtis kiszáll

Már szinte minden online napilap beszámolt róla, úgyhogy mi sem maradhatunk le: a rapper az Instagram-oldalán jelentette be, hogy lemondja a hátralévő lekötött fellépéseit – kivéve egy-két tévés szereplés. (Nem irigyeljük a menedzserét...)
 
Lennon '70-ben eljátszott nekik néhány dalt, most egy kisebb lakás áráért elárvereztették a felvételt

Lennon '70-ben eljátszott nekik néhány dalt, most egy kisebb lakás áráért eladták a felvételt

Egy eddig ismeretlen John Lennon-hangfelvétel 370 ezer dán koronáért (17,9 millió forintért) kelt el egy koppenhágai aukción kedd este. A kazettát 23 fotográfia és egyéb relikviák kíséretében adták el, a becsült ár 200-300 ezer korona volt. Nem tudni, ki fizetett érte ennyit...
 
Azahriah, Halott Pénz, Beton.Hofi, Dzsúdló és mások már biztosan STRANDolnak

Azahriah, Halott Pénz, Beton.Hofi, Dzsúdló és mások...

Ha kicsit sűrítünk az időn, akkor azt mondhatjuk, hogy a Mikulás idén nemcsak csomagot/virgácsot (kinek érdemei szerint), hanem komoly bejelentést...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Beth Hart és a Pink Martini idén tuti eljönnek – teljes a VeszprémFest 2026-os programja

Tavaly a VeszprémFest közönsége két várva várt fellépőt is nélkülözni kényszerült: Beth Hart és a Pink Martini egyaránt lemondta koncertjét, komoly kihívás elé állítva a szervezőket. 2026 azonban kárpótol mindenkit: mindkét előadó ott lesz a fesztiválon, csakúgy, mint Juanes és a Kraftwerk.

Brian Hugh Warner, azaz Marilyn Manson kilenc év után visszatér Budapestre

A botrányokra és ikonikus vizuális világra épülő előadó legutóbb 2017-ben adott teltházas koncertet a Budapest Parkban, és akkor még senki sem gondolta, hogy közel egy évtizedig kell várni az újabb találkozásra. Most azonban visszatér: 2026. július 22-én ismét a Park színpadán áll majd.

A közönség nem tud élni a Demjén-musical nélkül

Valami egészen szokatlan történik az Erkel Színház körül: a jegypénztár előtt kígyózó sorok, több tízezer online vásárló néhány perc alatt, és olyan rendszerterhelés, amelyet korábban csak sportdöntők vagy világsztárok stadionturnéi okoztak. Mindez egy februárban induló musicalért, amely a Demjén Ferenc dalaira épülő...

Yamazaki, a véerfarkas – a különleges produkció háttere

Yamazaki, vagyis a VR-farkaskarakterrel fellépő Rakovics Benedek a hétvégén mutatja meg először a szélesebb magyar közönségnek különleges, japán ihletésű vizuális világát és modern pophangzását. A virtuális térből induló projekt már nemzetközi figyelmet is kapott, most következik a hazai megmérettetés.
Új koncertek