Ed Sheeran, Rolling Stones, Sting: 1500 zenész nyílt levele a brit kormányhoz

2020/07/02  ·   Programtörlés   ·  koncert.hu

Ed Sheeran, Rolling Stones, Sting, Paul McCartney, Liam Gallagher, Dua Lipa, Eric Clapton, a Coldplay, Sting, Dizzee Rascal – csak pár név azok közül, akik szignálták a levelet, melyben arra kérik a brit kormányt, hogy segítse ki a könnyűzenei iparágat a pandémia idején.

Ed Sheeran, Rolling Stones, Sting: 1500 zenész nyílt levelet írt a brit kormányhoz

A levélben a mindenki által ismert, de úgy tűnik, tudomásul mégsem vett tényeket közlik:  a járvány idején több ezer ember megélhetése került veszélybe, hiszen nincsenek élőzenei koncertek, fesztiválok – Nagy-Britanniában még most sem lehet élőzenei rendezvényeket tartani –, miközben a brit kormány még semmilyen segélycsomagot nem talált ki az iparág megmentésére. Azt is írják, hogy a zeneipar csak 2019-ben 4,5 milliárd font bevételt hozott a brit gazdaságnak és 210 ezer embernek ad munkát.

A kormány illetékese a Twitteren reagált, és azt írta, hogy mindent megtesz annak érdekében, hogy világos jövőképpel állhasson elő hamarosan – akármit is jelentsen ez.

(via Index)

Felmerülhet, hogy az aláírók között akadnak olyanok is, akiknek a járvány nem rengette meg alapjaiban a megélhetését, hiszen vannak tartalékaik bőven – de ők azok, akikre felfigyelnek, és akiknek a szava talán elegendő lesz ahhoz, hogy azok a zenészek és zeneipari dolgozók is támogatáshoz jussanak, akiknek komoly veszélybe került az egzisztenciája.

Lejjebb belinkeljük a magyar zenészek hasonló témájú nyílt levelét. Ja, olyan nincs.

Mutatjuk, mi van.

 

540 könnyűzenei koncert részesült állami támogatásban, itt a lista

 

Közzétették, milyen feladatot kell vállalniuk a zenészeknek az állami támogatásért

 

Virágboltosnak jobb lenni, mint zeneipari dolgozónak?

 

Németországban kifizetik az elmaradt fellépések honoráriumának jelentős részét

 

Van elképzelésed arról, mennyi 17,5 BILLIÓ forint? Na, ennyit szánnak a németek a művészeti élet megsegítésére

 

 

Nagy-Britannia, programtörlések, nyílt levél, segélycsomag, Ed Sheeran, Rolling Stones, Sting, Paul McCartney, Liam Gallagher, Dua Lipa, Eric Clapton, a Coldplay, Sting, Dizzee Rascal

 

 

Szólj hozzá!


Placebo 30 az Arénában

Placebo 30 az Arénában

A kultikus brit zenekar idén ünnepli debütáló lemeze 30. évfordulóját, a jubileum apropójából pedig bejelentették az album átdolgozását...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

A szent tehén faktor, avagy miért olyan furcsa nézni a Michael Jackson-film trailerét?

A közösségi médiás bejegyzések tanúsága szerint, a trailer kapcsán sok ember nincs kibékülve a rövidesen megérkező Michael Jackson-életrajzi filmmel. Nem arról van szó, hogy rossz lenne – sőt, látványos, ambiciózus, és minden jel szerint hatalmas vállalás. Mégis van benne valami nehezen megfogható zavar, egyfajta diszkomfort,...

Most a Sing Sing Music Hallt zárták be egy hónapra – a klub szerint alaptalan és igazságtalan a döntés

Őszinte megdöbbenéssel jelentette be a Sing Sing Music Hall, hogy a hatóságok döntése nyomán egy hónapra felfüggesztették a működésüket. A legendás budapesti klub közlése szerint az intézkedés (megint) „egyszerű bemondásra” történt, és álláspontjuk szerint nemcsak indokolatlan, hanem súlyosan érinti a teljes közösséget is.
Új koncertek