Virágboltosnak jobb lenni, mint zeneipari dolgozónak?

2020/05/01  ·   Programtörlés   ·  koncert.hu, MTI

Tegnap, a Portfolió cikke alapján összeállított írásunkban az olvasható, hogy ha az idei fesztiválok elmaradnak a nyáron, az emiatt a magyar gazdaságból kieső jövedelem akár a 442 milliárd forintos összeget is elérheti. Ez közel 1%-át jelentené a 2019-es magyar GDP-nek.

Virágboltosnak jobb lenni, mint zeneipari dolgozónak?

Ma meg azt olvastuk az MTI-n. hogy "kormányzati beavatkozás nélkül több száz milliárd forintnyi kiesés lehetett volna a díszkertészeti ágazatban". A "lett volna"-ból arra következtetünk, hogy nem lesz.

A szakmaközi szervezet nyilatkozó elnöke szerint az ágazat körülbelül 470 milliárd forintnyi teljesítményre képes éves szinten, ami beavatkozás nélkül 170 milliárdra csökkent volna. (gyors számítás szerint a becsült kiesés 300 milliárd, valamivel kisebb, mint a fesztiválok elmaradásából következtetett összeg.)

Ők válságstábot hoztak létre, amely együttműködött a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával  és az Agrárminisztériummal a kormányzati lépések kidolgozása érdekében. Orlóci László elmondta: több mint 100 ezer embernek ad munkát az ágazat (a zeneipari dolgozók száma 36 ezer, ehhez tegyük hozzá a fesztiválok társvállalkozóinak számát, ami ennek a többszöröse lehet), amelynek nagy részét érinti a válság. Főleg azért, mert ezek a hónapok jelentik az ágazat értékesítésében a fő szezont, sokan e néhány hónap bevételéből élnek egész évben – tette hozzá.

Nem tudunk nem felfedezni párhuzamot a két terület között, már csak az a kérdés, hogy a kertészek lobbiztak jobban, vagy a döntéshozók szeretik jobban a fesztiváloknál azokat, akik a virágot szeretik.

Az is igaz, a döntés  – két adagban tálalva – tegnap született, így igazából most van miről tárgyalni. Hajrá!

Mindenesetre "anyák napján korlátozás nélkül nyitva lehetnek a virágüzletek. Ez jelentős segítséget jelent az ágazatnak" – hangsúlyozta. Felhívjuk a  figyelmet, hogy június 21. az európai zene ünnepnapja.

 

A fiataloknak fog leginkább hiányozni a fesztiválszezon – de hatását mindenki megérzi

A fiataloknak hiányzik majd leginkább a fesztiválszezon – de mindenkinek fájni fog

A PORTFOLIO.HU közölt – még a Nagy Bejelentés előtti napon – egy terjedelmes cikket arról, hogy mi mindennel jár a fesztiválszezon törlése. Az írás a HÉTFA Kutatóintézet elemzésén alapul, amelyben a hazai fesztiválpiac kilátásait taglalták. Einstandoltunk belőle néhány...
Hitelt vesz fel a Rocmaraton, hogy vissza tudja adni a jegyek árát

Hitelt vesz fel a Rockmaraton, hogy vissza tudja adni a jegyek árát

Drámai hangulatú posztban közölte a rockfesztivál, amit ma mindenki közölni kényszerül, komolyan összeszorul az amúgy is összeszorult gyomrunk tőle...
 
A német kormány kifizeti az elmaradt fellépések díjának jelentős részét

Németországban kifizetik az elmaradt fellépések honoráriumának jelentős részét

Mentőcsomagot szerveznek Németországban a koronavírus-járvány miatt bevétel nélkül maradó szabadúszó művészeknek a szövetségi kormány, a tartományok és a helyi önkormányzatok támogatási programjainak összehangolásával és új intézkedésekkel.

 

zeneipar, fesztiválok, GDP, díszkertészek, virág, állami támogatás

 

 

Szólj hozzá!


Az utazás az Univerzum középpontja felé a Dürerből indul

Az utazás az Univerzum középpontja felé a Dürerből...

Ha te is kicsit elengednéd a valóságod, vagy csak buliznál egy jót, gyere el a Dürer Kertbe. Az űrhajó felszállt, az élet rövid, vár rád a...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A Budapest Arénában végleg elbúcsúznak Az Őrült Nők

Tíz év és majd' ötszáz előadás után végleg elbúcsúzik a színpadtól az elmúlt évtizedben legendássá vált színházi produkció, Az Őrült Nők Ketrece, Alföldi Róbert rendezésében, a főszerepekben Stohl Andrással és Hevér Gáborral. A kultikus darabot október 4-én, a Budapest Arénában láthatjuk utoljára, s ezzel az...

Hölgyeim és uraim, a színpadon Sir Tom Jones!

Legnagyobb slágereivel és a Defy Explanation turnéjával érkezik az MVM Dome-ba az idén 84 éves legenda, aki több mint hat évtizedes pályafutása során olyan örökzöldekkel ajándékozott meg bennünket, mint a It’s Not Unusual, Delilah, She’s A Lady vagy a Sexbomb.

20 éve anyáznak – de Magyarországra most jönnek először

A kanadai alt-rock zenekar, a Mother Mother idén ünnepli 20. születésnapját. Ez alatt a két évtized alatt elkerülték Magyarországot – a zenekar első budapesti koncertjét az Akvárium Klubban adja július elsején.

Müller Péter Sziámi dalszövegeivel mutatják be a Mágust Kőbányán

Március 28-án debütál a Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központban a Mágus – 1920 - A káprázat születése című musical.
Új koncertek