Idén Sümegen és a Bakonyban muzsikál az erdő
Első alkalommal rendezik meg Sümeg és Bakony térségében április 22. és 24. között a Muzsikál az erdő rendezvénysorozatot, amely szakvezetéses sétákkal, koncertekkel valamint családi-és gyerekprogramokkal is várja az érdeklődőket.Iggy Pop is őt ajánlja: a londoni jazzszíntér szaxofonos üstököse ma először a Müpában
Nubya Garcia afrikai gyökereit, a modern jazz elemeit és az elektronikus hatásokat elegyítő zenéje a szakma lelkesedését és a közönség rajongását egyaránt kivívta. A DownBeat magazin a 2020-as évek meghatározó művészei közé válogatta, debütáló EP-jének összes vinyl példánya...Itt a tavasz, jön a nyár – nyit a Kobuci!
Amikor a Kobuci Kert – és a többi szabadtéri koncerthelyszín, sörkert stb. – megnyílik, az azt jelenti, hogy rajta vagyunk a csúszdán, ami már egyenest a nyárba vezet. Ami még hátravan az igazán meleg napokig, azt már fél lábon állva – egy-egy koncerten – is kibírjuk. A Kert...Tankcsapda, L.L. Junior, LMEN PRALA, Elefánt: övék a WMMD Digitális Zenei Díj
Idén immár másodszor adták át a WMMD Digitális Zenei Díj nevű elismeréseket, amelyeket a zenei streaming területén 2021-ben kiemelkedő eredményeket elért produkciók kapták.A Guano Apes 11 év után újra Budapesten
A Guano Apes a 90-es években gyakorlatilag megkerülhetetlen volt, a német csapat Magyarországon is többször megfordult, egy ideje azonban hiányolniuk kellett őket a budapesti rajongóknak. Most azonban a zenekar mindent bepótol...A bakonybéli szerzetesek húsvéti playlistje
Haydn-művet ad elő egy fiatal orvos-zenész ikerpár a bakonybéli Szent Mauríciusz Monostorban Nagyszombaton. A szerzetes testvérek pedig összeszedték, milyen más zenéket hallgatnak még húsvétra készülődve.Minden folyik (tovább): négy év után újra koncertet ad a Panta Rhei
Az 1974-ben alakult együttes, a progresszív rock és elektronikus zene magyarországi történetének egyik úttörője április 22-én a budai MOMkultban játszik.Idén is lesznek palotakoncertek!
Ötödik alkalommal szervezi meg a a Magyar Kamarazenekar a Fővárosi Palotakoncertek programsorozatot. A nyitóhangversenyt ezúttal a Festetics Palota gyönyörű Tükörtermében tartja az Együttes – az ünnepélyes esemény egyben a Magyar Kamarazenekar 10. születésnapi koncertje is.A zenekar megérkezett, a felszerelés nem
A Dalszerző.hu vette górcső alá az esetet, újabb példát hozva arra, hogy a Brexit miatt nem várt – vagy várt, de nem remélt – problémákkal kell számolniuk a zenekaroknak.A BBC négy egyórás filmmel ünnepli a Rolling Stones 60. évfordulóját
A My Life as a Rolling Stone című sorozatban minden tagról, köztük a néhai Charlie Wattsról is egy-egy hatvan perces filmet mutatnak majd be – írja a The Guardian.Barbra Streisandtól Billie Eilishig: csaknem 10 millliárd euró a nagyszabású online kampány eredménye
A film, a zene, a tévé és a sport világának hírességei csatlakoztak ahhoz a nagyszabású online kampányhoz, amelynek célja a kiállás Ukrajna mellett és a menekültek megsegítése. A Global Citizen nemzetközi jótékonysági civil szervezetnek a közösségi médiában indított...A Barba Negra nem vész el, csak átköltözik
A hétvégi nagy lazításban bombaként robbant az Index híre, hogy a Barba Negrának "befellegzett". Ma már ne keressétek az írást ilyen vagy hasonló címen: a koncerthelyszín – amúgy jogos, de elegánsan visszafogott – reagálására a szerkesztők átgondolták a koncepciót, meg azt, hogy...








































