Mély főhajtással tiszteleg a zenészvilág Eddie Van Halen emléke előtt
A rockvilág legnagyobb sztárjai egy emberként rótták le tiszteletüket a kedden elhunyt gitáros, Eddie Van Halen emléke előtt a közösségi médiában. Többen kiemelték: a zenész játékával forradalmasította a gitározást.Meghalt a zenész, akinek sokat köszönhet Bob Marley
80 éves korában elhunyt Johnny Nash amerikai reggae énekes, dalszerző, színész, producer, az I Can See Clearly Now című örökzöld szerzője.65 éves korában elhunyt minden idők egyik legnagyobb gitárosa, Eddie Van Halen
Még nem volt egy hete, hogy megírtuk: elvesztette a rákkal szemben folytatott küzdelmet a Van Halen egykori basszerosa, Mark Stone. Egyszerűen hihetetlen, hogy most azt kell leírnunk: a legendás gitáros és a Van Halen egyik alapítója, Eddie Van Halen gégerákban ma meghalt.Hivatalos: nem lopta a Led Zeppelin a Stairway to Heaven bevezető riffjét
Márciusban adtuk hírül, hogy San Francisco-i/Los Angeles-i (forrása válogatja) bíróság helyben hagyta azt a 2016-os ítéletet, miszerint a Robert Plant és Jimmy Page nem lopták el Randy California dalát. Úgy tűnik, az örökösök nem elégedtek meg az ítélettel, és az Amerikai Egyesült...Hogy kerül Csubakka egy Mozart-operába?!
A Közönség.hu oldalán láttuk: nem hittünk a szemünknek: a norvég operában Mozart Varázsfuvoláját Star Wars-karakterekkel álmodta újra Alexander Mørk-Eidem rendező.Ennél jobb zongorát nem lehet készíteni!
S ezt nem akárki mondta, hanem Bogányi Gergely, s ráadásul nem is a saját hangszeréről: a futurisztikus kinézetű Bogányi-zongorák ugyanis már mind elkeltek, az utolsót, a tizediket a müncheni Deutsches Museumban helyezték el. Viszont az a hangszer, amiről így vélekedett, egy Yamaha –...Hiányzol, Marie! Eddig kiadatlan dalt jelentetett meg a Roxette másik fele
Let Your Heart Dance With Me címmel egy eddig kiadatlan dalt tett közzé pénteken a Roxette. A világhírű svéd popduó énekesnője, Marie Fredriksson tavaly decemberben hunyt el rákban.1,4 milliárd forint könnyűzenei rendezvényhelyszíneknek
A könnyűzenei rendezvények helyszínéül szolgáló kulturális létesítmények működtetéséhez és fejlesztéséhez írt ki pályázatot az Emberi Erőforrások Minisztériuma a Petőfi Irodalmi Múzeum szakmai közreműködésével.Lájk-érméket gyűjtenek az utcazenészek – 1 millió a tét Egerben
A hétvégén közel 30, belvárosban kijelölt ponton bukkanhatnak fel a zenészek Egerben – a közönség szórakoztatása és a zenélés öröme mellett más tétje is van a fesztiválnak: egymillió forint a fődíj.A zene világnapjához illő bejelentés: visszatér az AC/DC
A világhírű ausztrál rockzenekar szerdán megerősítette, amit az elmúlt hetekben médiacsatornáin, hirdetésekben már sejteni engedett: a hat évvel ezelőtti felállásban áll össze – és a hírek szerint új lemezt is megjelentet.Mindegyik zenekarnak megvan a maga pálinkája
Vigyázat, a hír némi (sok) alkoholt is tartalmaz, úgyhogy korhatáros... Egy vadonatúj pálinka megvásárlásával négy hazai zenekart, a Hősöket, a Jónás Vera Experimentet, a Margaret Islandet és a Turbo zenekart támogathatod. A pálinka megjelenését október 1-re, a zene világnapjára...A K-pop banda tagjai multimilliomosok lesznek
Részvénykibocsátásra készül októberben a BTS nevű dél-koreai fiúbanda mögött álló szórakoztatóipari cég, a Big Hit Entertainment.









































