Kétezer boltban és a Tour de Hongrie-n is csak magyar zene szól egy napig
Az Él a zene! kezdeményezéshez idén sportesemények is csatlakoztak, így a szegedi kajak-kenu világkupán és a Tour de Hongrie kerékpárversenyen is hazai előadók dalai hangzanak majd el a kijelölt napon. A szervezők célja előtérbe helyezni a magyar szerzőket, előadókat és dalokat. A...Három év után az AWS visszatér a fesztiválok színpadára
A januári bejelentés óta, miszerint az AWS új időszámításba kezd, a fiúk túl vannak egy teltházas vidéki turnén, készítik a bemutatkozó EP-jüket és gőzerővel készülnek a május 26-i Budapest Parkos koncertjükre és a vidéki turnéra.Május 12-én vesznek végső búcsút Török Ádámtól
Május 12-én, pénteken, 13 óra 30 perckor az Óbudai temetőben vesznek végső búcsút Török Ádámtól, a magyar progresszív-blues-rock egyik legfontosabb formációja, a Mini alapítójától, frontemberétől.36 év után visszatér a Frankie Goes to Hollywood, több mint 50 év után kiszáll az Aerosmith
Senki sem mondhatja, hogy eseménytelenül telnek a napjaink, repkednek a nagy hírek. A szintipop királyai 36 év után lépnek fel szülővárosukban, Liverpoolban – egyelőre nincs szó reunionról, csak egyetlen estéről, az Aerosmith pedig búcsúturnéra indul, hogy megünnepelje a rockzenekar...A Tripolje eredetileg alkalmatlan volt az A38 céljaira – 20 évnyi koncert dicséri az elvégzett munkát
Húszéves lett Budapest “Hajója”. Mielőtt rátérünk a jubileum zenei programjaira, a "később születettek" számára mesélünk a történetéről.A magyar szerzők 2022-ben csaknem húszezer új dalt regisztráltak. A pop vagy a rock/metál győzött?
Egy százalékkal a pop nyert: az új dalok többségét a pop (17,2%), a rock/metal (16%) és az elektronikus zene (13,1%) stílusokba sorolták be. A jazz esetében látható hosszú távú növekedés: tízéves távlatban most először haladta meg az összes mű 5 százalékát az ide sorolt...Életműkoncertre készül Csepregi Éva
A Neoton Família Sztárjai énekesnője már a héten belengette a koncert hírét a közösségi médiában, mára már megvan a dátum is: 2024. január 6., Budapest Aréna.Holtverseny ritkán van a Fonogram-díj életében – avagy, úristen, kik az idei nyertesek?
Ritka, de nem példa nélküli a Fonogram-zsűri munkája során a szavazategyenlőség. 2023-ban holtverseny alakult ki a hazai rap/hiphop kategóriában, így Beton.Hofi "PLAYBÁNIA" című albumát, illetve Majka és Molnár Tamás "Azt beszélik a városban" című közös dalát egyaránt szakmai...Ma minden kiderül...
2023. április 29-én, szombaton a Fonogram-nap keretében derül ki, kik nyerik idén a 18+1 kategóriában odaítélt Fonogram – Magyar Zenei Díjat.Dés László betegsége miatt májusban elmarad az arénás nagykoncert – de lesz másik!
Dés László nem túl gyakran ad koncertet az Arénában... Ez volt a koncertet beharangozó cikkünk címe (csatoltuk az írás végén), és éppen ezért átérezzük a zenész csalódottságát, az viszont örömmel közöljük, hogy az eddig feltüntetett vendégekhez a szeptemberi koncerten...Modern kori vurstli a Városligetben – indul a zenei szezon a Pavilon Kertben
A Liget fái közé új szórakozóegységek és rendezvények igyekeznek visszahozni a klasszikus vurstli-életérzést – immáron modern köntösben. A városligeti Pavilon Kertben 2023. április 28-tól indul a tematikus zenei szezon.A Budapest Jazz Club ingyenes koncerttel várja április 30-án a közönséget
A hazai kezdeményezésű UNESCO Nemzetközi Jazznap megünneplésére rendezett koncertfolyam a Covid miatt tavaly és az azt megelőző évben még a virtuális térbe kényszerült, ám idén végre újra élőben ünnepelhetjük a műfajt, mely keretében a Budapest Jazz Club ingyenes koncerttel...









































