Shockmagazin: Beperelte zenésztársait az Aerosmith dobosa, mert a banda nem engedi színpadra
Az Aerosmith huszonhat év után nyáron ismét Magyarországon koncertezik, de arra nem fogadnánk, hogy Joey Kramer is itt lesz velük – írja a portál.Megvan, ki lesz az Aerosmith előzenekara a Puskás Arénában
A Rival Sons az elmúlt években a világ legnagyobb fesztiváljainak egyik kedvenc fellépőjévé vált, és remek nemzetközi slágerlista helyezéseik mellé idén már két Grammy-jelölést is begyűjtöttek – az év rock albuma és az év rock felvétele kategóriákban.Édesapjától búcsúzik új klipjében James Blunt
Az eddigi talán legmeghatóbb szerzeményéhez készített videót James Blunt. A brit popénekes haldokló édesapjának írta „Monsters" című dalát, amihez egy megindító és szívhez szóló klipet is megálmodott, amelyben súlyosan beteg édesapja is szerepel.Szombaton Táncdalfesztivál – Soltész Rezső lemondta a fellépést
Az 50+ éves Táncdalfesztivál elnevezésű rendezvény szombaton az Arénában két előadásban is tiszteleg a korszak előtt olyan zenészekkel, mint Zalatnay Sarolta, Késmárky Marika, Solymos Tóni, Poór Péter.Ez necces lesz! Ráadásul az Arénában...
Az új évtized első nagy durranása minden bizonnyal a Spanish Wax duónak köszönhető, ugyanis az ország legkedveltebb házibulija a Necc Party április 30-án egy éjszakára az Arénába költözik.A Slipknot új klipje berobbant a videómegosztóra
A februárban Budapesten koncertező Slipknot új klipjét 2 nap alatt csaknem 2 millióan nézték meg.Légtornászok, táncosok, 160 fős kórus: így karácsonyozik a Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar
Légtornászokkal, táncosokkal és 160 fős kórussal ad karácsonyi koncertet a Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus zenekar december 28-án a Baptista Szeretetszolgálattal együttműködve, a Papp László Budapest Sportarénában rendezett kulturális eseményen 2000 rászoruló ember, köztük sok...Harry Styles vékony jégen táncol
Általában rockzene-témában írom a cikkeimet, de most kivételt teszek – leginkább azért, mert időnként muszáj túllépni a megszokott kereteken, főleg akkor, ha egy olyan, általam nagyon tehetségesnek tartott énekes-dalszerzőről van szó, mint Harry Styles. Vékony jégen táncolok (ha...Aerosmith-koncert: a kiemelt állójegyek többsége már elfogyott
Ma 11 órakor kezdődött a budapesti Aerosmith koncert belépőinek teljes körű értékesítése, és ahogyan már az elmúlt két nap elővásárlásaiból is sejteni lehetett, ma megindult az igazi roham, és az első óra után már vannak olyan szektorok ahol csak pár darab belépő elérhető,...Perfect Strangers az Arénában: tizenévesek és nyugdíjasok a Deep Purple-koncerten
A cím csak részben igaz, mert nem idegen számunkra a Deep Purple, hiszen számtalanszor jártak nálunk és generációk nőttek fel a zenéjükön. Az egyik olyan zenekar a Beatles, a Doors és a Led Zeppelin mellett, amit apu megmutat a gyereknek, aztán a gyerek az ő gyerekének és így tovább....Megnéznéd a Kiss-koncertet 450 ezerért?
A HVG készített egy körképet a koncertdömping jegyárairól, mely szerint kissé elszabadultak a jegyárak, több mint 65 ezer forint a legdrágább jegy az Aerosmith-re, a System of a Down esetében pedig közel 90 ezer forint a plafon.Demjén és vendégei: Kóbor János először lép fel magyar zenész koncertjén az Omega nélkül
Demjén Ferenc két hete mindennap több órát próbál, és ez így is marad az év végi dátumig. Nem csak azért fontos számára ez a fellépés, mert a legjobb barátaival léphet fel az Arénában tizenkétezer ember előtt, de azért is, mert májusi agyvérzése után itt találkozhat először...






































