Menopauza

Szabad sajtót! Közös építkezésbe fogtunk Dzsúdlóval a Budapest Parkban

2024-ben augusztus utolsó, 2025-ben pedig május első hétvégéjén adott – az elmúlt három évben immáron hatodik alkalommal – teltházas koncertet a Budapest Parkban Juhász Márton, aki a beharangozóiban tett ígéreteket beváltva, egy mind sztoriban, mind hangszerelésben különálló történést hívott életre.

Szabad sajtót! Közös építkezésbe fogtunk Dzsúdlóval a Budapest Parkban
Fotók: Rosta Márton, Budapest Park

TÉPD FEL, MONDD KI… – Dzsudló-terápia a Budapest Parkban

A Fonogram-díjas Juhász Mártoné – művésznevén Dzsudlóé – volt a Budapest Park színpada augusztus utolsó péntekén, aki a májusi fellépéstől egy lépéssel sem elmaradva, ezúttal is telt házat csinált fővárosunk ikonikus koncerthelyszínén, egyfajta keretbe foglalva a szabadtéri...
 
Campus

Campus 24: a rock lassan kikopik a nagy fesztiválokról?

Beugrottunk Debrecen leghíresebb békás fesztiváljára, ahol egészen vegyes műsor várt ránk. A svéd rocktól a magyar ska-ig mindenbe belekóstoltunk, és egy időre jól is laktunk.
 
 
Fotzó: Fezen 2023

Megérkezett a FEZEN színpadainak részletes programtáblája!

Idén is rengetek fellépővel, stíluskavalkáddal, és a már jól bevált helyszínnel vár mindenkit Székesfehérvár legnépszerűbb fesztiválja, az idén 27. évét ünneplő FEZEN. A 2024-es kínálat legnagyobb durranásának a techno-király Scooter formáció bulija ígérkezik, de...
 
Fotó: Miskolczi Milán / Supermanagement

Elhunyt a Supermanagement társalapítója és tulajdonosa, Ferich Balázs

Ferich Balázs neve onnan is ismerős lehet nektek, hogy a Blind Myself basszusgitárosa volt, majd amikor Tóth Gergővel kis kanyarok után önálló céget alapítottak – ez lett a Supermanagement –, ők vették a szárnyaik alá például a Wellhellót, Dzsúdlót és Azahriah-t is. A...
 
Fotó: Honza Zirovnicky

Kosheen a Dunakanyarban – közzétette az első fellépők nevét a Vénégy Fesztivál

Június 20. és 23. között jön a 11. VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. A hazai zenei élet megkerülhetetlen képviselői mellett visszatér Nagymarosra az osztrák Cari Cari, a fesztivál sztárfellépője pedig az elképesztő hangú és energiájú Sian Evans és a Kosheen lesz.
 
A szeptemberben megjelenő 3. lemez borítója

Dzsúdló bazi nagy házavatója

Július 13-án, tehát holnap Dzsúdló egy több szempontból is rendhagyó koncertet ad a Budapest Parkban.
 
 
Fotók: STRAND Fesztivál

Azahriah, Beton.Hofi, Carson Coma, Dzsúdló, Valmar – ők már biztos ott lesznek a STRAND Fesztiválon

Közel 30 nevet jelentett be 2023 augusztusa utolsó hetére a háromnapos STRAND Fesztivál. A címben felsoroltak mellett 2023. augusztus 24-26. között visszatér a STRAND-ra a törzsvendégnek számító Halott Pénz, a Bagossy Brothers Company és Majka is.
 
Gyere, mesélj: Park Reality Check

Gyere, mesélj: Park Reality Check

Park Reality Check néven indít útjára egy hétrészes minisorozatot a Budapest Park. Minden adásban egyszerre két előadóval beszélgetnek, a most megjelent első részben Giorgiot (Carson Coma) és Dzsúdlót láthatjátok.
 
Budapest és London lesz az idei MTV European Music Awards házigazdája

MTV European Music Awards 2020: Budapest lesz a show egyik házigazdája

A járványhelyzetre való tekintettel a több mint negyed évszázados rendezvénysorozat 2020-ban rendhagyó programmal szolgál. Az MTV EMA 2020 Show névre keresztelt díjátadó ezúttal virtuális műsorral jelentkezik majd Budapestről és Londonból. Az adás négy magyarországi helyszínt érint...
 
Ők a 2020-as MTV EMA magyar jelöltjei

Ők a 2020-as MTV EMA magyar jelöltjei

November 8-án rendezik meg a zenei élet legnagyobb előadóinak kontinentális díjátadó gáláját, az MTV Europe Music Awards-ot. A magyar mezőnyben többek közt olyan jelöltek csapnak össze, mint az ex-playmate-ből sikeres DJ-vé avanzsált Metzker Viki, ByeAlex vagy az Irie Maffia. A...
 
15 év után újra élőben emelkedhetünk fel Mobyval

15 év után újra élőben emelkedhetünk fel Mobyval

Már csak néhány hónap, és újra kinyílik a másik világ kapuja (hagyd kint a valóságot), de az eddigi koncertbejelentések alapján már most jól...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Beth Hart és a Pink Martini idén tuti eljönnek – teljes a VeszprémFest 2026-os programja

Tavaly a VeszprémFest közönsége két várva várt fellépőt is nélkülözni kényszerült: Beth Hart és a Pink Martini egyaránt lemondta koncertjét, komoly kihívás elé állítva a szervezőket. 2026 azonban kárpótol mindenkit: mindkét előadó ott lesz a fesztiválon, csakúgy, mint Juanes és a Kraftwerk.

Brian Hugh Warner, azaz Marilyn Manson kilenc év után visszatér Budapestre

A botrányokra és ikonikus vizuális világra épülő előadó legutóbb 2017-ben adott teltházas koncertet a Budapest Parkban, és akkor még senki sem gondolta, hogy közel egy évtizedig kell várni az újabb találkozásra. Most azonban visszatér: 2026. július 22-én ismét a Park színpadán áll majd.

Czutor Zoltán zenél és beszél – Hujber Feri felolvas és mesél

A „Tízparancsolat – Másképp" című műsor december 11-én, csütörtökön 20:30-tól várja a közönséget az Inga Kultúrkávézóban, ahol Czutor Zoltán és Hujber Feri egy rendhagyó, őszinte és emberközeli programmal lép színpadra.

Hogyan tudnék élni nélküled, avagy ki tud többet a magyar filmzenékről?

A DUE Médiahálózat szervezésében és a Nemzeti Filmintézet támogatásával immáron kilencedik alkalommal indítják el a Nagy Magyar Filmteszt Diákoknak elnevezésű vetélkedőt, amely a 14-20 éves közönséget szeretné szórakoztató módon közelebb vinni a magyar filmekhez, sorozatokhoz és készítőikhez
Új koncertek