Hét jel – vérrel írva: több mint 40 zenész közreműködésével készült el Pócsi István új albuma

A zenészek sokszínűségének is köszönhetően "egy nagyon színes lemez született, sok-sok zenei hangulattal, és nagyon széles skálán mozgó érzelmi amplitúdóval. Igazán változatos és színes utazás ez a bő hetven perc".

Hét jel – vérrel írva: több mint 40 zenész közreműködésével készült el az album
Fotó: Népszava, YouTube

Megalakult a Szandi Rock Band

A Hardrock.hu adott hírt róla, hogy Alapi István – akinek mindig is voltak saját projektjei az EDDA mellett – összeállt Szandival és még pár zenésszel, köztük az énekesnő férjével.
 
Nevezz meg negyven magyar slágert!

Nevezz meg negyven magyar slágert!

Hogyan születtek a legendás magyar slágerek? Tényleg slágerekről van szó, amikor szó van róluk. S ez nem a szerzőkön múlt. A kötet több kérdést is felvet, de le sem tudtam tenni. S ez sokat jelent :)
 
 
A Bujtor István Filmfesztivál is elköltözik

A Bujtor István Filmfesztivál is elköltözik

A héten ez már a második költözködős-fesztiválos hírünk, a másik a cikk végén. Másfél évtized után Balatonszemesről Keszthelyre teszi át helyszínét a Bujtor István Filmfesztivál.
 
A Leander Kills körbehordozza az országban a véres kardot

A Leander Kills körbehordozza az országban a véres kardot

2023. augusztus 19-én lesz látható az István, a király 40. évfordulós jubileumi előadása a Papp László Budapest Sportarénában, melyben Köteles Leander alakítja majd Koppány vezér táltosát, Tordát.
 
Így szól a Neoton 1969-ben született nagy slágere 2023-ban

Így szól a Neoton 1969-ben született nagy slágere 2023-ban

A Zoltán Erika-Mr Rick-DJ Dominique trió – akik a hétköznapi életben is jó viszonyt ápolnak – a Neoton-együttes „Kell, hogy várj" című örökbecsű felvételét dolgozták át 21. századi hangzással.
 
Fotó: Soós Lajos/MTI

Sena, Kardos-Horváth János, Köteles Leander – István, a király 40 a Sportarénában

Másfél órás élményszínház, a közönség bevonása, három színpad, gyermekkórus és tánckar várja a nézőket az István, a király című rockopera új, 40. születésnapi dupla előadásán augusztus 19-én a Budapest Sportarénában.
 
 
 Miért éppen bohóc?

Miért éppen bohóc?

Már feltűnt a kanyarban a Hét Jel második lemeze, a Vérrel írva – a megjelenés utolsó előtti állomása a Hatalmas csendek című dalra forgatott klip.
 
Fotó: Müpa (Szörényi 75; 2021.06.26)

Végtelen úton: nagyszabású életműkoncert-sorozatot terveznek Szörényi Leventével

A Magyar Nemzet információi szerint a Zikkurat Produkció szervezésében lesz például egy exkluzív, Atilla – Isten kardja előadás, és bizonyosan előkelő helyet foglal el a sorozatban az idén negyvenéves mű, az István, a király rendhagyó, jubileumi előadása is az Arénában. Sokkal...
 
A fotó a rockopera bemutatásának 40. évfordulója alkalmából tartott sajtótájékoztatón készült a Nemzeti Múzeumban/MTI

Jubileumi arénás előadással és koncertturnéval ünneplik az István, a király bemutatásának 40. évfordulóját

Nagyszabású programsorozattal, a Magyar Nemzeti Múzeumban kiállítással, a Papp László Budapest Sportarénában jubileumi előadással, továbbá koncertturnéval ünneplik az István, a király című rockopera bemutatásának 40. évfordulóját jövőre.
 
A dal ugyanaz marad – A P.Mobil-duplakönyvről

A dal ugyanaz marad – A P.Mobil-duplakönyvről

A P.Mobilt épp a napokban emlegettük a Falra fel! plakátaukció kapcsán, melynek tételei között szerepel egy saját zenekari nyomásban készült, különleges plakátjuk. Most király(i) könyvolvasónk, Mohácsi Zoltán hozott nekünk róluk egy anyagot.
 
Fotó: Muzsikál az erdő (2020.)

Idén Sümegen és a Bakonyban muzsikál az erdő

Első alkalommal rendezik meg Sümeg és Bakony térségében április 22. és 24. között a Muzsikál az erdő rendezvénysorozatot, amely szakvezetéses sétákkal, koncertekkel valamint családi-és gyerekprogramokkal is várja az érdeklődőket.
 
Póka Egon és Szappanos György posztumusz Artisjus-díjat kapott

Póka Egon és Szappanos György posztumusz Artisjus-díjat kapott

Tizenegy előadóművész és ugyanennyi zenetanár részesül idén az Artisjus elismerésében, a kitüntetések átadására ma kerül sor.
 
Volt egyszer egy Quimby Class&Roll az MVM Dome-ban

Volt egyszer egy Quimby Class&Roll az MVM Dome-ban

A Class&Roll Koncertfilm nem csupán a koncert látványos pillanatait örökíti meg, hanem a felkészülés izgalmas és általában láthatatlan...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Mégis kinyit Győrben is egy estére Az Őrült Nők Ketrece mulatója

Bár korábban úgy tűnt, hogy az elmúlt évtizedben töretlen sikerrel játszott, de most a közönségtől végleg elbúcsúzó előadás búcsúturnéjából kimarad a győri állomás, mostanra kiderült, hogy a város szívesen fogadja Az Őrült Nők Ketrecét.

Az ország legboldogabb fesztiválján a Guns’N’Roses előzenekara is fellép

A BOLDOGkisfalud Feszt egy családias hangulatú, élhető léptékű kisrendezvény, ahol zene, színház, irodalom és képzőművészet fonódik össze a Tokaj-hegyalja különlegesen szép természeti környezetében. Idén július.03-06-ig fürdőzhetnek – valamint bringázhatnak és kenuzhatnak – ebben az élményben az idelátogatók.

A világ egyik leghallgatottabb zongoristája a MOMkultban ad koncertet

A holland Joep Bevingnek közel két és félmillió hallgatója van havonta a Spotifyon, ez talán annak köszönhető, hogy szerzeményeiben a kortárs klasszikus zene és a popos, valamint finoman jazzes megközelítések találkoznak. Legutóbbi lemeze, a Deutsche Grammophonnál megjelent, zenei filozofálgatásnak is beillő Hermetism című 2022-es...

Rúzsa Magdi nyitja az idén jubiláló Plázst Siófokon

Június 7-én immár 10. alkalommal nyitja meg kapuit a Balaton legnagyobb szórakoztató központja, a siófoki Plázs. Nem lesztek magányosak: a szervezők minden eddiginél több, mintegy 350 ezer vendégre számítanak a nyáron.
Új koncertek