Az Őrölt Nők Ketrece
Nagyon nagy nevek a soproni dobos fiestán

Nagyon nagy nevek a soproni dobos fiestán

Stanley Jordan dzsesszgitáros, David Sanborn hatszoros Grammy-díjas szaxofonos, valamint Billy Kilson dobos is fellép a negyedik SopronDrum elnevezésű fesztiválon július 7. és 10. között a fertőrákosi barlangszínházban.
 
Cseh Tamás grafikája

Cseh Tamás pályázatot írtak ki – ezúttal nem zene!

Cseh Tamás szellemi hagyatékához kapcsolódó képzőművészeti alkotásokra írt ki pályázatot a Budai Vároltalmazó Közalapítvány.
 
 
Fot: Fonogram

A Piramis és Komjáthy György életmű-díjat kapott, megvan az év slágere is – Fonogram 2022

Tizenkilencedik alkalommal adták át a Fonogram - Magyar Zenei Díjakat. A 25 fős szakmai zsűri 18 műfaji kategóriában ítélt oda díjakat.
 
Díjat nyert New Yorkban a Concerto Budapest koncertfilmje

A Concerto Budapest alkotása New Yorkban legyőzte Mariah Carey koncertfilmjét

A Concerto Budapest és Szabó Stein Imre Kárpát Rapszódia című új koncertfilmje a különleges szórakoztató műsorok kategóriájában elnyerte a New York Festivals TV & Film Awards ezüsttrófeáját, a Silver Towert.
 
Gyere velünk a legendás 66-os útra!

Gyere velünk a legendás 66-os útra!

Azért a többesszám/2. személy, mert mostani ajánlónk tárgyát, a 66-os utat bejáró, fotókkal gazdagon illusztrált, rendhagyó popkulturális és turisztikai leírást – és rengeteg zenét – tartalmazó könyvet egykori kollégánk, Görögh Attila (Atus) írta, e sorok írója meg...
 
Ingyenes duplakoncert a hétvégén!

Rozi, Rózi, Csani, Samu – több mint egy gyerekdal medley

A 2017-ben alakult Kodály Spicy Jazz küldetése, hogy Kodály legismertebb, legkedveltebb népdalfeldolgozásait napjainkban trendinek számító, új köntösbe öltöztesse. A fiúk legújabb animációs klipjüket a „Rozi, Rózi, Csani, Samu” dalukhoz készítették el, amellyel a...
 
 
Fotó: Péterfy Bori/FB

Az este, amikor Péterfy Bori nem énekel…

Mint arról már beszámoltunk, Péterfy Bori és zenekara nyitja a Kobuci kert új évadát, de amiről most szólunk, ott nem a zenéé lesz a főszerep.
 
Fotók: Kobuci Kert

Esélyt adni a finomabb zenei világoknak – a KOBUCI Kert tizennegyedik évada

Jazz, blues és világzene – a tizennegyedik évadban is a minőségi élő zene közösségteremtő ereje mellett elkötelezett az óbudai KOBUCI Kert. Az új szezonról és a peremműfajok kultúraformáló erejéről beszélgettünk Nagy Krisztiánnal, a Kert menedzsmentjének egyik tagjával.
 
Itt a tavasz, jön a nyár – nyit a Kobuci!

Itt a tavasz, jön a nyár – nyit a Kobuci!

Amikor a Kobuci Kert – és a többi szabadtéri koncerthelyszín, sörkert stb. – megnyílik, az azt jelenti, hogy rajta vagyunk a csúszdán, ami már egyenest a nyárba vezet. Ami még hátravan az igazán meleg napokig, azt már fél lábon állva – egy-egy koncerten – is kibírjuk. A Kert...
 
Fotó: HVG (link a cikkben)

A bakonybéli szerzetesek húsvéti playlistje

Haydn-művet ad elő egy fiatal orvos-zenész ikerpár a bakonybéli Szent Mauríciusz Monostorban Nagyszombaton. A szerzetes testvérek pedig összeszedték, milyen más zenéket hallgatnak még húsvétra készülődve.
 
A Festetics Palota Tükörterme (festetics.hu)

Idén is lesznek palotakoncertek!

Ötödik alkalommal szervezi meg a a Magyar Kamarazenekar a Fővárosi Palotakoncertek programsorozatot. A nyitóhangversenyt ezúttal a Festetics Palota gyönyörű Tükörtermében tartja az Együttes – az ünnepélyes esemény egyben a Magyar Kamarazenekar 10. születésnapi koncertje is.
 
A Barba Negra nem vész el, csak átköltözik

A Barba Negra nem vész el, csak átköltözik

A hétvégi nagy lazításban bombaként robbant az Index híre, hogy a Barba Negrának "befellegzett". Ma már ne keressétek az írást ilyen vagy hasonló címen: a koncerthelyszín – amúgy jogos, de elegánsan visszafogott – reagálására a szerkesztők átgondolták a koncepciót, meg azt, hogy...
 
Tarr Bélával tarolt Beton.Hofi

Tarr Bélával tarolt Beton.Hofi

Tíz év alatt több mint hatezer videoklip fordult meg a Magyar Klipszemlén, amely mára a hazai könnyűzenei és filmes szakma fontos...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

The Sisters of Mercy: a zenekar, amit nem látni kell, hanem érezni...

Füstből nem volt hiány, Andrew Eldritch hangjából annál inkább, a közönség mégis láthatóan remekül szórakozott a The Sisters of Mercy október 28-i, telt házas budapesti koncertjén. A Dürer Kertben egy különös zenei jelenséggel találkozhattunk: egy zenekarral, amely 36 éve nem adott ki stúdióalbumot, mégis képes arra, hogy...

John Bush Budapestre hozza a kilencvenes éveket

Az Anthrax történetében kevés olyan fordulat volt, amely annyira megosztotta a rajongókat, mint Joey Belladonna távozása és John Bush érkezése a kilencvenes évek elején. Az új énekessel a thrash metal egyik meghatározó zenekara más irányba indult, és bár nem mindenki követte őket örömmel, az akkor született albumok mára...
Új koncertek