Így lett a Burning Man-ből idén Sinking Man

Így lett a Burning Man-ből idén Sinking Man

Több ezer ember rekedt a hétvégén a nevadai Burning Man fesztiválon az eső és a sár miatt. Nem volt világos, hogy a résztvevők mikor és hogyan jutnak ki – írja a The New York Times.
 
Carson Coma osztálytalálkozó az MVM Dome-ban

Thuróczy Szabolcs jól megfenyegette a Carson Coma zenekar tagjait

Még alig ültek el a CC-minifesztivál hangjai a Parkban, máris új hírrel szolgálhatunk a zenekarral kapcsolatban: jövőre egy fergeteges koncerttel ünneplik meg ötödik születésnapjukat április 6-án az MVM Dome-ban – a csapat eddigi legnagyobb bulijával.
 
 
Fotó: Lil Frakk/FB

Lil Frakk is beül a zsűribe: vasárnap indul a rapper Budapest Open Mic

Eddig csaknem 200 jelentkező adta be nevezését a szeptember 3-án, vasárnap délután 5-kor induló Budapest Open Mic rendezvénysorozatra, amely elsősorban feltörekvő rap és trap előadóknak biztosít bemutatkozási lehetőséget nyolc héten át – megannyi nyeremény társaságában.
 
Visszatért Budapestre Sir Rod Stewart

Visszatér Budapestre Sir Rod Stewart

2018-ban ott voltunk az arénás koncertjén, aztán pár évvel később is erre járt: nem megerősített infók szerint énekelt egy puccos esküvőn mintegy 300 milláért – de most megint mindenkinek dalolni fog, nem csak az ifjú párnak: a legnagyobb slágerit hozza el 2024. június 22-én lép...
 
Cicaverzum: Kiss Tibi is szerepet vállalt az új magyar abszurd romantikus komédiában

Kiss Tibi is felbukkan az új magyar romkomban

Október 19-én mutatják be országszerte a mozikban Szeleczki Rozália első nagyjátékfilmjét,a Cicaverzumot. A film egyik mellékszerepében Kiss Tibi tis feltűnik, a filmzenéért Czitrom Ádám felel, de jutott feladat benne Beton.hofinak is.
 
Jön a Rolling Stones haknilemeze

Jön a Rolling Stones haknilemeze

Akiket érdekel a Rolling Stones munkássága, azoknak már feltűnhetett, hogy az utóbbi időben egyre több pletyka keringett különböző együttműködésekről, új dalokról és új lemezről. Ez persze mind csak találgatás volt, egészen addig, amíg egy furcsa újsághirdetés fel nem tűnt a...
 
 
Nem kell kártérítést fizetniük a Barta-film alkotóinak

Nem kell kártérítést fizetniük a Barta-film alkotóinak

A Kúria vétlennek találta az alkotókat: nem kell kártérítést fizetniük.
 
Bagossy Brothers Company, Tóth Vera, Vecsei H. Miklós a Zenergia koncerten

Bagossy Brothers Company, Tóth Vera, Vecsei H. Miklós a Zenergia koncerten

Idén Vivaldi klasszikusa ihlette a tematikáját az MVM Zenergia koncertnek, amit a Müpában tartanak meg szeptember 2-án.
 
A rendőrség megszüntette a nyomozást a Rammstein frontembere ellen

A rendőrség megszüntette a nyomozást a Rammstein frontembere ellen

A németországi ügyészek megszüntették a nyomozást Till Lindemann ellen, miután szexuális visszaéléssel kapcsolatos vádakat emeltek ellene – értesült a BBC.
 
 BÜBÜKERT: miniesztivállal gyűjtenek a Siklósi Örs Alapítványnak a Dürerben

BÜBÜKERT: miniesztivállal gyűjtenek a Siklósi Örs Alapítványnak a Dürerben

Szülinapi kívánságnak indult baráti összejövetelből lett minifesztivállal gyűjtenek a Siklósi Örs Alapítványnak a Dürer Kertben szeptember 16-án kiváló underground zenekarokkal és meglepetés headliner vendéggel a BÜBÜKERT jótékonysági minifesztivál keretében.
 
Fotó: Muriel

A Muriel 10. nem egy nosztalgia buli

2020-ban a Muriel hosszabb csend után bejelentette feloszlását – ekkoriban még úgy tűnt, hogy a rajongók legnagyobb bánatára a srácok ebben a formában befejezték a közös zenélést... Augusztus 31-én különleges műsorral készülnek a kertemben.
 
A Dzsungel könyve próbákat egy igazi színházi macska, Turbó H. Júlia ügyeli :) (oDEon)

Könnyű?zenész életek

Ezzel a mottóval várja háromhetente, csütörtökönként a közönséget az oDEon új beszélgetős programsorozata, melyben az ország ismert, sokat tapasztalt zenészei lépnek színpadra és vallanak őszintén személyes zenei múltjukról, élettörténetükről.
 
BuSH 2026 – Háromnapos zenei vakrandi az Akváriumban

BuSH 2026 – Háromnapos zenei vakrandi az Akváriumban

Mikor hallgattál meg utoljára egy olyan zenekart, amelyikről korábban még csak nem is hallottál? Nem azért, mert feldobta a Spotify, nem azért, mert...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Nem adják fel: sztárvendégekkel és jótékonysági céllal koncertezik a NEMADOMFEL Együttes

Falusi Mariann, Kalapács-Ódor Cintia, Jenei Szilveszter, a The Beatcats és a Kiss Barna Crew is színpadra lép október 16-án az Analog Music Hallban, ahol a NEMADOMFEL Együttes ad koncertet. Az est bevételével fogyatékossággal élő fiatalokat támogatnak – a zenekar pedig több mint húsz éve bizonyítja a zene közösségteremtő erejét.

Több mint koncerthelyszín – véget ért a Budapest Park 15. évada

Több mint 695 ezer látogatóval új rekordot állított fel tizenötödik szezonjában a Budapest Park. A szám önmagában is látványos, de talán még érdekesebb mellé tenni, honnan indult a történet: 2012 májusában a Park első napjaiban még csak két kisebb helyszín működhetett, legfeljebb ezer vendéggel. Tizenöt év alatt azonban nem...
Új koncertek