Fellép az Oscar-díjas kórus is: újra Bakáts Feszt Ferencvárosban

Fellép az Oscar-díjas kórus is: újra Bakáts Feszt Ferencvárosban

Tavaly rendezték meg először a ferencvárosi Bakáts téren és környékén azt a fesztivált, amely rögtön első alkalommal telt házzal zajlott. 2017. augusztus 24-27 között így sor kerül a második Bakáts Fesztre! A helyszín a Bakáts tér, a Bakáts utca, a Ráday utca és a Kálvin-udvar.
 
Elő a metálvillákkal: Rock Balaton Fonyódon

Elő a metálvillákkal: Rock Balaton Fonyódon

A Fonyódi Nyár egyik kiemelt eseménye a Rock Balaton, amely immár negyedik alkalommal került megrendezésre 2017 nyarán. Augusztus 11-13 között minden a rockról, és annak különböző stílusirányzatairól szól majd a tóparton.
 
 
 A Váradi Roma Café tagjai mind kiválóan képzett zenészek

Zene nélkül mit érnek ők: visszatér a színpadra a Váradi Roma Café

Négy platinalemez és számtalan sláger után augusztus 18-án a Plázs Siófokon áll újra össze a Váradi Gyula, Váradi Róbert, Berki Artúr, Botos Tibor alkotta zenekar.
 
Nehéz a BORdogságtól búcsút venni...

3 nap – 3 színpad – 25 borászat: Tolcsvai Borfesztivál​

Tokaj hegyalja szívében az önkormányzat 2004-ben szervezte meg először a helyi borok fesztiválját, azóta a néhány száz fős összejövetel több tízezres borünneppé nőtte ki magát.
 
Nem könnyű vállakozás, mert pótolhatatlanok: Cserháti Zsuzsa–Máté Péter emlékkoncert

Nem könnyű vállakozás, mert pótolhatatlanok: Cserháti Zsuzsa–Máté Péter emlékkoncert

Cserháti Zsuzsára és Máté Péterre emlékeznek a Tokaj Fesztiválkatlan főszínpadán augusztus 5-én. Az Emlékkoncerten a két művész legismertebb dalait neves művészek tolmácsolásában hallgathatjuk újra.
 
fotó: hajduszoboszlo.hu

Holnaptól dixie-ben fürdenek Hajdúszoboszlón

Minden évben augusztus első hétvégéjén a dixie muzsika szerelmeseit várja Hajdúszoboszló, ahol a gyógyfürdőzés után levezetésképpen neves zenekarok táncoltatják meg a nagyérdeműt.
 
 
Szentpéteri Csilla & Band bemutatja: Barlangkoncert

Szentpéteri Csilla & Band bemutatja: Barlangkoncert

Hűvös sziklák, pezsgő hangulat! Mi is lehetne tökéletesebb koncerthelyszín a nyár legforróbb időszakában, mint egy hűvös cseppkőbarlang távol a hétköznapok zajától, ahol máshogy verődnek vissza a hangok, másképp tükröződnek a fények, és még a szúnyogoktól sem kell tartani....
 
Ha kijöttél volna a gyakorlatból, rágyúrhatsz a Szigetre egy parkos bulival

Ha kijöttél volna a gyakorlatból, rágyúrhatsz a Szigetre egy parkos bulival

Már csak másfél hét, és újra itt a Sziget. A Budapest Parkban már augusztus 5-én rákészülhetsz az év leghosszabb bulijára a Rival Sons és az Ivan and The Parazol koncertjével.
 
FUCK CANCER: jótékonysági összefogás és koncert a The Southern Oracle zenekar dobosáért

FUCK CANCER: jótékonysági összefogás és koncert a The Southern Oracle zenekar dobosáért

A hazai underground zenei közösség, amely már több esetben bizonyította, hogy össze tud állni egy-egy karitatív ügyért. Sajnos, most újból szükség van az összetartásra. Az apropó ezúttal Zándoki András, a The Southern Oracle dobosának daganatos betegsége. A kezdő lépésen túl...
 
Fotó: Nagy Feró FB

Nagy Feró valamire készül...

Hogy mire, arra vasárnapig várnunk kell, akkor jelenti be. De ne szaladjunk ennyire előre.
 
Fotó innen: https://www.youtube.com/watch?v=iQlXCinbEe8 – Érdemes megnézni!

Mick Jagger szólóban nyomul – ő még csak most 74

Július 27-én jelent meg Mick Jagger két új dala, rögtön videoklippel együtt. A Gotta Get A Grip és az England Lost egy nappal azután vált láthatóvá, hogy a Rolling Stones énekese 74. születésnapját ünnepelte.
 
Klipek, amelyeket híres filmek inspiráltak

Klipek, amelyeket híres filmek inspiráltak

Ezek a hollywoodi ihletésű videók nemcsak az eredetihez igazodnak, de időt is megtakarítanak nekünk: ha nincs szabad két óránk, elég, ha egyszerűen csak megnézzük ezeket...
 
Müller Péter Sziámi 75 – Szigetzáró special edition

Müller Péter Sziámi 75 – Szigetzáró special edition

Noha még két nap van hátra az idei Szigetből, már körvonalazódik a fesztivál hagyományos búcsúja is. Augusztus 16-án, hajnali 1 és 3 óra...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Három fesztivál – háromféle nyárbúcsúztató

Jazz egy Balaton-felvidéki patak partján, összművészeti kalandozás az Ormánság falvaiban, majd négynapos rock and roll házibuli Alsóörsön: augusztus második felében három egészen különböző fesztivál kínál alternatívát azoknak, akik a nyár végén még nem mondanának le az élő zenéről. A Malomvölgy és a Bőköz Fesztivál...

Josh Homme rágyújtott – akár 10 ezer dolláros büntetést is kaphat

Tegnap a FB-on azt kérdeztük olvasóinktól, mi a véleményük a szabadtéri koncerteken dohányzásról. A kérdés alaposan megosztotta a kommentmezőt: míg egyesek szerint nyílt téren mindenkinek el kell viselnie némi füstöt, mások úgy gondolják, a tömegben állóknak nincs lehetőségük kitérni előle, és nem illik a küzdőtér...
Új koncertek