A Halestorm társaságában érkezik Budapestre a Black Veil Brides
2023 őszén európai turnéra indul a zenekar, melynek budapesti megállója november 20-án lesz a Budapest Arénában.A negyedik nagylemezével indul turnéra a Carson Coma
Az eddig fiatal rockzenekarként emlegetett együttes most először kiadótól függetlenül rakta össze a legfrissebb zenei anyagát. A felnőtté válás szimbólumaként, a szinte cím nélküli IV album alaposan körbejárja az aktuális társadalmi kérdéseket, a tinédzser témákat pedig...Tupac csillagot kap
Huszonhat évvel a halála utána csillagot kap a hollywoodi Hírességek sétányán Tupac Shakur amerikai rapper – jelentette a BBC hírportálja csütörtökön.Megpihennek szárnyaid dokumentum(?)film – de kiről is? FRISSÍTVE
Kaptunk egy sajtóvetítésre szóló meghívót, miszerint: „Megpihennek szárnyaid – zenés dokumentumfilm Póka Egon és Szappanos György emlékének dedikálva” valamint: „egy 62 perces dokumentumfilmen keresztül is méltó módon emlékezhetünk a két zenészre”Bodzafesztivál jó kis világzenei koncertekkel Zsámbékon
Tök jó fejek a zsámbékiak: éppenhogy véget ért a pünkösdi buli, belecsapnak egy másikba – ezért a szűkebb pátriámban már hörgésbe forduló hiszti tombolna. Ők inkább koncerteken tombolnak, ennek mi egyrészt szívből örülünk, másrészt respect!Maluridé: szeressétek a feltörekvő dream-pop formációt!
A Maluridé 2020 tavaszán alakult, jelenlegi felállásban 2022 tavaszától zenélnek együtt. A zenekar alternatív zenei műfaja a pop, amely az elektronikus zene alapjaira épül, ugyanakkor lírikus, szövegközpontú énekszólamaikkal a klasszikus harmóniák eszköztárából is válogatnak.Terülj, terülj piknikplédem! Óriási kerti parti a Városligetben
Jön, jön, jön az idén 12 éves Rosalia Borpiknik. A főváros legnagyobb nyárindító kerti partija idén új névvel várja a borok szerelmeseit és az igazi kikapcsolódásra vágyókat.Öt napra bővül az Örvényesvölgy Fesztivál
A tervezettnél is hosszabb lesz, öt napig tart Magyarország legújabb fesztiválja, az Örvényesvölgy Fesztivál! A Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program támogatásával megvalósuló eseménysorozatot a szervezők egy további gyereknappal bővítik: június 11-én vasárnap...Újra gurul a zongora a tízéves Magyar Tavak Fesztiválján
Június 30-án indul a tízéves Magyar Tavak Fesztiválja, amely a többi közt operagálával, koncertekkel, csónakos és kerékpáros túrával, családi nappal, főzőversennyel várja az érdeklődőket a Velencei-tónál, majd Tiszafüreden és a Balatonnál.Több mint 20 év után újra koncertet adott Keanu Reeves zenekara
A filmsztár akkor hagyta abba a zenélést, amikor a Mátrix-szal igazán berobbant a karrierje – írja az NME közlése alapján a hvg.hu.Rozé, rizling, jazz
Tíz napon át várja a látogatókat ingyenes programjaival a 13. Rozé, Rizling és Jazz Napok július első felében Veszprémben. A blues, a jazz és a funkzene mellett környékbeli borászatok kínálják italaikat.Hatalmasat zúzott a The Prodigy az 5. Sea Star Fesztiválon
Óriási bulival és több mint 42 000 látogatóval ünnepelték a Sea Star Fesztivál különleges, ötödik évfordulóját a múlt hétvégén.








































