A Sabaton elhozza Budapestre a mongol folk metalos kuriózumot, a THE HU-t

A Sabaton egy későbbi időpontban hozza magával Budapestre a mongol folkmetalos kuriózumot, a THE HU-t

A Sabaton törölte a teljes turnéját, így nem érkeznek március 13-án az Arénába, s nem jön velük a Lordi és a The Hu sem – ez utóbbiakat nagyon vártuk. Az ok jól ismert.... nem is írjuk le. Azt olvastuk a közösségi felületükön, hogy a március-áprilisban törölt bulik...
 
Hegyi Dóri (OHNODY) egy nagyjátékfilmhez írt dalt

Hegyi Dóri (OHNODY) dala egy nagyjátékfilmben szól

Az OHNODY művésznév mögött rejlő Hegyi Dóri 2020-as nagysikerű debütlemeze után idén tavasszal új albummal jelentkezik. Ennek első előfutára egy dal, amely egy nagyjátékfilmhez készült, s amihez a dalszerző-énekesnő saját rendezésű klipet is álmodott.
 
 
Fotó: pxhere.com

Csak neked szól ingyen a zene a presszóban...

A szerzői jog közel egymillió forintos vagyoni hátrányt okozó megsértése miatt emelt vádat egy korábban éveken át Eger belvárosában működő presszó üzemeltetője ellen az Egri Járási Ügyészség.
 
Fotó: Pan African Music

Háromnapos gyász Rióban: elhunyt minden idők egyik legnagyobb brazil énekese

91 éves korában elhunyt Elza Soares, a brazil szamba királynője, aki hat évtizedes karrierje alatt több mint 30 albumot adott ki. Zenéjét nem csak szórakoztatásra, de a rasszizmus és a diszkrimináció más formái elleni tiltakozásra is felhasználta.
 
R.I.P., Meat Loaf (1947-2022)

R.I.P. Meat Loaf (1947-2022)

Az üzenőfal tanúsága szerint mindenki ugyanazt a dalt dúdolja, amióta szárnyra kapott a rossz hír: "...I would do anything for love..." – a megfelelő helyen felrángatva a hangokat... Ez most egy szomorú dallamtapadási.
 
Fotó: Music Moves Europe. De hogy ki a plusz 2 a fotón,a rról nem szól egyetlen híradás sem.

Jól drukkoltatok: Takács Dorina Deva megkapta a rangos nemzetközi zenei díjat!

Дeva az első magyar női előadó, aki elnyerte az EU könnyűzenei szakmai díját (Music Moves Europe). A nőit azért emeltük ki, mert a Harmed 2020-as sikere, illetve a díj elődjének számító European Breakthrough Award 2006-os nyertese, a Heaven Street Seven után 2022-ben a Дeva/Deva néven...
 
 
Illusztráció: Budapest Park

Végre megjelent: 10 dolog, amit a védettségiről tudni kell

Már tűkön ültünk. Mivel nem szeretnénk eltévedni a rendeletek (Magyar Közlöny) nyelvezetének sűrű, bozótos erdejében, a HVG cikkéhez fordultunk segítségért.
 
Fotó: Evening Standard

A Nagy Lazítás: nem lesz kötelező az oltási igazolás és a maszkviselés – Angliában

A következő egy hétben megszűnik a koronavírus-járvány megfékezésére korábban elrendelt korlátozások zöme Angliában – jelentette be szerdán Boris Johnson brit miniszterelnök.
 
A One Direction nem jutott el hozzánk, de Harry Styles jön, jön, jön!

Megvan Harry Styles koncertjének új időpontja!

Harry Styles 2020-ban jelentette be, hogy világkörüli turnéra indul, amelyben végre-valahára hazánkat is útba ejti. A Papp László Budapest Sportarénában adott volna koncertet 2020. május 31-én, amit az ismert okokból töröltek.
 
Fotó: Love Zone

Párkeresés funkyval és titkosszolgálati eszközökkel

Nincs erőltetett társkeresés, a party a lényeg – az ismerkedés csak a ráadás. Ezt ígérik annak a rendhagyó bulinak a szervezői, amit a Symbol Budapestben rendeznek meg február elején.
 
Fotó:Réthey-Prikkel Tamás

A zsenik nem mind angyalok... Reggeltől estig Strauss szól szombaton a Müpában

A Müpa és a Budapesti Fesztiválzenekar hagyományos, közös rendezvényén idén reggeltől estig a német zeneszerző, Richard Strauss műveit játsszák a magyar zenei élet legkiválóbb szólistái, kamaraformációi és szimfonikus zenekarai.
 
Aki kérdez: Varga Líviusz, aki válaszol: Szendrői Csaba

Aki kérdez: Varga Lívius, aki válaszol: Szendrői Csaba

Játék és muzsika a Király utcában: február 3-án folytatódik a K11 Művészeti és Kulturális Központ Zeneszín című sorozata, amelyben Varga Livius vendége ezúttal Szendrői Csaba, az Elefánt frontembere lesz.
 
CSÍK-os fesztivál a Budapest Parkban

CSÍK-os fesztivál a Budapest Parkban

A csaknem negyven éve működő Csík Zenekar július 5-én ismét a Budapest Parkban lép fel, ezúttal azonban nem önálló koncerttel érkezik. A Csík...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Jön a Pulp első hivatalos koncertalbuma – ami egyben az első filmzenei lemeze is

A sheffieldi banda megkerülhetetlen szereplője a kilencvenes évek britpop-korszakának. Miközben az Oasis a munkásosztály himnuszait írta, a Blur pedig a brit hétköznapokat figurázta ki, Jarvis Cocker és társai az angol társadalom furcsa, kínos és gyakran kifejezetten kellemetlen pillanataiból építettek dalokat.

Merészet lépett az Edinburgh International Festival

Augusztus 7. és 30. között rendezik meg a skóciai Edinburgh városában a világ egyik legrangosabb művészeti seregszemléjének számító Edinburgh International Festival (EIF) következő kiadását. Idén azonban nem a programja, hanem egy szokatlan szabály miatt került a figyelem középpontjába: a szervezők „Lights Down, Phones Off”...
Új koncertek