Fotó: Egyedi Péter/FB

Egyedi és szóló – aminek a borzalmas 2020-as év után örülni lehet

Az Óriásból, az Isten Háta Mögöttből vagy a Rájátszásból is ismert Egyedi Péter Mmamt néven megjelentetett szerzői bemutatkozásának itt a folytatása, a Mmamt II.
 
Fotó: Balaton Sound

Zamárdi képviselőtestülete kötelezővé tenné az oltási igazolványt a Balaton Soundon

Ismét a 24.hu-ra hagyatkozunk, ők írták meg, hogy a zamárdi képviselő-testület nagyon kemény járványügyi megelőző intézkedéseket várna el a szervezőktől: az egyelőre még bevezetés előtt álló oltási igazolványt is kötelezővé tennék a rendezvényen.
 
 
Fotó: Kolorádó fesztivál

Ceruzával írjátok be – a főszervező szerint nem lesz idén Sziget

A 24.hu egy csaknem 7 perces videóriportban számolt be a nyári fesztiválok eshetőségeiről, megszólaltatva a Sziget, a Fishing és a Kolorádó képviselőit. Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület
 
Aki a legtöbb rockert felismeri, ajándékot kap

Aki a legtöbb rockert felismeri, ajándékot kap

Rengeteg ismerős arccal, a zenekar barátaival készült el a Remorse újabb videóklipje, a Jelbeszéd.
 
Félre az előítéletekkel – ebből a BTS-feldolgozásból lett botrány Németországban

Félre az előítéletekkel – ebből a BTS-feldolgozásból kerekedett botrány

A világszerte igen népszerű K-POP zenekar, a dél-koreai BTS az MTV rendhagyó Unplugged műsorában egy Coldplay-coverrel rukkolt elő.
 
Fotó: B my Lake Festival Official

Költözik a B My Lake

Tegnap osztottuk meg azt a sajtóértesülést, hogy az idei Balaton Sound és a STRAND Fesztivál helyszíne biztosított Zamárdiban. A hangsúly az idein van. A B My Lake viszont már biztosan költözik.
 
 
Fotó: Balaton Sound Official

24.hu: Lefoglalták Zamárdiban a Balaton Sound helyszínét

Mégpedig június végére. A 24.hu információja szerint a szigetesek új szerződési ajánlattal jelentkeztek be a Balaton-parti városban, ahol csütörtökön a polgármester emiatt rendkívüli képviselő-testületi ülést hívott össze, amelyen végül úgy döntöttek, engedélyt adnak a...
 
Lovasi meg a többiek

Lovasi meg a többiek

Jutka, meg a többiek címmel ad „belépős” online koncertet március 12-én a TRIP hajón Lovasi András. A koncert vendégei a Kispál és a Borz gitárosa, Kispál András és a Lovasi-koncertekről már jól ismert ütős, Gábor Andor, azaz UFO.
 
Fotó: CityRocks, 2019.

Százak zenélnek együtt Kolozsváron júniusban

Amennyiben a járványügyi helyzet engedi, akkor június 19-én Kolozsvár főterén, augusztus 21-én pedig Dunaújvárosban, a Szalki-szigeten állhat össze "Közép-Európa legnagyobb rock zenekara".
 
Fotó: Showtime

Ha baj van, elengednek, egyedül hagynak – mondja az első budapesti Stones-koncert szervezője

Következetlenek voltak a járvány idején bevezetett korlátozások, a rendezvénypiacon pedig szükség lesz a bizalomépítésre az intézkedések feloldását követően – vélekedik Brády Márton. Az első budapesti Rolling Stones-koncert szervezője saját bőrén érzi a járvány pusztító...
 
Post Malone, StormyZ, Liam Gallagher – Ugyanazok lépnek fel a két nagy brit fesztiválon

Ugyanazok lépnek fel a két nagy brit fesztiválon nyáron

Megtartják ezen a nyáron az Egyesült Királyságban mind a Reading, mind a Leeds zenei fesztivált – jelentették be a szervezők szerdán. A hírről az Euronews számolt be.
 
Fotó: University of Liverpool

A gombafejűek nem jártak egyetemre – most Beatles-szak indul Liverpoolban

A The Beatles: Music Industry and Heritage elnevezésű képzés szeptemberben indul.
 
Az izlandi rockzenekar ismét beköszön Budapestre

Az izlandi rockzenekar ismét beköszön Budapestre

A 2016-os áttörést hozó A/B album megjelenésének tizedik évfordulóját ünnepli jövő tavasszal európai turnéval a KALEO. Az izlandi rockzenekar...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

CSÍK-os fesztivál a Budapest Parkban

A csaknem negyven éve működő Csík Zenekar július 5-én ismét a Budapest Parkban lép fel, ezúttal azonban nem önálló koncerttel érkezik. A Csík Zenekar FESZT keretében négy zenekar, több vendégművész és egész délutánt-estét kitöltő program várja a közönséget: a fellépők nemcsak saját műsoraikat adják elő, hanem egymás...

A Nagy Pogó Para, avagy miért tetszik leigénytelenezni a fiatalokat?

Nagyjából minden június végén kitör a Facebook-oldalunkon a Nagy Pogó Para. Nem azért, mert bármi történik. Ugyanaz történik, mint tavaly, tavalyelőtt és azelőtt is: felteszünk egy videót a Bohemian Betyars koncertjéről, amelyen fiatalok pogóznak. A videó alatt pedig megjelennek azok az emberek, akik életükben nem jártak a...
Új koncertek