Bulvársaláta: Korda György, Benkő Dániel, Lagzi Lajcsi,

Bulvársaláta: Korda György, Benkő Dániel, Lagzi Lajcsi, Delhusa Gjon

Tízóraira egy bulvársalátát hoztunk – reméljük, Korda György jól van, csak a hajtás nagy. A retrófesztivál elnevezésű rendezvény plakátjain országszerte szerepel a neve. A 168 ÓRA által összegyűjtött hírekből válogattunk.
 
Fotó: John Newman/FB

John Newman jövőre Szegeden fesztiválozik

Már csak pár nap választ el minket a szeretet ünnepétől, így nem csoda, hogy sorra ébredeznek a 2020-as fesztiválok fellépői szempontból. A SZIN is robbantott egy nagyágyúval, no meg három hazai kedvenc zenekarral, hogy biztosan kedvet kapjatok a bérletvásárláshoz.
 
 
Fotó: Yungblud/FB

Yungbludot egyik száma miatt nem látják szívesen egy kaliforniai iskolában

A héten adtunk hírt arról, hogy az angol zenész is jön nyáron Sopronba. Van azonban olyan hely, ahol nem örülnek annyira a koncertjének...
 
Amerikai rappernek lenni nem életbiztosítás – 43 éves korában meghalt Bad Azz

Amerikai rappernek lenni nem életbiztosítás – 43 éves korában meghalt Bad Azz

Bad Azz – igazi nevén Jamarr Antonio Stamps – épp börtönbüntetését töltötte családon belüli erőszak miatt, egy kaliforniai cellában érte a halál, melynek körülményeiről eddig nem sokat árult el a rendőrség, mindössze annyit, hogy idegenkezűség nyoma nem merült fel.
 
Fotó: Nagy Marcell/ Irie Maffia FB

Kicsit leáll az Irie Maffia – megszületett Sena kisfia

Az énekes-műsorvezető annak idején – stílszerűen – a Nyomjad, anyukám! című műsorának legújabb epizódjában jelentette be terhességét. Kisfia a vártnál két héttel korábban született, és az Élő Farkas Dela Kwame nevet kapta.
 
A világ egyetlen víz alatti zenei fesztiválja az újranyitott magánszigeten

A világ egyetlen víz alatti zenei fesztiválja az újranyitott magánszigeten

Két év után nyílt meg újra a turisták előtt az a magánsziget, ami régóta közismert célpont az amerikai gazdagok & híresek körében. A Little Palm Island a 2017-es hurrikán utáni viharkárok miatt tartott zárva, mostanra viszont teljes körű renováláson esett túl, és újra várja a...
 
 
Fotó:playbill.com

Nagyon úgy tűnik, vége Plácido Domingo amerikai karrierjének

Plácido Domingo, az operavilág egyik legnagyobb sztárja távozott a Los Angeles-i operaháztól. Ezt maga az operaénekes-karmester jelentette be szerdán.
 
Kiss Tibiék tudják, hol vannak: Amerikában

Kiss Tibiék tudják, hol vannak: Amerikában

Kiss Tibi és Vastag Gábor formációja immáron negyedik amerikai koncertkörútját teszi, ezúttal a megállók között New York, Washington, Daytona Beach és Miami szerepel. Az Aranyakkorddal tart a zenekar állandó vendége, Gábor Andor UFO is.
 

Elkészült az LGT egykori gitárosáról szóló zenés dokumentumfilm

Elkészült az a zenés dokumentumfilm, amely Barta Tamásról, az LGT egykori gitárosáról szól. A Siess haza, vár a mama című alkotást, amelyet Hajdu Eszter rendezett, szeptember 21-én, szombaton este mutatják be a fővárosi MagyaRock Hírességek Csarnokában a RaM Colosseumban.
 
Amerikában, a legendás Whisky a Go Go-ban lép fel a Tankcsapda, a Junkies és a Rómeó vérzik

Amerikában, a legendás Whisky a Go Go-ban lép fel a Tankcsapda, a Junkies és a Rómeó vérzik

A negyedszázados jubileumot ünneplő Junkies játszik Amerikában az idén 30 éves Tankcsapda előtt. A két banda október 4-én San Franciscóban, október 5-én pedig Los Angelesben, a legendás Whisky a Go Go-ban lép fel, ahol a debreceni zenekar a hivatalos születésnapi koncertjét tartja –...
 
SZIN

SZIN 2019: Csak a szépre emlékezünk!

Hogy milyen volt az idei SZIN? Kicsit problémás, és nagyon forró. Ennek ellenére megpróbáltuk kihozni belőle a legtöbbet, hisz mégis csak itt zártuk a 2019-es fesztiválszezont. „Csak a szépre emlékezünk” jeligével írom az alábbi sorokat.
 
Fotó: Business Jet Traveller

Afrojack egy Falkon 900-as repülővel érkezik Szegedre

S persze, óriási show-val... A holland DJ ma este fél 11-kor lesz látható-hallható a SZIN Nagyszínpadán. Nem kifejezetten rongyrázásiból érkezik a luxus kategóriájú business jettel: utána siet, ide, Miamiba egy másik bulira...
 
Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek