Az Őrölt Nők Ketrece
Emlékeztek a Kisváros sorozat zenekarára?

Emlékeztek a Kisváros sorozat zenekarára?

Ehhez persze az is kell, hogy magára a sorozatra – ne keverjük össze az Angyalbőrben szériával! – emlékezzen valaki, ami 1993-tól 2001-ig ment e tévében, és műfaját tekintve bűnügyi filmvígjáték-dráma volt, és ezzel szerintünk mindent elmondtunk :) Aki élt és mozgott, szerepelt...
 
Koronavírusos Gáspár Laci

Koronavírusos Gáspár Laci

COVID-szűrése során a tesztje pozitív lett, ezért Gáspár Laci nem lehet ott az Álarcos énekes második évadának következő felvételein. Sem.
 
 
Magyar látványtervező dolgozott a kaliforniai zenekar klipjén

Magyar látványtervező dolgozott a kaliforniai zenekar klipjén

A Hello Forever februárban jelentette meg debüt albumát, ami október 2-án majd CD-n és vinylen is testet öltA magyar közönség számára a csapat új klipes dala azért lehet izgalmas, mert az "Everything Is So Hard" videóján egy magyar-amerikai látványtervező, Szabó Réka Vivien dolgozott.
 
Fotó: Klein Judit

Voices of Budapest: minikoncertek városszerte

Voices of Budapest címmel új zenei eseménysorozat indul a főváros közterein, az ősz első öt szombatján október 3-ig különböző helyszíneken tartanak ingyenes fellépéseket.
 
Fotó: Double Rise

Double Rise fesztivál koncertsorozattal kápótolja a látogatóit

Háromállomásos koncertsorozatot tart az erdélyi Double Rise fesztivál, amelyet az idén a többiekhez hasonlóan nem tudnak megtartani a koronavírus-járvány miatt.
 
Alpárfeszt UNDERGROUND  – amit minden metálarcnak érdemes elolvasnia

Alpárfeszt UNDERGROUND – a könyv

A könyv szerzőjének, Sánta Lászlónak az volt koncepciója, hogy csak olyan emberekkel készített interjút, akik valamely formációjukkal felléptek az Alpárfeszt underground fesztiválon. Ez a közös pont. Az olvasók ezáltal a könyv által betekintést nyerhetnek egy, őszinte, ízig-vérig...
 
 
Nagykoncertet akartuk adni ... – Egyelőre elmarad az F.O. System idei koncertje

Nagykoncertet akartuk adni ... – Egyelőre elmarad az F.O. System idei koncertje

A zenekar bízott abban, hogy novemberre már visszahúzza karmait a járvány, és az 500 fő feletti bulikat is engedélyezni fogják – most azonban nemhogy nem javult, de még romlott és folyamatosan romlik a helyzet, egyre-másra jönnek a programtörlésekről szóló hírek. Lassan az számít...
 
Zenészeknek hirdet videoklip-pályázatot Terézváros

Zenészeknek hirdet videoklip-pályázatot Terézváros

A koronavírus-járvány miatt elmaradó Teréz-napi rendezvénysorozatra szánt összeget a zenészek és a filmesek megsegítésére fordítja az önkormányzat, ez mintegy tízmillió forintot tesz ki.
 
Fotó: Sun

Szomorú hírt tett közzé a Sun & Soda Special

A Sun & Soda az Akvárium Klub nappali bulisorozata, a parti ebéd után, 13.00 órakor indul, mondhatni, szokatlan idősávban. Mármint, indult volna...
 

49 éves korában elhunyt Julian király udvari DJ-je, Eric Morillo

A többség a Madagaszkár című filmből ismeri a "Riszálom úgyis, úgyis" című számot, Julien király óriási betétdalát (magyar szöveg: Speier Dávid), eredeti nyelven így szól: I Like to Move It és egy 1993-as Reel 2 Real szám feldolgozása – az elektronikus projekt producere pedig...
 
Fotó: pexels

Nemzetközi filmzeneszerző verseny indult – Hrutka Róbert a zsűriben

Immár második alkalommal rendezik meg a Nemzetközi Pannónia Filmzeneszerző Versenyt, amely a filmzenei felvételekre szakosodott magyar szimfonikus zenekar, az Inspired Symphony és a Pannónia Stúdió közös kezdeményezése.
 
Fotó: Budapest Bár

Elmaradnak a Pécsi Napok, de lesz Budapest Bár!

Idén nem rendezik meg a több évtizedes múltra visszatekintő Pécsi Napok programsorozat eseményeit a baranyai megyeszékhelyen, ugyanakkor több őszi rendezvénnyel is várják a kultúrabarátokat a városba.
 
Neoton Finálé – exkluzív premier a zenekar tagjaival

Neoton Finálé – exkluzív premier a zenekar tagjaival

Már országszerte elérhető a mozikban a Neoton Finálé koncertfilm, amely az együttes januári, MVM Dome-ban tartott koncertjét örökíti meg. Az...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Régi slágerek, új fejezetek – három női világsztárral készül a jubileumi Jazzpiknik

Még csak november van, de Paloznakon már javában szervezik a következő nyarat. A 2027. július 29-31. között megrendezendő, 15. Paloznaki Jazzpiknik három eddig bejelentett nemzetközi fellépője Lisa Stansfield, Candy Dulfer és Sophie Ellis-Bextor.

35 év után a Quimby történetét talán nem is a Quimby tudja a legjobban elmesélni

Több mint három évtized, megszámlálhatatlan koncert, rengeteg közös történet – és legalább ugyanennyi, egymásnak olykor ellentmondó emlék. Megjelent a Quimby 35! – Jubileumi album, amelyben nemcsak a zenekar tagjai, hanem rajongók, pályatársak, újságírók, családtagok és egykori munkatársak is elmesélik, milyen volt velük,...
Új koncertek