Donald Trump az utolsó pillanatában elnöki kegyelemben részesítette Lil Wayne rappert
Ahogy arra egy kedves kommentelőnk emlékeztetett, Amerikában követ dobsz, rappert találsz, a rapperek száma korrelál a bűnözőkével, így az, hogy valamelyik börtönbe kerül (esetleg lelövik vagy lelőnek valakit), nem kivételes eset. Most egyikük, nevezetesen Lil Wayne – aki azért a...Óriási: Metallicára zúztak az Iszambulban tüntető egyetemisták
A Népszava írta meg, hogy szembeszegültek Recep Tayyip Erdogan döntésével a nagy múltú isztambuli Boszporusz Egyetem polgárai: az államfő egy kormánypárti politikust bízott meg ugyanis rektorként.A Glastonbury atyja beoltatta magát
Mint ahogy azt már többször jeleztük, nincs semmiféle becsípődésünk a Glastonburyt illetően – úgy tekintünk rájuk, mint kormányunk Ausztriára: ők a mi laboratóriumunk, a velük kapcsolatos eseményekből következtetünk a komplett európai fesztiválszezon alakulására. Csak mi...Jössz szilveszterkor az Operettbe?
A legnépszerűbb operett- és musicalrészletek, Webber, Bernstein, Strauss és Kálmán művei szerepelnek a Budapesti Operettszínház online újévköszöntő gáláján, amely december 31-én 15 órától ingyenesen tekinthető meg az interneten.Ingyenes koncertközvetítésekkel búcsúztatja az óévet a BMC
Ma még a Szent Efrém Férfikar, majd a Modern Art Orchestra és az új lemezzel jelentkező Kéknyúl műsora érhető el a BMC közösségi oldalán.Beszántjuk a fesztiválok helyszínét, vagy visszatér az élő zene?
Mikor állhat lábra az élő zene? A kérdést milliók helyett – és mellett – a Rolling Stone magazin tette fel, s noha írásában az amerikai piac helyzetét monitorozza, számos kérdésben nincs különbség a többi országhoz képest.Ma az a nap van, amikor megint úgy néz ki, hogy lesz Glastonbury fesztivál
Nem függ az életünk a Glastonbury-től, feltehetően soha nem jutunk el a fesztiválra, egyetlen pennyt sem fizetnek a reklámért, mégis minden megmozdulásukat követjük, mert az egyetlen rendezvénynek tartjuk, amelynek szervezői kirakatban közvetítik azt az elkeseredett vergődést, ami ma...Digitális oltásikönyvünk (is) lesz
Tegnap megírtuk: felröppent a hír – konkrétumok nélkül –, hogy az oltásikönyv fontos része lesz a jövőben az életünknek. Most egy újabb információcseppel szolgálhatunk, egyelőre még mindig konkrétumok nélkül.Online és ingyenesen megtekinthető a Recirquel varázslatos téli meséje
A Kristály élő verziójában a nézők szinte részeseivé válnak az újcirkusz téli történetének, hiszen olykor egy karnyújtásnyira, vagy éppen a fejük felett suhannak el az artisták.... 2020. a lemondások éve: erről az élményről le kell mondanunk, de az előadás bizonyára...Paul McCartney szerint nem lesz 2021-ben Glastonbury fesztivál
Az egykori Beatle lett volna az idei, jubileumi rendezvény fő headlinere. Most azt nyilatkozta, kevés esélyt lát a 2021-es fesztivál megrendezésére.Okos (utálsz, szeretsz), hülye – vasárnap este egyedi koncert lesz!
Megjelent Egyedi Péter MMAMT (Mindenkinek megvan a maga története) nevű szólóprojektjének új dala, az "Okos, hülye". A szám annak a februárban megjelenő lemeznek a része, amelynek befejezéséhez online koncerttel kalapozik az előadó.A Barba Negra-módszer: foglalj most, fizess akkor, ha tuti lesz koncert!
A körülményekhez alkalmazkodva teljesen új szisztéma szerint vág bele a 2021-es szezonba a Barba Negra csapata: olyan opciót ajánlanak a közönségüknek, amellyel bárki bebiztosíthatja a helyét a hazai zenekarok soron következő koncertjeire, anélkül, hogy a korlátozások feloldása...









































