A szerelmi bánat miatt került fiókba 45 évre a lemez
Neil Young 45 évvel a felvételek elkészülte után megjelentette eddig kiadatlan albumát, a Homegrownt.Ezeket a dalokat játssza a Margitszigeti Zenélő Szökőkút
Idén is dalra fakad a Margitszigeti Zenélő Szökőkút, ahol szépen megfér egymás mellett a klasszikus zene, a pop, a rock és a gyerekdalok is. Idén külön blokkot kaptak a Budapestről szóló dalok.A horvát énekes a karantén után sem léphet fel mindenhol
Óriási felháborodást okozott Horvátországban, hogy a legfelsőbb szabálysértési bíróság úgy döntött, nem számít jogsértésnek Marko Perkovic Thompson popénekes dalában A hazáért készen állunk usztasa köszönés, amelyről az alkotmánybíróság korábban többször is kimondta,...Zenetábor gyerekeknek Tarján Zsófival, Lábas Vikivel és másokkkal
Zenei gyerektábort szerveznek június 16. és 19., valamint július 6. és 10. között Velencén, ahol a 8-16 éves gyermekek ismert előadókkal zenélhetnek együtt. A Heureka Pop Tábor vendégei lesznek a Honeybeast, a Margaret Island, a Lóci játszik, Odett és Járai Márk is.A város felett éppen Barbara lebeg
Sokáig nem értettük, hogy kerül egy német nyelvű betét a Napoleon Boulevard Júlia nem akar a földön járni című számának végére, de Vincze Lilla nagyon tudja lökni azokat kemény német szavakat. S mint azóta kiderült, ez a keménység volt a cél, és valljuk be: elérte. Nem...Szeptember 16-án húszezer ember lesz a debreceni stadionban, és ezeket a koncerteket nézik
Optimista hozzáállást tükröz, ami a vírushelyzetet illeti: a Debreceni Egyetem idén is megrendezi különleges tanévnyitó stadionshow-ját: a tervek szerint szeptember 16-án ismét megtöltik a húszezres Nagyerdei Stadiont.Bejelentették az első fesztivált a koronavírus megjelenése óta – Horvátországban
A Travelo értesülése szerint a Forestland elnevezésű elektronikus zenei rendezvény lesz az első, amelyet a zárlat után engedélyeztek a Muraköz megyei Nyíresfalván/Brezjén, július 17. és 19. között.Vajon egy rapper meg tudja fékezni Atlantában a pusztítást?
Őszintén szólva, nem követjük lépésről lépésre Killer Mike (Michael Santiago Render) pályafutását, az utolsó, amire vele kapcsolatban emlékszünk, az 2013 tájékán volt: az OutKast-tel közös The Whole World refrénje elég dallamtapadásos... megvan?Producereket keres az Ocho Macho
Miközben a kormányzat még mindig nem hajlandó megkegyelmezni a zeneiparban tevékenykedőknek, az érintettek egyre kreatívabb formákban próbálnak bevételhez jutni. A legújabb akció keretében te lehetsz az Ocho Macho zenekar producere... igaz, nem _úgy_, ahogy azt a Hajós-féle Dalfutárból...Moby, a The Chemical Brothers és a New Order producerétől is leckét vehetnek magyar zenészek
A HOTS SongLab tavaly mutatkozott be azzal a céllal, hogy a nemzetközi piacra vágyó magyar produkciók külföldi producerektől leshessenek el bevett gyakorlatokat az utómunkában.Ez a kakas egymilláért eladó!
„Hogy tetszik lenni?" címmel indított kezdeményezést áprilisban a legnagyobb hazai fesztiválok önkénteseit koordináló szervezet, a Fesztivál Önkéntes Központ a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal együttműködésbenA Maradj Otthon! után jön a maradj talpon
Az ősztől újrainduló programok lebonyolításához szükséges pályázatok mielőbbi kiírását és elbírálását kéri többek között a Magyar Zenei Tanács annak érdekében, hogy a zenei élet valamennyi területe talpon maradhasson.









































