Most a Sing Sing Music Hallt zárták be egy hónapra – a klub szerint alaptalan és igazságtalan a döntés
Őszinte megdöbbenéssel jelentette be a Sing Sing Music Hall, hogy a hatóságok döntése nyomán egy hónapra felfüggesztették a működésüket. A legendás budapesti klub közlése szerint az intézkedés (megint) „egyszerű bemondásra” történt, és álláspontjuk szerint nemcsak indokolatlan, hanem súlyosan érinti a teljes közösséget is.
Farkasmaszk mögött a világsiker – érkezik a MAN WITH A MISSION
Június 17-én először ad koncertet Budapesten a világszerte ismert japán rockzenekar, a MAN WITH A MISSION. A farkasfejű, embertestű karaktereiről és energikus fellépéseiről híres együttes az Akvárium Klub színpadán lép fel, ahol intenzív, látványos élő show várható.Az Ördög, az Isten, az Élet és a Halál - Rómeó Vérzik nagykoncert az Akvában
A felvidéki rock ’n’ roll brigád, a Rómeó Vérzik novemberben ünnepelte fennállásának 30. évfordulóját, de a jubileum után sem lassít. A zenekar március 13-án a Akvárium Klub színpadán ad több mint kétórás koncertet, megújult műsorral és ritkán játszott dalokkal.Grammy-díjas virtuóz az Akvárium Klubban: érkezik Eric Johnson
Július 13-án először lép fel Budapesten Eric Johnson, a Rolling Stone által a 21. század legfontosabb gitárosai közé sorolt texasi virtuóz. A Grammy-díjas zenész az Akvárium Klubban mutatja be lehengerlő játékát, európai turnéjának részeként.Új hang a hazai hip-hopban: Cent Grál az Akváriumban
Február 7-én az Akvárium Klub ad otthont a Cent Grál koncertjének, ahol a hazai hip-hop szcéna egyik legfrissebb formációja lép a közönség elé. A rapduó több évnyi stúdiómunka után mutatkozik be élőben, sajátos iróniával, közéleti témákkal és színházi háttérből érkező...Hetven éve nyílt meg a Heartbreak Hotel
Elvis Presley születésének 91. évfordulója egybeesik egy másik kerek dátummal is: hetven éve jelent meg a Heartbreak Hotel, az a dal, amely végleg bebillentette a rock and rollt a fősodorba. 1956 januárjában nem csak egy sláger született – hanem egy új hang, egy új előadói attitűd és...Mit tanulhatna Magyarország a külföldi példákból?
A kulturális támogatás (benne a zenével) kérdése mindenhol érzékeny téma, de Európában az utóbbi években több, egymástól markánsan eltérő modell is kialakult.A lángoló éjszakák krónikája: a világ legnagyobb klubtragédiái
A szórakozóhelyek ígérete mindig ugyanaz: zene, felszabadulás, közösség. Egy éjszaka, amely kiszakít a hétköznapokból. A történelem azonban újra és újra megmutatta, hogy ezek a terek – ha a biztonság háttérbe szorul – pillanatok alatt válhatnak végzetes csapdává.27 évesen megállt idő – emlékest az Akváriumban: Doors, Jimi Hendrix, Janis Joplin
Január 31-én tribute esttel emlékeznek meg az Akváriumban a 27-esek Klubja három legismertebb alakjáról: Janis Joplinról, Jimi Hendrixről és Jim Morrisonról.Képzeld el, hogy a nagy koncerthelyszínek támogatják a kis klubokat... megvan? A britek meg is lépték!
Az élőzenei iparág csúcsán álló arénák sikere ritkán kapcsolódik össze nyíltan azokkal a kis klubokkal, ahol a legtöbb előadó pályája elindul*. A londoni O2 Arena most olyan lépést tett, amely nemcsak a brit koncertszcéna jelenlegi válságára reagál, hanem újragondolja a nagy- és...Festő zenészek és zenélő festők – összművészeti kisfesztivál a Gödörben
A Gödör Klubban november 20-án különleges, egynapos összművészeti minifesztivál lesz „Festő Zenészek és Zenélő Festők” címmel, ahol a képzőművészet, az improvizatív zene és az alternatív koncertkultúra találkozik. A szervezők célja, hogy visszahozzák a hajdani...Sziget Fesztivál, Bahia színpad megvan? Akkor a Kinopuskin és a Nulladik Változat is
Közös koncertet ad a Kinopuskin és a Nulladik Változat. A kilencvenes években a magyarországi alternatív zenei színtéren igen népszerű két csapat november 22-én a fővárosi Gödör Klubban játszikTelt ház nélkül – vészjelzés a klubvilágból
Egy, a Hangfoglaló Program megbízásából készült tanulmány betekintést ad abba, hogyan próbálnak életben maradni és közönséget megtartani a hazai koncertklubok és művelődési házak. A Századvég kutatói huszonöt interjú alapján rajzolták meg a hazai klubélet valóságát – azt...








































