Magyarországon tudomást sem vettek róluk – Amerikában 50 egyetemi rádió játszotta a dalaikat
Mindez a Vágtázó Halottkémekkel történt a ’90-es évek elején, amikor megjelent máig legnépszerűbb albumuk, az A semmi kapuin dörömbölve. A zenekar vezetője, Grandperre Attila november 4-én a Lemezjátszó Classic-esten mesél a dalokról és az akkori korszakról.Budapesten nem játssza el Budapest című számát a Jethro Tull
A progresszív rock több mint fél évszázada alakult brit nagyágyúja a Budapest Kongresszusi Központban lép fel november 12-én, és – mint a frontember Ian Anderson az MTI-nek elmondta – legjobb dalait fogja előadni.Ők lesznek a TOOL előzenekara az európai turnén
Ahogy arról már beszámoltunk, 15 év után visszatér Magyarországra a TOOL: 2022. május 24-én adnak koncertet a Budapest Arénában.Nagyobb az érdeklődés a 2022-re meghirdetett koncertekre, mint valaha volt
Egymilliárd euróval (mintegy 360 milliárd forinttal) estek vissza a globális jogdíjak 2020-ban, ugyanakkor az elemzők korábban nagyobb csökkenésre számítottak – állapította meg éves jelentésében a CISAC, a közös jogkezelőket tömörítő nemzetközi szervezet.Végre megünnepelheti 35. születésnapját a Ladánybene 27
Magyarország első reggae zenekara, a Ladánybene 27 tavaly ünnepelte 35. születésnapját, de a jubileumi koncert a pandémiás helyzet miatt elmaradt.Különleges kollabok a MáraiKult báltermében egész ősszel
Október 13-án startolt a MáraiKult új programsorozata, a ZENE SZÓVAL – zeneszóval. Szóval ez egy olyan műsor, amelyben zenészek és az irodalom jeles képviselői és/vagy művei találkoznak, és ennek a közönség nagyon örül.Tom Waits dalait énekli a Müpában a norvég díva
Rebekka Bakken egyesek szerint olyan karakteres a hangja, hogy egy James Bond-film főcímdalába kívánkozik, mások pedig egyenesen aranyba foglalnák a pop, a blues és a jazz területén egyaránt rendkívül otthonosan mozgó nevét. A norvég díva november 2-án pótolja a Müpában elmaradt...Ed Sheeran már biztos nem jön az MTV EMA gálára Budapestre
A zenész covidos lett, karanténba vonult – mindezt a közösségi médiájában jelentette be.Mennyien voltak az Apostol koncerten az Arénában?
Valójában a nekünk szegezett kérdés így hangzott el: szerintetek mennyien lesznek vasárnap az Arénában Apostolon, felezik majd a nézőteret?Jön a Huun Huur Tu a Fonóba!
Novemberben több izgalmas koncert lesz a Fonóban, jön a Huun Huur Tu, Martha Töpferova és Omer Klein is. Emellett a Makám, a Söndörgő, Tóth Viktor és a Cimbalom Brothers is szerepel a programban, valamint koncertet ad a 10 éves a Folkembassy is.Egy hajóban eveznek: egykori zenésztársa fiával énekel duettet Charlie
Horváth Charlie egykori zenésztársának tehetséges fiával, Erb Virgillel, művésznevén Giovannival adott duettet.Soronként is megveheted az új Bohemian Betyars-albumot
Négy év után új nagylemezzel jelentkeztek a hazai a speed-folk-freak-punk nagykövetei, a Bohemian Betyars.







































