Amikor a kórházi dolgozók Presser-dalt énekelnek ♥
A koronavírus járvány ellátásban március óta kiemelt feladatokat ellátó Országos Korányi Pulmonológiai Intézet dolgozói közös dallal tisztelegnek minden egészségügyben dolgozó kolléga előtt, megköszönve áldozatos munkájukat.Digitális oltásikönyvünk (is) lesz
Tegnap megírtuk: felröppent a hír – konkrétumok nélkül –, hogy az oltásikönyv fontos része lesz a jövőben az életünknek. Most egy újabb információcseppel szolgálhatunk, egyelőre még mindig konkrétumok nélkül.Új klippel jelentkezett a szülinapját ünneplő Barbaro Attila bandája, a Bulibanditák
Barbaró Attila tegnap ünnepelte 50. születésnapját. A Junkies és a Zorall gitárosa pont egy évvel ezelőtt mutatta be az új formációját, amelynek egészen pontosan Barbaró Attila és a Bulibanditák a neve. Akkor egy roppant hiteles dallal rukkoltak elő, ez volt a "Kedvenc italom a szóda".Fesztiválra, koncertre oltásigazolással?
Gulyás Gergely tegnap arról beszélt a Kormányinfón, hogy „az oltási könyv fontos okirat lesz majd a tömeges oltást követő hónapokban.”A beatkorszakban kezdődött minden, ami később a rockban fontos lett
Folytatta a magyar beatzene eddig ismeretlen fejezeteinek bemutatását Bálint Csaba. A Rockmúzeum vezetőjének Beatinterjúk II. című kötete a Metro, a Dogs, a Meteor, a Ferm és a Sámson zenekar sztoriját meséli el mára elfeledett közreműködők megszólaltatásával.Mindenki táncol: Párizsban már olimpia szám lesz a break
Azt 2019 májusában írtuk meg, hogy a NOB közgyűlése egyhangúlag támogatta a breaktánc programba kerülését, a sportmászás, a hullámlovaglás és a gördeszkázás mellett. Akkor arról volt szó, hogy a végső döntést 2020 végén hozza meg a szervezet. Meghozták.A Szigeten láttuk őket legutóbb – 20. évfordulót ünnepel Matt Berninger és csapata
Mégpedig úgy, hogy első lemezük 20. évfordulójára újjászületnek a The National "legősibb" kiadványai.Online és ingyenesen megtekinthető a Recirquel varázslatos téli meséje
A Kristály élő verziójában a nézők szinte részeseivé válnak az újcirkusz téli történetének, hiszen olykor egy karnyújtásnyira, vagy éppen a fejük felett suhannak el az artisták.... 2020. a lemondások éve: erről az élményről le kell mondanunk, de az előadás bizonyára...Kösz, Covid!
A jól ismert mondás szerint, ha az élet citromot ad, készíts belőle limonádét... Bár természetesen nem akarjuk lelimonádézni a Nunki 50% munkásságát, az viszont igaz, hogy a formáció a pandémiának és a karanténnak "köszönheti" a megalakulását.A fiúk a bányában dolgoztak
Rendhagyó koncertfilmmel jelentkezik a Fran Palermo: a felvételeket a Gánt határában található bauxit bányában rögzítették az Etherno Studio csapatával.Húszra még húzunk: 5 újabb karácsonyi dal és többórás lejátszási lista
Noha térdig járunk a karácsonyi új dalokban, az utánpótlás szakadatlan... :)Hat ország 120 zenészével zenélt együtt Magyarország legnagyobb rockzenekara
A szegedről indult CityRocks szervező csapata úgy döntött, a járvány ellenére összehozza a zenészek számára az együtt alkotás és a közös zenélés örömét.







































