Az Őrölt Nők Ketrece
Fotó: Barba Negra/FB

Bezárt a TRACK, kinyitott a BARBA NEGRA KLUB!

Erős szezont zárt szeptember végén a Barba Negra Track. Idén április 18. és szeptember 22. között 70 alkalommal nyitotta ki kapuit a szabadtéri szórakozóhely, amelyből 68 estén élőzenés rendezvények voltak terítéken. Idén több, mint 100 zenekar lépett a Barba Negra Track két...
 
Fotó: Blikk

Nem volt Som Lajos 70: pályatársai nem voltak kíváncsiak a zenészre a születésnapján

A Taurus, a Piramis és a Senator együttesek alapítója jelenleg a Péterfy Sándor utcai kórház krónikus belosztálya lakója. Itt töltötte be a hetvenet. Több barátját és ismerősét is "meghívta" a kórterembe egy kis ünneplésre, de csak egyetlen ember, a korábbi menedzsere érkezett a...
 
 
Fotó: Billboard.com

Robog felénk az új Arctic Monkeys lemez!

Szinte hihetetlen, de már 4 év telt el az együttes legújabb albumának megjelenése óta, de most, ha minden igaz, már nem kell sokat várnunk a hatodik albumra!
 
Fotó: Massza/Full szerviz

Az album, amelyet egy hangalámondásos pornófilm ihletett

Az október a klubszezon nyitánya. Ráadásul most lesz a CAFe Budapest kortárs fesztivál is, amelyhez olyan helyek is csatlakoztak, mint a Kuplung vagy az A38. De ezeken kívül is adódik lehetőség arra, hogy a Cseh Tamás Program által támogatott formációk megmutassák magukat.
 
Az elképesztő hangú óriás Budapestre jön: Rag’n’Bone Man 2018-ban Európában turnézik

Az elképesztő hangú óriás Budapestre jön: Rag’n’Bone Man 2018-ban Európában turnézik

Elindul Rory Graham (avagy Rag’n’Bone Man) Grande Reserve elnevezésű turnéja, amely 2018-ban keresztülszeli a kontinenst. A Human című albuma dalait előadva Rag’n’Bone Man 20 európai országban lép majd fel jövő év februárjától májusig, hozzánk május 4.-én érkezik.
 
’Sweet Home' Special by Random Trip

’Sweet Home' Special by Random Trip

Pörögnek mostanában a jótékonysági bulik, és szerencsére egyre több hazai sztár gondolja úgy, hogy érdemes a nevét, és egyéb képességeit adnia egy-egy ilyen rendezvényhez. Ezúttal az egyik legaktívabb szervezet, a Budapest Bike Maffia 'Sweet Home' projektjére gyűjtenek a méltán...
 
 
Kilenc év után ismét Kraftwerk-koncert lesz Magyarországon!

Kilenc év után ismét Kraftwerk-koncert lesz Magyarországon!

A csaknem fél évszázada létező düsseldorfi elektronikus zenei csapat 2018. február 21-én lép fel a Papp László Budapest Sportarénában.
 
Fotó: Edroman.com

Tegnap délután meghalt a legendás amerikai rocker, Tom Petty

What a shitty fucking day – írja egy kommentelő a cikk végéhez csatolt videó alatt. és mennyire igaza van: ez a hétfő egy rémálom volt... A Tom Petty and the Heartbreakers frontembere halálhíréről először a TMZ magazin adott hírt, majd a CBS televízió is megerősítette.
 
Új tribute zenekar, ex-megasztáros frontemberrel: Crazy Little Queen

Új tribute zenekar, ex-megasztáros frontemberrel: Crazy Little Queen

Új magyar tribute zenekar alakult, méghozzá nem kisebb céllal, mint hogy a legendás Queen dalaival lépjenek színpadra. Október 5-én a BackStage Pubban tartják bemutatkozó koncertjüket, ahol felcsendül a Don’t Stop Me Now, a Somebody to Love, a We Are The Champions –és természetesen a...
 
Emlékszel A szakács, a tolvaj, a felesége & a szeretője című filmre? És a zenéjére?

Emlékszel A szakács, a tolvaj, a felesége & a szeretője című filmre? És a zenéjére?

Michael Nyman Nagy-Britannia egyik legünnepeltebb zeneszerzője, zenekarával, a Michael Nyman Band-del november 6-án az Erkel Színházban lép fel.
 
Fotó: Darkside.ru

Harcias hörgés és andalító népi dallamok: orosz folk metál bandák a Dürerben

Folk-Rock-Maraton helyett idén október 7-én Folk Metal Marathon lesz Budapesten két orosz és két hazai zenekar közreműködésével.
 
Északír ízes bluesok, virtuóz gitárjáték Jimi Hendrix és Gary Moore örökén: Magyarországon először a Simon McBride trió

Északír ízes bluesok, virtuóz gitárjáték Jimi Hendrix és Gary Moore örökén: Magyarországon először a Simon McBride trió

Először lép fel hazánkban az északír Simon McBride triója, október 5-én a Muzikum Klub színpadán.
 
A dal, amely kilépett a színházból, és az egész világé lett

A dal, amely kilépett a színházból, és az egész...

2025 októberében, 486 előadás és egy 12 ezer néző előtti arénabúcsú után úgy tűnt, végleg bezár Az Őrült Nők Ketrece. Alföldi Róbert...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Neoton Finálé – exkluzív premier a zenekar tagjaival

Már országszerte elérhető a mozikban a Neoton Finálé koncertfilm, amely az együttes januári, MVM Dome-ban tartott koncertjét örökíti meg. Az exkluzív premierre mi is meghívást kaptunk, így újraélhettük a Finálét – nemcsak a legjobb pillanatokat, hanem még azokat is, amelyeket a koncerten nem láttunk.

Fesztiválbérlet a karácsonyfa alatt – megérkeztek a Művészetek Völgye első fellépői

Novemberben és advent idején megszaporodnak a fesztiválos névsorolvasások: a szervezők ilyenkor már a következő nyarat kínálják, abban bízva, hogy a karácsonyfa alá becsúszik egy-egy fesztiválbérlet is. Ehhez persze nem árt néhány ismerős név, még akkor is, ha a teljes programra hónapokat kell várni.
Új koncertek