Menopauza
Lady Gaga csak harisnyában terpeszthet Kínában

Lady Gaga csak harisnyában terpeszthet Kínában

Zöld utat kapott Lady Gaga legutóbbi albuma Kínában, ahol három évig szilenciumra volt ítélve a hatóságok által közönségesnek tartott művészete miatt – jelentette a hongkongi South China Morning Post című napilap hétfőn.
 
Ki lesz  az

Ki lesz az "Év Bárzongoristája"?

Összeállt a New York Café Bárzongorista Verseny mezőnye, tehát megvan az a kilenc versenyző, akik indulhatnak az idei „Év Bárzongorisája” címért. A megmérettetés első fordulója a Világ Legszebb Kávéházában lesz 2014. január 20-án, 19 órától. A nyertes egy Roland zongorát kap.
 
 
Oláh Andor emlékére

Oláh Andor emlékére

Bakács Tibor emlékező szavai a Gödör Klubban megrendezett, Oláh Andornak dedikált Blues jamboree-n. A koncertfolyam teljes bevételét a család megsegítésére ajánlotta fel a Gödör. A fellépők a csatolt flyeren láthatók.
 
Fotó: BBC News

They Got It Babe: Összeállnak a UB40 alapítói egy lemezre

Ismét közös lemezt készítenek a nyolcvanas-kilencvenes évek egyik legsikeresebb brit reggae/pop csapata, a UB40 alapító tagjai.
 
Megtalálták a novemberben eltűnt énekesnő holttestét

Megtalálták a novemberben eltűnt énekesnő holttestét

A Quantum Cowboys üzenőfalán érezhetően a döbbenettől szikár üzenet áll: "Azonosították. Nincs több remény, csak annyi, amit itt hagyott nekünk. Részvétünk mindenkinek, aki szerette."
 
MTVA/ Gálos M Samu fotója

Ki ez a lány?: A Dal 2104 – Marge

Igazából sosem tudhatjuk, hogy az új belépők közül kinek a nevét érdemes megjegyezni, de az biztos, hogy Marge eseménydús időszakot tudhat maga mögött,
 s az igazi izgalmak most következnek: legközelebb A Dal 2014 január 25-i elődöntőjén találkozhatunk vele.
 
 
A Run-DMC egyik tagjával fogatott klipet Király Viktor

A Run-DMC egyik tagjával fogatott klipet Király Viktor

A legendás New York-i hiphop-csapat, a Run-DMC egyik rapperével, Darryl DMC McDaniels-szel közösen forgatott csütörtökön Budapesten klipet Király Viktor. Az amerikai sztár a Running Out of Time című Király Viktor-dalban rappel.
 
A Buda Folk Band csúcsra jár!

A Buda Folk Band csúcsra jár!

2014 januárjában nagy megtiszteltetés érte hazánkat és a magyar zenei életet! A Buda Folk Band nemrég megjelent második, „Magyar Világi Népzene” című albumát, 24 európai ország 49 szakembere az európai világzenei toplista második helyére szavazta!
 
Kiemelés tőlük: az A38 hűlt helye

Kiemelés tőlük: az A38 hűlt helye

Napokon belül véget ér a 2003-ban megnyitott budapesti független kulturális központ, az A38 Hajó tizedik, jubileumi éve, mely után egy hónapos pihenőre vonul az Artemovszk. Január 4-én ugyanis elszállítják a hajótestet jelenlegi helyéről, hogy teljesen megújulva, várhatóan február...
 
Melyik a világ legnépszerűbb koncertzenekara?

Melyik a világ legnépszerűbb koncertzenekara?

Több mint kétmillió rajongót vonzott a Bon Jovi idei világkörüli turnéja, így az idén 30 éves amerikai rockbanda hat éven belül már harmadszor bizonyult a legnépszerűbb koncertzenekarnak a Billboard listáján - közölte a CNN hétfőn
 
Agysérülteken segít a könnyűzene

Agysérülteken segít a könnyűzene

Könnyűzene hallgatásával segítettek neuropszichológusok szerzett agysérüléses betegeknek abban, hogy visszaidézzék személyes emlékeiket.
 
A DAL adja a másikat: megvan a 30 jelölt!

A DAL adja a másikat: megvan a 30 jelölt!

Kiválasztotta A Dal című produkció előzsűrije azt a 30 dalt, amely részt vesz az Eurovíziós Dalfesztivál január 25-én az M1-en induló magyar előválogató show-jában. A bejutott énekesek között van Oláh Ibolya, Vastag Tamás, Király Linda, a Mystery Gang, Kállay-Saunders András, a...
 
New York-i éjszaka, budapesti premierek: Hien története a Park FM-ben

New York-i éjszaka, budapesti premierek: Hien...

Egy elveszett kabát New Yorkban, egymásnak koccanó Uberek, és közben már a hazai fellépések és az új lemez gondolata jár a fejében. Hien a Park...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Végre Budapesten is koncertet ad ZAZ

A 2015-ös és 2019-es fellépéseket követően immár harmadik alkalommal tér vissza a Budapest Park színpadára, időközben járt a Campus fesztiválon (2023) és a Jazzpikniken (2025) is.

Galentine's Day a Turbinában

Február 13-án Barbibelle Galentine's Day koncertet és showcase-t szervez a Turbina nagytermében – egy olyan estét, ahol feltörekvő magyar női előadók kapnak teret, és a közönség is aktív része lehet a közösségi élménynek
Új koncertek