Az Őrölt Nők Ketrece
A DAL-ban debütál az új zenekara Marcellnak, aki nemrég felrobbantotta a TikTokot

A DAL-ban debütál az új zenekara Marcellnak, aki nemrég felrobbantotta a TikTokot

A Marcell zenekar Felhők Közt című dala bekerült A Dal 2023 top40-be, a hozzá készült klip pedig még egészen friss.
 
A fotók forrása a díjazottak FB-oldala

Ők kapták az idei Máté Péter-díjat

Az első Máté Péter-díjakat a könnyűzenei és dzsesszművészek elismerésére 2018-ban adták át.
 
 
Baksa-Sosós János (1968) Fortepan / Gyulai Gaál Krisztián

Elszálltunk egy hajóval a szélben

A Dokufilm Kft. és a Magyar Napló Kiadó Kisfaludy András: Elszálltunk egy hajóval a szélben – Kisfalka visszaemlékezései (1965-1971) című kötete második, bővített kiadásának apropóján koncerttel egybekötött könyvbemutatót tart.
 
Augusztusban is rendeznek egy fesztivált a fishingesek Orfűn

Augusztusban is rendeznek egy fesztivált a fishingesek Orfűn

Hamisítatlan Fishing-hangulat, limitált közönség, népszerű fellépők, ígéretes fiatal produkciók, eddig soha nem látott-hallott duettek: a Happy Fisherman Camp-et augusztus 17-18-19-én rendezik meg a Fishing helyszínéül is szolgáló Panoráma Campingben.
 
A FISH! eddig sem finomkodott...

A FISH! eddig sem finomkodott...

De az új, Huszonkettő című dalukban talán az eddigi legkeményebb társadalomkritika fogalmazódott meg. A hamarosan megjelenő nagylemezük felvezető dalához videót is készítettek, ami tovább erősíti a mondanivalót.
 
Hagytuk, hogy Robbie Williams szórakoztasson minket

Hagytuk, hogy Robbie Williams szórakoztasson minket

Let Me Entertain You – szól 1997 óta a dala, amely a budapesti koncerten a második szám volt a setlistben. Egy furcsa, de minden bizonnyal emlékezetes koncerten vettek részt azok, akik csaknem teljesen megtöltötték kedden az Arénát.
 
 
A DAL zsűrije (Fotó: A DAL/FB)

Újrahasznosítás: visszatérő előadók szombaton A DAL-ban

Több olyan előadó lesz látható A Dal 2023 szombati második válogatójában, aki korábban már szerepelt a dalválasztóban.
 
Fotó: metro.co.uk

Mostantól szólítsatok Sir Brian May-nek!

Míg Magyarországon ilyentájt az állami kitüntetések záporoznak a művészekre (is), a brit uralkodó a télen meghozott döntéseit kardozza végig.
 
Fotó: Besenyi Gergely/Sziget

A nap híre: eltűnik a toitoi és a por a Szigetről. Azért van 50 nevünk is...

Továbbá a szervezők több fronton is hadat üzentek a tavalyi, szokatlan szárazság okozta porfelhőnek is. A látványt tekintve újraéled a színes Art Of Freedom, ami pedig a tartalmat illeti, kiegészült a Nagyszínpad headlinereinek listája és számos további izgalmas név is érkezett.
 
A fotó illusztráció (New Orleans)

Április 30-án a Madách téren egész nap szólni fog a zene: Jazzfest Budapes 2023

5 kontinens 22 országából érkeznek művészek 10 budapesti helyszínre április 26. és május 17. között – összesen 64 koncertet adnak olyan világhírű zenészek, mint Lizz Wright, Stacey Kent, Avishai Cohen, Simon Phillips, Anouar Brahem, Stanley Clarke, Stefano Bollani, Bugge Wesseltoft,...
 
Fotó: BFZ/FB

Az élet 40 után kezdődik

40. születésnapját ünnepli ebben az évadban Fischer Iván és a Budapesti Fesztiválzenekar.
 
Szinetár Dóra és Makranczi Zalán  a Szamos cukrászdában –  pénteken kezdődik a Szentendrei Tavaszi Fesztivál

Falusi Mariann, Rost Andrea, Pokorny Lia – pénteken kezdődik a Szentendrei Tavaszi Fesztivál

Március 17-én kezdődik és április 2-ig tart a Szentendrei Tavaszi Fesztivál, amelynek gerincét szóló és duó produkciók adják.
 
A dal, amely kilépett a színházból, és az egész világé lett

A dal, amely kilépett a színházból, és az egész...

2025 októberében, 486 előadás és egy 12 ezer néző előtti arénabúcsú után úgy tűnt, végleg bezár Az Őrült Nők Ketrece. Alföldi Róbert...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Neoton Finálé – exkluzív premier a zenekar tagjaival

Már országszerte elérhető a mozikban a Neoton Finálé koncertfilm, amely az együttes januári, MVM Dome-ban tartott koncertjét örökíti meg. Az exkluzív premierre mi is meghívást kaptunk, így újraélhettük a Finálét – nemcsak a legjobb pillanatokat, hanem még azokat is, amelyeket a koncerten nem láttunk.

Fesztiválbérlet a karácsonyfa alatt – megérkeztek a Művészetek Völgye első fellépői

Novemberben és advent idején megszaporodnak a fesztiválos névsorolvasások: a szervezők ilyenkor már a következő nyarat kínálják, abban bízva, hogy a karácsonyfa alá becsúszik egy-egy fesztiválbérlet is. Ehhez persze nem árt néhány ismerős név, még akkor is, ha a teljes programra hónapokat kell várni.
Új koncertek