Fotó: Norbert Schoerner

Lady Gaga-különkiadással jelentkezik a Ludus

A Ludus mindig pénteken várja a bulizni vágyókat a Budapest Parkban. Augusztus 7-én egy igazán izgalmas különkiadással jelentkeznek, hiszen Lady Gaga Chromatica című albumának hivatalos megjelenési partyjával kötötték össze az eseményt a szervezők.
 
Fotó: UB40/FB

Sztrókot kapott a UB40 énekese

A zenekar a FB oldalán erősítette meg a hírt, hogy énekesük sztrókot kapott, és kórházba került. A friss hírekig a rajongókat a család érdekében mértékletességre intik, és reményeik szerint a 61 esztendős Duncan Campbell gyorsan és teljesen felépül.
 
 
A koncertstop alatt segédmunkásnak állt Kökény Attila

A koncertstop alatt segédmunkásnak állt Kökény Attila

A népszerű énekes – aki egyébként idén, 44 évesen lett nagypapa – a karantén alatt egy építkezésre ment dolgozni, ahol fiával és vejével kellett korlátokat pakolnia.
 
Fotó: Bőköz fesztivál/FB

Megtartják a Bőköz Fesztivált

Szeptember 3. és 6. között az előzetesen kiadott programmal Kémesen, Szaporcán, Tésenfán és Drávecsehiben, harminchét helyszínen száz programmal rendezik meg az ormánsági összművészeti fesztivált – a rendezvények megtartására vonatkozó előírásoknak megfelelően off course.
 
Egy koncertből nélkülünk ennyit láttok és ennyit hallotok – Megszólalnak a zeneipar háttéroszlopai

Egy koncertből nélkülünk ennyit láttok és ennyit hallotok – Megszólalnak a zeneipar háttéroszlopai

Mindenkinek hiányzik a közösségi élet, a fesztiválok, a koncertek. De van egy réteg, akiknek a megélhetésüket jelentik ezek a rendezvények. Azok akiket nem lát a közönség, akiknek a munkájáról nem is nagyon tud sokszor a közönség. – írja Szabó Zsolt turnémenedzser (Kiscsillag,...
 
Fotó: Pécsibölcsész FB

A Belügyminisztérium engedélyezi a gólyatáborok megtartását

„A jogszabály nem tartalmaz korlátozásokat táborok megtartására vonatkozóan” – ezt a Belügyminisztérium válaszolta az ATV Híradójának arra a kérdésére, hogy milyen formában szervezhetnek az egyetemek gólyatáborokat, és hogy milyen szabályok vonatkoznak az intézményekre.
 
 
Fotó: Apostol/FB

Nehéz az Arénától búcsút venni – Nem lesz idén Apostol-koncert

Tízezer ember vásárolt jegyet az augusztus végi arénás nagykoncertre – nekik át kell állítani az ébresztőt 2021. március 7-re.
 
1976. Magyarország LGT együttes: Karácsony János, Somló Tamás, Laux József, Presser Gábor/FORTEPAN

Ha az életben boldog akarsz lenni, csinálj zenekart

Az Ül és vár című 30Y-dal kezdő sorát Lévai Balázs idézi, aki 2017 óta a hosszú nevű "NKA Hangfoglaló Program Magyar Könnyűzenei Örökség Megőrzését Támogató Alprogramjának Azok a régi csibészek" című (eddig élő) beszélgetéssorozatát vezeti. Most könyv is készült...
 
Fotó: Roger Saphiro Alapítvány

Elhunyt Amerika Balkezes Zongoristája

Elment Amerika egyik legkedveltebb és leleményesebb – és legelszántabb zongoristája. Leon Fleisher 92 éves volt. Fia, Julian közlése szerint vasárnap délelőtt, rákban halt meg.
 
Egy kis kultúra: a kállai ínségdomb története

Egy kis kultúra: a kállai ínségdomb története

Ha már a kultúráról esett szó ma a FB-oldalunkon, álljon itt egy történet. Csak úgy, érdekességiből, ha a valósággal bárminemű egyezést mutatna, az csak a véletlen műve.
 
Fotó: Sugaloaf/FB

Nagyjából 300 zenekarnál rentábilis a garázskoncert-projekt

NKA Könnyűzenei kollégiumának kurátora szerint a kormány által közölt nagyjából 4,5 milliárd forint zenekaronként 10-15 "rendesgázsis" koncertre elegendő – ha nem akar mindenki részt venni benne. Ő egyébként a Sugarloaf-os Tóth Szabi, aki az Életforma oldalnak adott interjút,...
 
A zenészekért demonstráltak Prágában

A zenészekért demonstráltak Prágában

Több száz ember gyűlt össze Prágában azon a demonstráción, amelyen az egzisztenciális végveszélybe került cseh zenészek mellett fejezhették ki szolidaritásukat – tudósít a Napi.hu.
 
Megvan a beugró zenész a VOIVOD turnéján, nem marad el a budapesti koncert!

Megvan a beugró zenész a VOIVOD turnéján, nem marad...

Minden zenekar rémálma az, ha a turné előtt történik "valami": családi okok miatt nem tud részt venni a Voivod nyári európai turnéján Denis...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Nem a nosztalgiából él a Duran Duran

Na, akkor elmegyünk Dura Duran koncertre, eldalolgatunk másfél-két órán keresztül, azt' kész, semmi extra... Egy kis Rio, egy kis Hungry Like the Wolf, majd mindenki elégedetten hazamegy azzal, hogy látott egy számára fontos zenekart a múltból. Aztán a zenekar csípőből felülírta az egészet, és kiderült, hogy ez a megközelítés ...

Jön a Pulp első hivatalos koncertalbuma – ami egyben az első filmzenei lemeze is

A sheffieldi banda megkerülhetetlen szereplője a kilencvenes évek britpop-korszakának. Miközben az Oasis a munkásosztály himnuszait írta, a Blur pedig a brit hétköznapokat figurázta ki, Jarvis Cocker és társai az angol társadalom furcsa, kínos és gyakran kifejezetten kellemetlen pillanataiból építettek dalokat.
Új koncertek