Fotó: midio.hu

Ők az idei Máté Péter-díjasok

2018. március 15-én adták át az első Máté Péter-díjat. Az elismerés emlékéremmel, oklevéllel, pénzjutalommal (kb. egymilló forint) és nyugdíj-hozzájárulással jár, utóbbi a Magyar Művészeti Akadémiától.
 
A Gastroblues Fesztivál jótékonysági koncerttel támogatja a kárpátaljai Visket

A Gastroblues Fesztivál jótékonysági koncerttel támogatja a kárpátaljai Visket

Reméljük, mire eljön a fesztivál ideje, elhallgatnak a fegyverek. Valójában minden reggel azzal a reménnyel kelünk fel, hogy vége a háborúnak. De ha imáink meg is hallgattatnak, és például holnap vége a rémálomnak, teendő és segíteni való akkor is akad majd bőven.
 
 
Fotó: Paloznaki Jazzpiknik

Teljes a jubileumi Paloznaki Jazzpiknik külföldi fellépősora

Az augusztus 4-6. között megrendezésre kerülő, 10. születésnapját ünneplő eseményen koncertet ad Richard Bona & Alfredo Rodriguez Band, Emeli Sandé, Lisa Stansfield, a Stereo MC's, az Al McKay's Earth, Wind & Fire Experience és az MF Robots.
 
Fotó: scoopmarketing.com

Európában szinte lehetetlen turnébuszt találni

Az élőzenei iparággal foglalkozó Pollstar Los Angelesben tart konferenciát, aminek beszélgetéseiről rendszeresen beszámol a lap – ezeket szemlézte a Dalszerző.hu. A cikkekből az a kép rajzolódik ki, hogy ugyan számos nehézséggel kell megküzdenie az élőzenei cégeknek, sokan nem...
 
 Illusztráció: Vlad Chețan (Pexels)

Fehérváron zeneünneppel indul a tavasz

Március 5-én, 19-én és 26-án programokkal ingyenes koncertekkel, valamint gasztronómiai különlegességekkel, termelői és kézműves vásárral várják a közönséget Székesfehérváron.
 
Fotó: uk.news.yahoo.com

Ötvenöt év után összeillesztették Jimi Hendrix kettétépett füzetlapját

Az amerikai gitárvirtuóz egy angliai koncertje után írta alá rajongóinak a füzetéből kitépett papírt, amely így együtt immár ötszámjegyű összeget ér.
 
 
Fotó: Dead Can Dance/FB

A legutóbbi albumáról csak egyetlen számot fog játszani Dead Can Dance

A kultikus világzenei csapat áprilisban kezdi európai turnéját, amely május 8-án érinti a Budapest Sportarénát. Mint Brendan Perry az MTI-nek elmondta, a turnéra minden dalhoz új hangszerelést készített.
 
Balázs Fecó, Benkő László és Kóbor János – könyv született a Volt egyszer egy beatkorszak című blog alapján

Balázs Fecó, Benkő László, Kóbor János – könyv született a Volt egyszer egy beatkorszak című blog alapján

A Mindenki! – koncertek, történetek a beat és a rock aranykorából című kötet a 60-as, 70-es és 80-as évek hazai koncertjeinek világába repít vissza.
 
Vasárnap délután találkozhatsz a Shaolin testvérekkel is! (Fotó: magyarock.hu)

Magyarock Freeze: fesztivál búcsúztatja a téli olimpiát a Városligetben

A pekingi téli olimpia utolsó hétvégéjén kerül sor a Magyarock Freeze Budapest elnevezésű téli sportokat népszerűsítő fesztiválra a Városligeti Műjégpályán – koncertekkel.
 
RockMobil – így jótékonykodik a Tankcsapda

RockMobil – így jótékonykodik a Tankcsapda

Ez itt a reklám helye lesz, normál esetben nem közölnénk a hírt, bármennyire is tiszteljük a benne szereplő zenekarokat – de mindannyian tisztában vagyunk azzal, hogy napjainkat és a mögöttünk levő két évet a legnagyobb jóindulattal sem nevezhetnénk normálisnak.
 
Elhunyt Ian McDonald, a King Crimson és a Foreigner alapító tagja

Elhunyt Ian McDonald, a King Crimson és a Foreigner alapító tagja

A számos hangszeren játszó brit zenész 75 éves korában halt meg szerdán New Yorkban.
 
Snoop Dogg vásárol, Sting elad

Sting eladott, Snoop Dogg bevásárolt

Snoop Dogg megvásárolta azt a lemezkiadót, ahol karrierje annak idején elindult, így immáron az 50 éves amerikai hiphop sztár a tulajdonosa a Death Row Recordsnak. A HVG-ben meg azt olvastuk, hogy Sting eladta a teljes életművét a Universalnak
 
Meghalt Angry Anderson – a Rose Tattoo nélkül a Guns N' Roses is másképp szólt volna

Meghalt Angry Anderson – a Rose Tattoo nélkül a Guns...

Hetvenkilenc éves korában meghalt Gary „Angry” Anderson, az ausztrál Rose Tattoo énekese. A zenész a zenekar ötvenéves jubileumi európai...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

ParkLab: nem tehetségkutató, hanem komplett zenei hátország

Egy zenekarnak ma elvileg könnyebb elindulnia, mint valaha. Csakhogy ez a könnyebb indulás nem jelent könnyebb érvényesülést is. A Budapest Park tehetségtámogató programja, a ParkLab most újabb elemekkel bővül – stúdióidőt, videoklip-támogatást és professzionális live sessiont is kínál. A különálló lehetőségekből pedig...

Baricco és a zene újra meg újra egymásra talál

A világhírű olasz író Mr Gwyn című regénye most a POKET zsebkönyvsorozatában jelent meg, a Fesztivál Akadémia Budapest és a POKET együttműködésében.
Új koncertek