Nagyra értékelte a depressziót King Krule

Európai turnéra indul King Krule, sajnos egyelőre nincs magyar dátum

A jellegzetes hangú brit zenei zseni, Archy Marshall, – azaz King Krule – két évvel ezelőtt a magyar közönség előtt is bizonyított egy telt házas A38 Hajós koncert alkalmával.
 
A Gerendás-testvérek lesznek a következő Gitárklub vendégei

A Gerendás-testvérek lesznek a következő Gitárklub vendégei

Immáron hatodik alkalommal, 2020. február 27-én lesz a következő Gitárklub, melyen Nagy Ádám (Roy&Ádám) vendége a Béla Bárban Gerendás Dani dobos lesz.
 
 
Pillanatkép a Valentino show-ból

Parádésan kezdte az évet a Szigeten is fellépő brit énekesnő

FKA twigs nyáron végigfesztiválozza Európát – a Sziget Fesztiválon is fellép, derült ki a frissen bejelentett nyolcvanas fellépőlistából.
 
Egy év 4 hónap börtönt kért az ügyész Kozsóra

Egy év 4 hónap börtönt kért az ügyész Kozsóra

Az ügyészség nagyobb értékre elkövetett lopás és felbujtóként elkövetett bélyeghamisítás miatt emelt vádat a Zöld Teknős Barlangja elnevezésű teaházat üzemeltető cég ügyvezetőjével, Kocsor Zsolttal, azaz Kozsóval szemben – írja a 24.hu.
 
Idén is lesz dezsavűrevű Szegeden!

Idén is lesz dezsavűrevű Szegeden

Az ország eleddig legnagyobb nosztalgiabulija, a Déjà Vu Fesztivál idén június 4-5-6-án várja a nosztalgiázni vágyókat az Újszegedi Partfürdőn.
 
Fotó: Fortepan

Balázs Fecó május elsején a Tabánban!

"Egész évben játszani fogunk az ország különböző pontjain, a határon túl, valamint Budapesten is, a Tabánban május 1-jén. A műsoron az elmúlt ötven évben írt zenéimből válogatok" – nyilatkozta Balázs Fecó a köztévének.
 
 
Itt az exportképes hazai előadók névsora - Frissült a HOTS shortlist

Az NKA szerint ezek a külföldön leginkább eladható magyar zenekarok

A HOTS könnyűzenei exportiroda évente két alkalommal méri fel zeneipari szereplők véleménye alapján a hazai produkciók exportképességét. A lista nem objektív mérőszámokon alapul, ezért inkább egyfajta pillanatfelvételként tekinthetünk rá, ami azért megmutatja előadók...
 
Fotó: LPD/FB

A legendás banda rózsaszínűre pöttyözi a Robotot a jövő héten

Budapestet is érinti 40. születésnapi turnéján a Legendary Pink Dots (LPD). A pszichedelikus kísérleti rockzene veterán, Hollandiában működő csapata február 17-én a Robotban lép fel.
 
Fotó: Flo Rida/FB

Flo Rida lesz az idei EFOTT egyik fő fellépője

Bár Flo Rida már többször járt nálunk, ezt a produkcióját hazai közönség még biztosan nem láthatta, hiszen régi nagy slágerei mellett legújabb albumával fogja végigbulizni a nyarat.
 
Sepultura, Cradle of Filth, Marky Ramone – teljes az idei rocmaratonisták csapata

Sepultura, Cradle of Filth, Marky Ramone – teljes az idei rockmaratonisták csapata

A Sepultura, a Cradle of Filth, Marky Ramone, az Agonist és az Infected Rain is fellép a Rockmaraton fesztiválon a dunaújvárosi Szalki-szigeten július 6-tól 11-ig. Ezzel a bejelentéssel teljessé vált a legrégebbi hazai rock-metál fesztivál, az idén 30 éves Rockmaraton programja. HBD!
 
Fotó: Exit 2019 (FB)

David Guetta, Fatboy Slim, James Arthur – 20. születésnapját ünnepli az EXIT fesztivál

Az EXIT 2020. július 9-12. között több mint 40 programhelyszínnel várja a fesztiválozókat, pár névvel most kiegészült a line-up: DJ Snake, Sheck Wes, a Metronomy – és a Rockmaratonon is fellépő Marky Ramone.
 
Fotó: Dalriada/FB

A más bánata a mi örömünk: mégis fellép a Dalriada Győrben!

A Dalriada e hét szombaton a németországi Wacken fesztivál téli nagy buliján, a Wacken Winter Nights-on játszott volna, ám a szervezők kénytelen voltak lefújni a rendezvényt a veszélyes időjárási körülmények miatt.
 
A zenetörténet egyik legprecízebb dobosváltása: helyet cserél a Nine Inch Nails és a Foo Fighters dobosa

A zenetörténet egyik legprecízebb dobosváltása:...

A Foo Fighters bejelentette, hogy Ilan Rubin lesz a zenekar új dobosa, miután májusban megváltak Josh Freese-től. Bár a hír önmagában is figyelemre...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Ahol Neked is szól egy dal: exkluzív koncertek a Szegedi Szabadtérin!

Magyarország kedvenc nyári színházi fesztiválja, a 94 éves Szegedi Szabadtéri Játékok kulturális élmények sokaságát nyújtja minden nyáron! Bár a Dóm téri nagyszínpad grandiózus operett- és musical előadásai, az Újszegedi Szabadtéri Színpad szórakoztató vendégjátékai minden színházrajongó számára tartogatnak...

ELMARAD: Annie Lennox szelleme is velünk lesz: EURYTHMICS – Dave Stewart feat. Vanessa Amorossi az Arénában

Dave Stewart, a Eurythmics társalapítója és zenei mozgatórugója nyári turnéja keretén belül – eredetileg 38 nap alatt 19 koncert szerepelt a tervben – 2025. július 29-én a Papp László Budapest Arénában lépett volna fel, de a budapesti – és még pár – állomást kivették a turnéból. (Nem kaptunk magyarázatot, miért.)

Az Erkelben Básti Juli (is) lesz a zárdafőnök

Az Apáca Show (Sister Act), amely Whoopi Goldberg ikonikus alakításával vált ismertté a '90-es években, most az Erkel Színház színpadára költözik, méghozzá november 14-én.

A Coldplay-ügy margójára: mi fér bele egy koncertbe – és mi nem?

A Coldplay bostoni koncertjén történt „csókkamerás” incidens futótűzként terjedt a világ médiájában (részletek a keretesben). A történet azonban túlmutat egy kínos pillanaton: komoly adatvédelmi kérdéseket is felvet, különösen akkor, ha mindez nem az Egyesült Államokban, hanem Európában történt volna.
Új koncertek