A legjobb dolog, ami a nyári fesztiválszezon végén történhetett velünk: BALKAN:MOST

Ez utóbbin azt értem, hogy nem is tudjuk néha, mi kell nekünk, de jön valaki, aki kitalálja... Ilyen volt pl. a Fesztivál egy posztapokaliptikus kráterben, a Természetre hangolva akusztikus koncertsorozat, a várpalotai erőműben megrendezett INOTA fesztivál, a veszprémi Gyárkert kiváló – és anyagilag elérhető közelségbe hozott – koncertfelhozatala (pl. Iggy Pop) – és nem volt ez másképp a BALKAN:MOST fesztiválon sem.

De amíg a Gyárkert koncepciójában még nem jött át annyira a feeling, hogy mitől hoznák ezek a bulik össze Európa népeit ("... növelve az európai polgárok közös kulturális térségéhez való tartozásának érzetét és ezáltal egymás jobb megértését." EKF-alapvetés), a BALKAN:MOST-on elementáris erővel jött szembe ez a lényeg.

Már az elnevezés is zseniális: a most jelentheti magyarul a térség sokszínű arcának jelenlegi tükröztetését, de angolul a legtöbb-et is jelentheti, és ha a szláv nyelveket nézzük, akkor a híd is tökéletes szlogenül szolgál.

Évek óta fel-felbukkan a téma, hogy az ingyenes koncertek, fesztiválok nem tesznek igazán jót a szakmának, mert kioltják a zenekarok bevételhez (megélhetéshez) jutását biztosító fizetős koncertek iránti érdeklősést, plusz egy ingyenes bulira boldog-boldogtalan eljön, az is, aki életében nem hallott az előadóról, ami meg az esemény minőségét rontja. (Ezért sem járunk szívesen össznépi ünnepélyekre, bevalljuk. Bazi sok ember, akiket olykor csak az nem érdekel, mi megy a színpadon...) Ám ez nem minden esetben van így, mint ahogy a veszprémi ingyenes (részben, erről később) utcafesztivál is cáfolt minden kapcsolódó negatív sztereotípiát. Mondjuk a helyiek már kigyúrt fesztiválközönségnek számítanak, mert amúgy akkora élet van itt minden nyáron-ősszel, hogy megfordul az ember fejében, ne változtasson-e a lakhelye irányítószámán...

Már az első pillanatban megvett minket a rendezvény, mert mielőtt nekiálltunk volna az utcát járni, betértünk a Papírkutyába, ahol a nem egyszerű nevű La Barriere Manouche  Jazz Orchestra zenélt a sarokban – az úri közönség pedig táncolt. Bemelegítésnek több mint elégséges :) 

A fesztivál a veszprémi várban, 3 helyszínen folyt: a kürtős kalács illatú Óváros téren, az impozáns Szentháromság téren és a nemrég megnyílt FOTON művészeti tér udvarán állítottak fel színpadokat. A várnegyed még zenei fesztivál nélkül is lenyűgöző, 2025-re ígérik a teljes felújítást, de már most is gyönyörű – egy séta is élményszámba megy, de amikor  Manu Chao (róla még később) a marihuánáról énekelt azon a színpadon, amely fölé a mindenféle szentekkel telekpakolt szobor magasodott, atyaisten, az elég spéci élmény volt :) A fényfestés este meg mindent vitt.

A hangulat meg végig kiváló. Nem csak a világzene, azon belül a balkáni melódiák szerelmesei zarándokoltak egyik színpadtól a másikig – jól érzékelhető volt, hogy az érdeklődő helyi lakosok is kaphatók voltak egy táncra. Márpedig abból volt bőven: akit ez a zene – mármint az erőteljesen ritmusos változata – vigyázzállásban hagy, az vagy süket, vagy kár belé. Esetenként hatalmas népünnepélybe torkollt egy-egy koncert, hozva azokata  pillanatokat, amiért az ember még 30 év után is fesztiválra jár. Ilyen elsöprő lendületű buli volt pl. a Magyarországon komoly rajongói táborral rendelkező Dubioza fergeteges koncertje, vagy a tavaly a Malom Fesztiválon és a Szigeten is fellépő francia La Caravane Passe emberközeli (értsd: lejöttek a közönségbe zenélni a koncert vége felé) vigassága. Amúgy az utóbbi miatt majdnem lekéstük az előbbit, mert úgy szaladt az idő, sőt: egy idő után a világ is megszűnt körülöttünk, és ez nem csak a zenekar, hanem a remek közönség érdeme is. De Daniele Sepe és a Barcelona Gipsy Balkan Orchestra vagy Marina Satti is beégette a lelkünkbe az indián nyár ezen élvezetes pillanatait – reméljük, ez az energia kitart a következő szezon elejéig.

Külön kell szólnunk a Foton udvarról – mert ez volt az a hely, ami a szívünk több húrján is játszott egyszerre. Egyrészt a helyszín maga azonnal beleszeretős, másrészt nagyon jó volt a közönség: a várfallal körbeölelt udvarocska minden négyzetcentiméterén ült valaki, sőt: magán a falon is, egyesek a kihelyezett nyugágyakban, mások a fal tövében vagy a füvön ücsörögtek, már ha nem táncoltak – és mindenki mosolyott – a zene miatt, vagy csak úgy, a vadidegen másikra, ha már ott van ő is és részese az élménynek – harmadrészt pedig a genius loci az előadókat is beszippantotta: roppant szimpatikus fiatal előadók/formációk adtak itt közvetlen hangú koncerteket, köztük olyanok is, akiknek pl. a nevét sem hallottuk még, de együtt könnyeztünk vele, amikor a feleségének írt lírai hangvételű dalán meghatódott (Besart Zhuja), vagy együtt tomboltunk velük és nevettünk a poénjaikon (Balkalar). és persze megfogadtuk, hogy ha bármelyikük eljön Budapestre, ott leszünk azon a koncerten – de ez kábé a fesztivál összes fellépőjére igaz, de rájuk különösen.

Szinte minden fellépő elmondta a színpadon, hogy mennyire imádják ezt a fesztivált (jó, jó, ezt általában így szokták) és hogy mennyire köszönik a profi szervezést, de ezek a mondatok abban az akusztikában, amikor a közönség is fokozottan érezte ezt, sokkal kevésbé hatottak formálisnak, mint általában. Amúgy az ott töltött 3 nap alatt, többször láttunk bulizó fellépőket, ami meg az én becsípődésem, mert szerintem az az igazán jó fesztivál, ahol a zenekarok is kiválóan érzik magukat – a közönség soraiban. Szóval, le a kalappal a BALKAN:MOST fesztivál szervezői előtt, mind a programot, mind az infrastruktúrát, mind a szervezést tekintve, bár, ha lehet, jövőre ne egy napra tegyék a Dubizát és a La Caravane-t, lécci :)

Igyekszem elvárások nélkül elindulni egy rendezvényre, de azért az évtizedes fesztiválrutin kialakított már néhány berögződést, mindezekkel együtt a veszprémi utcafesztivál elváráson felül teljesített nálam, és ahogy néztem, nagyjából mindenkinél, nagyon bírnánk, ha lenne folytatása, de persze tudjuk, hogy jövőre már sajnos nem lesz EKF-es eus pénz.

Címszavakban még pár dolog. Az árak hozták, ami egy fesztiválon már-már megszokott: egy viceházmester kb. 1600-ba került, bár elég sokat kellett este már sorban állni a fröccsökért, a rövidek ára, persze, az égben, a kaják 3-4 ezer körül, de volt pl.1500-ért hotdog a sarkon. Mi mondjuk nem túl jó szájízzel zártuk a fesztivál gasztronómiai részét, mert az utolsó napon, illetve az utolsó utáni nap hajnalán betértünk egy helyre – elillant a nagy mulatozáiban a balatonfűzfői strandbüfé remek pacaljának a hatása –, és konkrétan 11.500 forintot fizettünk két balkán burgerért (ld. pljeskavica) és 2 hosszúlépésért, de legfeljebb oda többet nem megyünk. Amúgy egy utcafesztiválról beszélünk, így senki sem nézegeti a hátizsákod, ha érted, mire gondolunk, és nem tukmálták, hanem külön kellett szólni, hogy az amúgy 400 forintos repohárba kérjük az italt (hogy az emlékeken kívül maradjon némi tárgyi emlékeztető is, hogy mennyire jó volt ez az egész.) Mellékhelyiségből is volt elég, legalábbis nekünk, akik vissza-visszajártunk a Papírkutya szállodákat leköröző színvonalú mosdójába, a Fotoné sajnos már a második nap elesett, de volt alternatíva. A szállással kapcsolatban: aki időben foglalt, annak jutott, a fesztivál előtt pár nappal még 62.000 ezerért volt kiadó hely (3 éjszaka, 2 fő), minket Fűzfőn fogadott be egy kedves ismerős, a taxiért esetenként egy tízest fizettünk, ami 4felé osztva nem akkora para.

Kicsit ugyan morogtunk, hogy talán a (fizetős) Manu Chao akusztik amúgy remek koncertje nem a legjobb választás volt az amúgy remek fesztivál lezárására, de mindent egybevetve a nyár egyik legjobb 3 napja volt a veszprémi BALKAN:MOST fesztivál.

És ezzel Veszprémben nincs vége a bulinak, most van a Together! című formabontó kortárs cirkuszi szemle a város közterein, majd lesz még egy jazz fesztivál is (ez már nem utca- és nem ingyér'), úgyhogy szívből tudjuk ajánlani a várost minden zenekedvelő figyelmébe, mert kimaxolják a dolgot. Várjuk a jövő nyári eseményeket!