Szimfonik Live 4, avagy a birodalom visszavág
Szombat este, mint a végítélet viharfellege beborította a Millenáris egét a magyar altervilág fekete miséje, az MR 2 szerkesztőjének főpapi celebrálásával.„…nem vesztek kárba a rutin és az évek…” – Heaven Street Seven a Parkban
Vannak olyan zenekarok/előadók, akiket egyszerűen nem lehet megunni. Még akkor sem, ha bizonyos slágereiket a médiadiktátor csatornák rogyásig nyomatják. Szerencsére az élő koncertek varázsa még akkor is működőképes, ha amúgy az adott dalt már képtelen lennél cédéről hallgatni…Lecsónak jó volt – meg nekünk is
Alig ért véget a Sziget, ahol szintén felléptek, mindjárt a mínusz egyedik/mínusz első napon, csak valami miatt elmulasztottam őket sajnos – este persze összefutottam Lecsóval és Anikóval –, de vigasztalt már akkor, hogy alig 1 hét, és láthatom őket újra színpadon (bár...Vidéki helyett pesti volt a sanzon - Magna Cum Laude a Margitszigeten
Vannak zenekarok, akiknek kifejezetten jól áll a csendesülős koncertezés, és vannak, akiknek nem ajánlanám. A Magna Cum Laude a szerencsések közé tartozik, már csak azért is, mert az akusztikus verzió mellett a kamarazenekaros változat is kifejezetten jót tett a produkciójuknak.Na, ilyen volt Afrika – KFT, Budapest Park
A KFT együttes pár éve elkezdte azt a hagyományt, hogy szép sorban feldolgozza a lemezeit azok 30 éves évfordulójára, pontosabban a legelső eseményen a legelső koncertjüket adták elő ugyanazzal a számsorrenddel, mint 1981-ben a szép emlékű Józsefvárosi klubban. Azon jelen voltam, és...Öreg rocker nem vén rocker! - Karthago a Parkban
Az idén 35. szülinapját ünneplő Karthago zenekar bebizonyította, hogy valóban nem csak a húszéveseké a világ. Tinédzsereket meghazudtoló energiával nyomták végig a másfél órás koncertet. És mindezt tényleg élőben.Rhoda Scott: Csatazaj helyett isteni béke
Az orgonisták párviadalaként szokták hirdetni a világot a hetvenes években meghódító „mezítlábas” dzsesszorgonista, Rhoda Scott és Varnus Xavér közös koncertjeit, ám csatazaj helyett inkább a házi zenélések szeretetteljességével, békéjével, egymásra figyelő odaadásával...Jól szerepelt hangzásban a Zichy udvar: East életműkoncert Óbudán
Két hónapja azt írtam róluk a MűPa-beli koncert kapcsán, hogy ritkán koncertező zenekar, most meg, mit ad isten, ismét láthattam őket élőben. Persze ettől még igaz az állítás, évi 3–4 koncert egyáltalán nem sok, igaz, az elmúlt közel 20 év teljes hallgatásához képest szinte...Tízen túliak társasága – Punnany Massif szülinap a Parkban
A májusi szezonnyitó fullos PM koncert után kíváncsi voltam megismétlődik-e az őrület az egymásba nyúló fesztiválidőszak alatt. Jelentem, őrület volt, viszont létszámban nem sikerült a duplázás, hisz szemmel láthatóan kevesebb ember látogatott el erre az eseményre. No persze még...Kicsit döcögött a szekér… - Asian Dub Foundation a Parkban
Nagyon vártuk, eljött, megtörtént, és már tovább is léptünk. Egy lájtos buli története Asian Dub Foundation módra.Dr. House mennybe megy, az úri közönség meg táncol és lelkesedik
Azt tudtuk, hogy sokan lesznek. Azt is, hogy bármit csinálhat Hugh Laurie, akkor is sikere lesz. Arra viszont nem voltunk felkészülve, hogy nem akármit csinál – arra meg pláne nem, hogy noha sokat tapasztalt koncertlátogatónak tartjuk magunkat, egyszer csak elhagyjuk a székeinket, és rohanunk...22 még gombócból is sok! – A Vodku jubileumi lemezbemutatója
Szombaton ünnepelte fennállásának 22. évfordulóját a világzene, azon belül is a közép- és kelet-európai dallamok szerelmeseinek legkedveltebb honi zenekara, a Vodku. Ebből a jeles alkalomból egy válogatáslemezzel is kedveskedtek a rajongóknak, amelyet a Városmajori Szabadtéri...









































