Fotó: Handó Gergely

Különleges zenei díjat kapott Svájcban Roby Lakatos

A hegedűművész a Meiringeni Zenei Fesztivál nyitókoncertjén vehette át a Der Goldene Bogen (Arany Vonó) elnevezésű elismerést.
 
 Meghalt Ennio Morricone

Meghalt Ennio Morricone

92 éves korában meghalt Ennio Morricone, a világ egyik legnagyobb zeneszerzője. Néhány nappal ezelőtt elesett és eltört a combcsontja, halálát a törés komplikációi okozták, egy római kórházban hunyt el. Temetését szűk körben tartják.
 
 
Ezt az öt magyar slágert játszották tavaly a legtöbbet

Ezt az öt magyar slágert játszották tavaly a legtöbbet

A 2019-ben legtöbbet élőben játszott dalok listáját a Hungária együttes 40 éves Csókkirály című slágere vezeti, ám az élmezőnybe az örökzöldek mellé bekerült a Magna Cum Laude Pálinka dal című szerzeménye is.
 
Szünetet tart a Quimby, Kiss Tibi erápiára vonul

Szünetet tart a Quimby, Kiss Tibi terápiára vonult

Erről a Facebookon értesítették a közönségüket.
 
 Új gitáros, új dal, újra koncert: Dorothy

Gitárost cserélt a Dorothy

A Dorothy és Blahó Brigi gitáros úgy döntöttek, hogy külön úton járnak tovább. Már megírtuk, hogy a hosszú kényszerpihenő más zenekaroknál is változást hozott a felállásban (a cikk után belinkeljük.)
 
Fotó: Gitármánia tábor 20

Majdnem elmaradt, most tele lesz koncertekkel a Gitármánia tábor

A koronavírus miatt egy hónappal ezelőtt még úgy volt, hogy nem is rendezik meg a rendezvényt a szolnoki Tiszaligeten, mostanra viszont a legizgalmasabb kurzusokból, koncertekből, előadásokból állt össze a július 20. és 26. közötti esemény.
 
 
Az aktuálisan elérhető tehetségkutatók listája – jelentkezzetek!

Dobbantó: hány zenekar pattan majd fel a színpadra 20 tehetségkutatóból?

Van élet az X-faktoron kívül is – s nem is akármilyen, felsorolásunkban 20 megmérettetést (döntő/pályázat) mutatunk meg, igaz, csaknem mind az Öröm a zene "franchise"-hoz tartozik, de ez a jelentkezés szempontjából nem annyira lényeges infó.
 
Reflektorfényben a K-pop: nem, most nem halt meg senki

Reflektorfényben a K-pop: nem, most nem halt meg senki

Az utóbbi időben csak úgy került be ez a műfaj a híreink közé, hogy holtan találták egy-egy képviselőjét. Végre valami mást is közölhetünk: a HVG vette észre, hogy egyetlen nap alatt 82,4 millió megtekintést gyűjtött be a Blackpink nevezetű K-pop banda.
 
 A nyolcvanas évek magyar underground koncertplakátjai online

A nyolcvanas évek magyar underground koncertplakátjai online

Elkészült a Pokoli aranykor online verziója. A nyolcvanas évek magyar underground koncertplakátjait bemutató, 2017-ben megjelent igényes album lapozható formában érhető el a Kieselbach Galéria oldalán.
 
Fotó: MRME

Ezek a szabadtéri rádiós koncertek időpontjai!

Zenélő Magyarország címmel háromnapos szabadtéri koncertsorozatot ad péntektől Budapesten és 12 vidéki helyszínen a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara és Énekkara.
 
Fotó: Johannes Havn (Pexels)

Július közepén döntenek a nagyrendezvényekről

Mint ismeretes, a nagyrendezvények megtartására augusztus 15-ig nincs lehetőség.
 
Az emlékérme után bélyegsorozat is készül a Queen tiszteletére

Az emlékérme után bélyegsorozat is készül a Queen tiszteletére

Mármint nema brit uralkodó, hanem a legendás együttes tiszteletére. januárban adtuk hírül, hogy a Queen az első brit rockegyüttes, amely egy érmén szerepelhet II. Erzsébet királynővel. Nagy lehet a respekt, ha még ugyanabban az évben bélyegsorozat is készül róluk.
 
Nem a nosztalgiából él a Duran Duran

Nem a nosztalgiából él a Duran Duran

Na, akkor elmegyünk Dura Duran koncertre, eldalolgatunk másfél-két órán keresztül, azt' kész, semmi extra... Egy kis Rio, egy kis Hungry Like the...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Piás paródiából lett a The Cure első nagy slágere – most új szövegvideó készült hozzá

A The Cure nemrég új lyric videót tett közzé a The Lovecats című dalhoz, amely a zenekar aktuális európai fesztiválturnéjának promócióját szolgálja. A digitális katalógusfrissítés az Isle of Wight és a Pinkpop fesztiválos fellépések időszakára érkezett, miközben az ikonikus dal újra reflektorfénybe került a...

Egy 72 másodperces kozmikus rejtély ihlette a Muse új albumát – sajnos, ide nem hozzák el egyelőre

A The Wow! Signal címmel jelent meg éppen ma (06.26.) a Muse tizedik stúdióalbuma. Matt Bellamy, Chris Wolstenholme és Dominic Howard ezúttal egy különös csillagászati jelenségből merített inspirációt: a lemez címét és alapötletét az a 72 másodpercig észlelhető rádiójel adta, amely közel fél évszázada foglalkoztatja a...
Új koncertek