A Kobuciban bukkan fel a pasi, aki megtalálta Paul McCartney elveszettnek hitt első basszusgitárját

Idén már kilencedik alkalommal rendezik meg Budapesten az országos Beatles találkozót. Az esemény június 16-án lesz az óbudai Kobuci Kertben, a találkozó fővédnöke pedig az a Nick Wass, akinek vezetésével idén Angliában megtalálták Paul McCartney elveszettnek hitt első basszusgitárját.

Fotó: tn.com.ar
Fotó: Komróczi Dia

Carson Coma: Paul McCartney halott (?)

Az összeesküvés-elméletekre reflektál a Carson Coma legújabb dala. A Paul McCartney halott? – a nemrég megjelent Frida Kahlo mellett – a zenekar ötödik születésnapi koncertjén lesz először élőben hallható, április 6-án, az MVM Dome-ban.
 
John and George, Paris. 1964 © 1964 Paul McCartney

Azért megnéznénk, mit szólna ehhez John Lennon...

Paul McCartney a BBC egy rádióműsorában elmondta, hogy a mesterséges intelligencia segítségével sikerült elkészítenie az "utolsó Beatles-felvételt": John Lennon hangját egy régi demófelvételről használták fel a szám befejezéséhez.
 
 
Glastonbury 2022 – egyelőre a pletykák uralják a nagyszínpadokat

Glastonbury 2022 – bár rebesgetik, az ABBA biztosan nem lesz ott

Magyarországon egyre-másra jelentik be a fesztiválok a fő fellépőiket, A Glastonbury szervezői egyelőre kivárnak/csepegtetnek: eleddig Diana Ross, Billie Eilish, Paloma Faith és Little Simz (joruba származású brit-nigériai rapper) erősítették meg a fellépésüket a Worthy Farmon.
 
1969. január 30. A zenekar utolsó élő fellépése Londonban egy háztetőn

Nem tök mindegy már, ki miatt oszlott fel a Beatles?

Eltelt már több mint 50 év, és még mindig ott tartunk, hogy vannak táborok, amelyek az alapján szerveződnek, hogy szerintük ki volt a bűnös a legendás zenekar feloszlásáért: Yoko Ono, John Lennon, ők mindketten, vagy éppen Paul McCartney.
 
Még mindig ők a leggazdagabb brit zenészek

Ed Sheeran az Egyesült Királyság leggazdagabb fiatal zenésze

A The Sunday Times 1989 óta minden év tavaszán összeállítja listáját, ez az úgynevezett Rich List, amely a Nagy-Britanniában élő leggazdagabbak vagyonát becsüli meg.
 
Júluis elején pirossal világítottak meg minden (üres) színpadot, hogy felhívják a kormány figyelmét az ország rendezvényiparának helyzetére és hogy sürgessék az ágazat megesítését.

A következő, 2021-es Glastonbury is elmaradhat

A Glastonbury alapítója, Michael Eavis azt nyilatkozta, hogy a fesztivál nem tudna túlélni még egy ilyen évet, így felmerült a 2022-ig történő halasztás gondolata is.
 
 
Ed Sheeran, Rolling Stones, Sting: 1500 zenész nyílt levelet írt a brit kormányhoz

Ed Sheeran, Rolling Stones, Sting: 1500 zenész nyílt levele a brit kormányhoz

Ed Sheeran, Rolling Stones, Sting, Paul McCartney, Liam Gallagher, Dua Lipa, Eric Clapton, a Coldplay, Sting, Dizzee Rascal – csak pár név azok közül, akik szignálták a levelet, melyben arra kérik a brit kormányt, hogy segítse ki a könnyűzenei iparágat a pandémia idején.
 
Jó, még ezt az egy karanténvideót, mert 12 országból rakták össze

Jó, még ezt az egy karanténvideót, mert magyar és 12 országból rakták össze

A magyar The BlackBirds Beatles Emlékzenekar kezdeményezéséhez a világ 12 országából csatlakoztak Beatles-rajongók és zenészek, hogy távol egymástól, mégis egy zenekarként énekeljék el Paul McCartney dalát.
 
Végül mégis megünneplik a az 50. Glastonburyt – a szülinapnak a BBC ad helyet

Végül mégis megünneplik a az 50. Glastonburyt – a szülinapnak a BBC ad helyet

A BBC bejelentette, hogy The Glastonbury Experience címmel a fesztivál időpontjával egy időben – főműsoridőben!– egy komplett műsorfolyamot szentelnek az ikonikus fesztiválnak.
 
Rich List: holtverseny alakult ki a leggazdagabb brit zenészek között

Rich List: holtverseny alakult ki a leggazdagabb brit zenészek között

Sir Paul McCartney és régi vetélytársa, a korábbi örök második Lord Andrew Lloyd Webber áll holtversenyben a leggazdagabb brit zenészek és zeneszerzők idei listájának élén.
 
Beatles vs. Rolling Stones – Mick Jagger visszalőtt: Nincs verseny!

Beatles vs. Rolling Stones – Mick Jagger visszalőtt

Ha nem is mondta ki konkrétan Paul McCartney egy rádióműsorban, hogy az "örök versenyben" a Beatles a győztes, azért rátromfolt a műsorvezető, Howard Stern állítására, belerángatva a dologba Keith Richardsot is.
 
A zenekarról készült utolsó fotósorozat egyik képe ( 1969. augusztus, Ascot, Ethan Russell és Monte Fresco)

És akkor 1970. április 10-én Paul McCartney bejelentette a Beatles feloszlását

Ezen a pont 50 évvel ezelőtti napon jelent meg az a bizonyos interjú Paul McCartney-val, amelynek még a kérdéseit is a zenész írta. McCartney így jelentette be első szólóalbumát és azt, hogy kilépett a Beatlesből.
 
Placebo 30 az Arénában

Placebo 30 az Arénában

A kultikus brit zenekar idén ünnepli debütáló lemeze 30. évfordulóját, a jubileum apropójából pedig bejelentették az album átdolgozását...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

A szent tehén faktor, avagy miért olyan furcsa nézni a Michael Jackson-film trailerét?

A közösségi médiás bejegyzések tanúsága szerint, a trailer kapcsán sok ember nincs kibékülve a rövidesen megérkező Michael Jackson-életrajzi filmmel. Nem arról van szó, hogy rossz lenne – sőt, látványos, ambiciózus, és minden jel szerint hatalmas vállalás. Mégis van benne valami nehezen megfogható zavar, egyfajta diszkomfort,...

Most a Sing Sing Music Hallt zárták be egy hónapra – a klub szerint alaptalan és igazságtalan a döntés

Őszinte megdöbbenéssel jelentette be a Sing Sing Music Hall, hogy a hatóságok döntése nyomán egy hónapra felfüggesztették a működésüket. A legendás budapesti klub közlése szerint az intézkedés (megint) „egyszerű bemondásra” történt, és álláspontjuk szerint nemcsak indokolatlan, hanem súlyosan érinti a teljes közösséget is.
Új koncertek