Vigyétek el lassúzni, avagy ünnepi zenei ügyelet az A38-on
A két ünnep között is folytatódnak a koncertek és bulik az A38 Hajón.Jó, hogy szögre akasztotta a korcsolyát – májusban a Hajón ad koncertet Jonathan Roy
A kanadai énekes-dalszerző gyerekkorában még úgy tűnt, hogy híres hokijátékos apja nyomdokaiba lép majd, azonban rájött, hogy igazi szenvedélye a zenélés, így szögre akasztotta a korcsolyát és minden energiáját az alkotásnak szentelte. Jól tette.Új énekesnővel zúz tovább a Woodstock Barbie
Az új felállást már élőben is tesztelték a temesvári Time to Rock fesztiválon, december 9-én pedig a hazai közönségnek is megmutatják magukat.Tippelj, ki ez az igazi hiphop legenda, aki decemberben az A38-ra érkezik?
A koncertre egyedi vizuállal készül: nem csak a lemezeket, de a különböző videós mintákat is élőben fogja keverni. Ha visszautaznál az időben, egészen a ‘70-es, ‘80-as évek bronxi utcáira, akkor Grandmaster Flash – aki minden túlzás nélkül a műfaj egyik alapító atyja –...Katasztrófa-diszkó a Hajón: Tudósok lemezbemutató koncert
Összművészeti esten kerül bemutatásra a Tudósok vadonatúj Himnikus idők himnuszai című lemeze és drMáriás Tanmesék a világ legfejlettebb demokráciájáról című vadonatúj albuma november 4-én az A38-on.Agglomerációs folkpop az A38 Orrában
A "Péter és Pál" két tagja, Szacsvay Gergely és Tóth Attila a Meztelen Diplomatákból lehetnek ismerősek. Bár Gergő már nem vesz részt a zenekar életében, a közös zenélés a duóban megmaradt.Tanulj Krúbi menedzserétől. Vagy Lil Fraktól...
Hetedik, azaz utolsó előtti selejtezőjéhez ért a Budapest Open Mic, amelyen nemcsak versenyezni is, hanem okosodni is lehet. Az e heti workshop a koncertszervezésre és a menedzsment munkájára fókuszál.ÚJ DÁTUM! Ősz helyett tavasszal jön Budapestre a Foreign Beggars
A brit hiphop csapat jövő tavaszra halasztotta az idén őszre hirdetett, huszadik évfordulóját ünnepló turnéját. A Foreign Beggars így végül április 18-án érkezik meg Budapestre, az A38 Hajóra.Atlanta nem csak a Coca-Colát adta a világnak – a hamarosan nálunk koncertező Algiers extrákkal bővítette albumát
Október 12-én már többedszerre lép magyar színpadra az elsöprő lendületű gospel-punkkal és sok más izgalmas zenei stílussal is kísérletező Algiers az A38-on.Az A38-on ad koncertet a progrock svéd legendája, amelynek magyar dobosa is volt
A The Flower Kings európai lemezbemutató turnéra indul, mely során Magyarországon is fellépnek: a koncert az A38 hajón lesz, 2023. október 11-én.Először játszik Budapesten az Eurovízión feltűnt cseh lánybanda
Az Eurovízión sikert arató slágerük angol, cseh, ukrán és bolgár dalszöveget is tartalmaz, a Spotify-on már több, mint tízmillió meghallgatással büszkélkedhet. Első nagyobb turnéjuk során a Vesna Budapestre is ellátogat: november 3-án az A38 Hajón adnak koncertet.Jerabek LX/XL – dupla ünnep az A38-on
Jerabek Csaba basszusgitáros-zeneszerző-szövegíró negyvenéves zenei pályafutását eleveníti fel – és hatvanadik szülinapját ünnepli meg – december 2-án, az A38 Hajón. A kultikus F.O. System társalapítója ezen a jubileumi koncerten idézi meg karrierje főbb állomásait az F.O....



































