Hajómozgatás heti kétszer – elektronikus szeptember az A38-on
Az elmosódó évszakhatárok miatt vége a hagyományos augusztusi nyárzárásoknak: az A38-on már a szeptember is nyári hónap lett, így még tovább kitartanak az elektronikus zenei programok a Hajó teraszain.Balkán country, cigánywestern, fergeteges slágerek – Hegedűs Józsi a Hajó Tetőterszán mutatja be új lemezét
Június 18-án megjelent Hegedűs Józsi első szólóalbuma A Szívemből a félelmet kioltom címmel, melynek koncertbemutatója július 19-én, az A38 Hajó Tetőterszán lesz.Csóró éjszakák titokban Budán, szülinapi buli az A38-on: jön a Mehringer első nagylemeze
Mehringer Marcira és bandájára a Fülesbagoly Tehetségkutatón figyeltünk fel, ahol a produkciójukat egy aranyéremmel ismerték el. Eltelt egy év, s a pécsi zenekar szeptemberben jelenteti meg első nagylemezét, de addig sem maradunk új zenék nélkül, folyamatosan fogják szállítani a...Ty Taylor igazi showman – Vintage Trouble a Hajón
Az elmúlt évtized egyik legnagyobb rhythm and blues szenzációja július 6-án végre visszatér a Hajóra.Lajkó Félix visszatér az A38 színpadára
A hegedűművész legutóbb 2020-ban járt az A38 Hajón, ekkor csak zárt körben előtt léphetett fel, június 4-én viszont végre elfoglalhatják a koncerttermet rajongók. Az estet a szabadkai francia sanzont, tangót, rumbát, bossa novát és egy csipetnyi etnót játszó ContraBayando nyitja.A Tripolje eredetileg alkalmatlan volt az A38 céljaira – 20 évnyi koncert dicséri az elvégzett munkát
Húszéves lett Budapest “Hajója”. Mielőtt rátérünk a jubileum zenei programjaira, a "később születettek" számára mesélünk a történetéről.20 egyéjszakás kaland – ünnepel az A38
Az áprilisban húszéves A38 Hajó húsz estényi programmal pecsételi meg húszéves helyét a budapesti kulturális térben. Elektronikus bulik, külföldi sztárok, feltörekvők és saját jubileumukat is ünneplő magyar zenekarok a két hónapos jubileumi programsorozatban.Hollandia legizgalmasabb crossover elektronika duója az A38-on
Aki először hallja a Weval zenéjét, joggal feltételezheti, hogy elektronikus-zenei veteránokról van szó – aztán jön a meglepődés, hogy milyen fiatal a két srác, akik korukat meghazudtolva szállítják példátlan érettségű dalaikat.Három éve várja a hazai közönség a The Missiont – a türelem koncertet terem!
A The Mission 2020 tavaszára tervezett két budapesti koncertje a koronavírussal összefüggő korlátozások miatt elmaradt, a brit dark wave csapat május 10-11-én az A38-on pótolja a fellépéseket.A '70-es, '80-as évek sci-fi filmzenéi az A38-on
Időutazásra hív a Dance With The Dead június 22-én az A38 Hajón. Analóg szintetizátoraival és gitárjaival a zenekar úgy szól, mint a '60-as, '70-es, '80-as évek sci-fi és akciófilm-zenéi.Ничего больше нет: orosz és ukrán bandák az A38-on
Két orosz zenekar, az SBP4 és a Pornofilmy, valamint egy ukrán együttes, a Nervy is koncertet ad a következő hetekben Budapesten, az A38 hajón.50 éves története során első magyarországi koncertjét adja a londoni The Damned
A The Damned a hetvenes évek második felében a Sex Pistols és a Clash mellett a brit punkszíntér legismertebb képviselőjének számított. Az ikonikus banda március 18-án az A38 hajón lép fel.



































